39. fejezet / Grace

Sziasztok!
Immáron hivatalosan is leérettségizetten térek vissza hozzátok. Elképesztően jó érzés végre túl lenni rajta, és ismét azt tenni, amit igazán szeretek. A távollétem alatt viszont a blog már az első szülinapját is megünnepelte. El sem hiszem, hogy már olyan régen hoztam létre. Mindenesetre köszönöm minden olvasónak a visszajelzést, amivel támogattok részről-részre.  Viszont a történet már a vége felé közeledik. Nem tudom megmondani pontosan, hány rész van vissza, de nem sok. Remélem, hogy velem fogtok tartani az elkövetkezendő fejezeteknél is.
Jó olvasást!
Lena

39.

„Reménytelen helyzetben az ember olykor olyasmire is elszánja magát, amire közönséges körülmények közt nem is gondolna.”

 - Anatolij Sztaszj

Grace

Még most is, néhány nappal az eset után sokszor elgondolkozom azon, hol tartanánk most, ha Cameron úgy dönt, hogy a legegyszerűbb, de egyben legborzalmasabb módot választja ahhoz, hogy a családját biztonságban tudhassa. Bármennyire is tűnt ez az út egyszerűnek, nem volt szabad ezt választania. Nem tehette tönkre az életét egy ilyen ember miatt, mint az apja. Borzasztóan hálás voltam Apának, amiért Cam után ment aznap, és megakadályozta a borzalmakat. Még Cameron apjával is hajlandó volt leülni beszélgetni, amiről sajnos nem sokat árult el. Úgy véli, jobb nekem