35. fejezet / Grace

35.

„Amikor veled vagyok, teljes a világom. Amikor megérintelek, értem az élet értelmét. (...) A tiéd vagyok.”

 - Abbi Glines

Grace

Végeláthatatlanul hosszú napok teltek el, mióta Cameronnal szakítottunk. Ha egyáltalán ez történt. Ő ugyan nem adta jelét sem az egyetértésének, sem az ellenvetésének. Azóta még csak szóba se álltunk egymással. Az irodalomórák ismét nyugodtan telnek, nem tűnik fel egy kéz sem a hátam mögött, hogy a hajammal játszadozzon. Sőt mi több Cameron másik helyet talált magának. Mély levegőt vettem, hogy visszatarthassam a feltörni készülő könnyeimet. Harcoltunk egymásért, és ilyen könnyen vége szakad. Talán sosem lett volna szabad belekezdeni. Ez hülyeség! Mindketten akartuk a másikat, csupán fáj a bizalmatlansága. El tudom képzelni, mennyire nehéz lehet neki, bármi is történt, de tudhatná, hogy sem ez, sem más nem változtathat az érzéseimet. Nem süllyedne a szememben, számomra továbbra is ugyanaz a srác lenne, aki eddig.

- Rosszul nézel ki – jelentette ki Becca, ahogy meglátott. – Még mindig nem beszéltetek?

Megráztam a fejem. – Az én hibám, nem kellett volna erőltetnem ezt az egészet.

- Kislány, ugyan már – szólt közbe Adam. – Adj még egy kis időt neki, és meglásd, visszatalál hozzád.

Ebben erősen kételkedtem, mert az utóbbi napokban még csak rám sem nézett. Ha a közelébe értem, hirtelen valami nagyon fontos elintéznivalója akadt az ellenkező irányban.

Péntek délután extra műszakot vállaltam Apa minden ellenvetésére, de képtelen voltam a rendelésekre figyelni. Egyre csak zúgtak a gondolataim, hogy gyorsan rendbe kell hoznom, mielőtt még túl késő lenne. De mégis hogy kezdjek hozzá?

- Poppy – szólalt meg hirtelen Apa. Mély hangja térített vissza a valóságba. – Válthatnánk néhány szót?

- Persze – bólintottam, és követtem az irodába. Egy nagy adag fejmosásra számítottam a figyelmetlenségem miatt. – Sajnálom, ígérem, összekapom magam.

- Kicsim, nem erről akartam veled beszélni. Mindannyian megértjük, hogy megvisel az ügy, de lépned kell valamit! Mindketten szenvedtek – mutatott rá egy talán mindenki számára nyilvánvaló tényre. – Egyikőtök sem az az ember, aki korábban. Nem tudom, mikor láttalak utoljára őszintén mosolyogni.

- Nem tudom, mit tehetnék.

- Poppy, mindannyian követünk el hibákat, és sokszor olyan dolgok is kicsúsznak a szánkon, amiket nem gondolunk komolyan, de a pillanat hevében nem gondolkodunk tisztán. Ilyenek vagyunk, de sehol nincs megírva, hogy nem érdemel mindenki egy második esélyt.

- Mire gondolsz? – Nem kellett válaszolnia, pontosan tudtam, mire céloz ezzel, és talán igaza is volt. Adnom kell Camnek még egy esélyt.

- Szóval most itt hagysz mindent, és megkeresed Cameront. Nincs ellenvetés! Indulás!

Elmosolyodtam. – Köszönöm, Apa. - Már majdnem a lépcsőnél jártam, amikor visszaszaladtam, és egy gyors puszit nyomtam Apa arcára.  – Szeretlek.

- Én is téged, kicsim, de most igyekezz!

Ahogy kiléptem a kávézó ajtaján hideg szellő futott végig az utcán. Az égen sűrű felhők gyülekeztek, és jelezték a közelgő vihart. Elmormoltam magamból egy két imát, hogy legalább annyit várjon az eső, míg hazaérek. Sietős léptekkel haladtam. Talán néhány saroknyira lehettem, mikor minden figyelmeztetés nélkül leszakadt az ég, az eső pedig ömleni kezdett. Felnéztem a felhőkre, és néhány pillanatig egyszerűen csak élveztem, hogy az esőcseppek az arcomra potyognak.

- Grace? – Ismerős hang süvített át a levegőn, mire feleszméltem. – Mit csinálsz idekinn?

Cameron ismerős alakja jelent meg előttem. Ő is bőrig ázott már, de meg se moccant, hogy valami fedett helyre mehessen. Rám bámult. Tekintetünk összekapcsolódott. – Igazság szerint hozzád indultam. Beszélni akartam veled.

- Miről akarsz velem beszélni?

- Rólunk.

- Rólunk? – csodálkozóan csengett a hangja. – Nem azt mondtad, hogy nem létezik olyan, hogy „mi”.

- Nem kellett volna erőltetnem annyira, hogy beszélj róla! Sajnálom! Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz. Viszont, ha el szeretnéd valakinek mondani, akkor itt vagyok.

- Grace…

- Cam, kérlek…- Hirtelen elhalkult, és meg se mukkant. Talán hiba volt megkeresni, vagy alaposan át kellett volna gondolnom, mit is akarok neki mondani. – Sajnálom. Meg tudsz nekem bocsátani?

- Hogy megtudok-e bocsátani? – kérdezte, miközben közelebb lépett. Forró lehelete csiklandozta a bőrömet. Ujjai közé vette vizes hajtincseimet, és pörgetni kezdte. Melegség költözött a szívembe, és csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzik az érintése. – Sosem haragudtam igazán, csak túlzottan makacs voltam.

- Mindig az vagy – mosolyogtam. Keze ekkor már a derekamat ölelte, mellkasunk egymáshoz simult. – Ígérem, nem fogom erőltetni, hogy beszélj a múltadról.

- Meg kellett volna bíznom benned. Tudnom kellett volna, hogy te nem fogod felhasználni ellenem – suttogta. – De nem akartam sebezhetőnek látszani még előtted sem.

- Akkor mondod el, amikor készen állsz rá, ha sosem fog megtörténni, az se baj – magyaráztam. – De hiányzol.

- Te is nekem, Cica – motyogta, mielőtt ajka végre rátalált az enyémre. Forróság söpört végig a testemen. Ujjaimmal végigszántottam a nedves hajtincsek között. El akart húzódni, de visszarántottam. Éreztem, ahogy elmosolyodik, és hagyja, hogy csókunk elmélyüljön. Összefontam az ujjainkat, homlokomat az övéhez nyomtam.  – Mit szólnál, ha valami kevésbé vizes helyre mennénk?

- Támogatom.

Szorosan összekulcsolt ujjakkal rohantuk végig az utcákon. Haza akartam menni átöltözni, de Cameron a saját verandájuk felé húzott. A falnak támaszkodtam, miközben ő a kulccsal babrált.

- Át kell öltöznöm – mondtam.

- Dehogy kell! – felelt, karját a derekam köré fonta, és berántott a már nyitott ajtón. Hangos csattanással vágódott be mögöttünk a bejárat. Cam forró ajkai szinte égették a bőrömet, és úgy csókolt, hogy azt hittem, menten elájulok. A házban csend honolt, csak a mi egyre erősödő zihálásunk hallatszott. Hátamat a hideg falnak vetettem, Cameron teste szorosan az enyémhez simult. Ajka mohón falta az enyémet, alig kaptam levegőt, de akkor sem húzódtam el.  Ruháink átázva tapadtak a bőrünkhöz, nem sokat hagyva a képzeletnek. – Szeretlek, Grace!

- Én is szeretlek, Cameron – nyögtem két újabb csók között. Ujjai a hajamba túrtak, szabad kezével pedig a csípőmet simogatta. Egyre fokozódtak az iránta érzett vágyaim, de a szülei minden bizonnyal rövid időn belül beállíthatnak. Camet viszont ez egyáltalán nem zavarta. Egyik kezét becsúsztatta a felsőm alá. Bőröm felforrósodott az érintésére. – Cam… A szüleid bármikor megérkezhetnek.

- Nem, a hétvégét a nagybátyáméknál töltik – suttogta.

- A húgod…

- Egy barátnőjénél alszik… Grace, miénk a ház. – A hasamban lévő pillangók táncra perdültek, majd cigánykerekezni kezdtek.– Ha te is akarod. Mond, hogy akarod!

- Cam, persze, hogy akarom, de félek – súgtam, miközben homlokomat az övéhez nyomtam. – Félek, hogy valamit rosszul csinálok. Én még sosem…

- Semmit sem fogsz rosszul csinálni, bízz bennem, kérlek!

- Rendben.

- Ez akkor egy igen? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Szeretnéd, hogy több nyelven is elmondjam, hogy akarom? – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Nem, ezen az egyen pont elég volt. – Ismét magához rántott. Kezeimet a mellkasára csúsztattam, tenyerem alatt éreztem egyre gyorsuló szívverését. Cam egy pillanat alatt ölbe kapott. Automatikusan fontam köré a lábaimat. Néhány perc alatt feljutottunk az emeletre. A szobája felé pillantottam. Te jóságos ég, tényleg meg fog történni! Szívem egyre veszettebb ütemben dobogott a mellkasomban. Cameron óvatosan letett az ajtóban, majd ujjait összekulcsolta az enyémmel. Az ajkához emelte a kezemet, és egy csókot lehelt a kézfejemre, miközben tekintetét nem szakította el az enyémtől. Nagyon lassan léptünk be csak a szobájába, talán meg akarta magát győzni arról, hogy akarom, de ez már hosszú ideje nem volt kérdés. Ahogy bezáródott mögöttünk az ajtó, Cam lerúgta mindkét cipőjét. Rövidesen követtem a példáját, és kibújtam átázott lábbelimből. A zoknijaimat is melléjük hajítottam. Kérdően pillantottam Camre, aki már az ágyon ült. – Na, gyere már ide! – Mosolyogva tettem néhány lépést felé, és a két lába közé álltam. Ujjai végigsiklottak a lábamon, majd megállapodtak a nadrágom gombjánál. Felpillantott rám, továbbra is megerősítésre várt. Magabiztosan bólintottam, mire a szorítás a csípőmnél engedni kezdett. Cameron megragadta a nadrágom felső részét, és lassú mozdulatokkal elkezdte lehúzni rólam. Mikor a bokámhoz ért, kiugrottam belőle, és odébb rúgtam. Cam karjaiba vont. Néhány másodpercre feljebb tűrte átázott felsőmet, hogy egy gyengéd csókot lehelhessen a hasamra. Teljesen beleborzongtam érintésébe, az ajkamba haraptam, hogy a kikívánkozó nyögést visszatartsam. Egy pillanatra behunytam a szemem, és átadtam magam az érzésnek. Tudtam, hogy én következem. Az ölébe másztam, ujjaimmal végigszántottam a nedves hajtincsek között. Kezem végigsiklott izmos mellkasán, majd végre megtaláltam a pólójának a végét. Kellőképp lassú mozdulatokkal húztam csak át a fején, és a földre hajítottam. Rövidesen az én felsőm is ugyanerre a sorsra jutott. Cameron ekkor felemelt, és gyengéd, óvatos mozdulatokkal az ágyra döntött, majd fölém magasodott. Átöleltem a nyakát még közelebb húzva magamhoz. Mellkasunk egymáshoz préselődött, minden újabb csókra egyre fokozódott bennem a vágy. Akartam őt! Halkan nyögdécselni kezdtem, miközben nyelve kíméletlenül birtokba vette az enyémet. Erőteljes sóhajtás hagyta el a száját, ahogy kezem kidudorodó nadrágjához simult. Egyik tenyere a hátamra kúszott, melltartóm kapcsa ismét megadta magát a hozzáértő ujjaknak. Kibújtam a vékony pántokból, és az ágy mellé hajítottam. Az ajkamba haraptam, ahogy megláttam, hogy néz rám Cam. Szemei szinte lángoltak. Mélyen, követelőzően csókolt, miközben kezei felfedezőútra indultak a felsőtestemen. Kis híján felsikoltottam, ahogy ujjai körkörös mozdulatokkal kezdték simogatni a melleimet. Lágy csókokkal borította a nyakamat, majd az egyik mellemet vette kezelésbe, aztán a másikat. Hirtelen abbahagyta, és felállt. Szívem össze-vissza vert a mellkasomban. Figyeltem, ahogy lassan kigombolja a nadrágját, és lehúzza a cipzárt. Akkor sem kaptam el a tekintetem, amikor letolta az alsónadrágját, és odébb rúgta. Elismerem, minden bizonnyal elvörösödtem, de eszemben sem volt elfordulni. Néztem, ahogy lassú mozdulatokkal visszamászik az ágyra, és ismét felfedezőútra indul. Ajka a köldökömnél megállt, de tekintete már lejjebb siklott. Mindkét kezével megragadta a bugyim vékony anyagát, és elkezdte lefelé húzni. Biztosan szándékosan csinálta ennyire lassan, de alig vártam, hogy végre a bokámhoz érjen. Most fordult elő először, hogy egy fiú teljesen meztelenül lát. Belevörösödtem a gondolatba, és elkaptam a tekintetem Camről. – Cica, nézz rám!  Nincs mit szégyellned, gyönyörű vagy! El sem hiszem, hogy eddig képes voltam várni. – Bókjai bátorságot adtak, de még mindig ideges voltam egy kicsit. Na jó, talán nem is kicsit, de próbáltam nem kimutatni, viszont Cameron átlátott rajtam. – Grace, ha ideges vagy, nem fog menni.

- Te nem voltál ideges, amikor először feküdtél le valakivel? – Sokatmondóan vigyorodott el. – Ezt nemnek veszem. De neked nincs mitől tartanod, tökéletes vagy úgy, ahogy vagy.

- Most komolyan bókoltál nekem? – Cam felnevetett. – Cica, nálad gyönyörűbb lányt nem láttam az életemben. Nincs mitől félned!

- Neked könnyű… - suttogtam félénken.

- Bízol bennem?

- Igen.

- Akkor hidd el nekem, hogy gyönyörű vagy. Rendben?

- Rendben.

Cameron a lábaim között térdelt, miközben egyik kezével a fiókban matatott. Zacskó zörgése ütötte meg a fülem. Cam rám mosolygott, mielőtt felhúzta volna az óvszert. Egy pillanat erejéig mintha teljesen megszűnt volna a körülöttünk lévő világ, csak mi ketten léteztünk. Ebben a néhány másodpercben minden kételyem elszállt, és lelkileg is készen álltam rá. Biztatóan bámultam szerelmemre, hogy neki is a tudtára adjam. – Nem ígérem, hogy nem fog fájni, de ha nagyon kellemetlenül érzed magad, szólj, és abbahagyjuk! – Már csak bólintani volt erőm, mert Cam megmozdult, hogy a lábaim közé helyezkedhessen. Teste lassan ránehezedett az enyémre, az izgalom felfokozódott bennem. Még szerencse, hogy nem volt senki a házban, mert ahogy Cam belém hatolt, hangos nyögés hagyta el a torkomat. Tompa fájdalmat éreztem, de semmi olyasmit, amit nem bírtam volna ki. Cam lökött egyet a csípőjén. Testem ívbe feszült, behunytam a szemem, és csak Camre koncentráltam. – Cica, minden rendben?

- Igen – suttogtam. Bizonyításképpen megemeltem a csípőmet. Cam elégedetten mordult fel, miközben egyre beljebb nyomult. Testünk összhangban volt. Ujjait az enyémek közé fonta. Arcomat a vállába temettem, mikor ismét lendültet vett. Lábaimat köré kulcsoltam, hogy még ennél is jobban átadhassam magam neki. Testünk minden lehetséges ponton összeért. A nevét suttogtam, miközben egyre közelebb kerültünk a csúcshoz. Tudtam, hogy már nem vagyunk messze, Cam még egy utolsót lökött a csípőjén. Úgy éreztem, hogy apró darabjaimra hullok. Cam lihegve dőlt rám, mielőtt eltávolodott volna tőlem. Ettől a pillanattól fogva hivatalosan is Cameron Browné voltam.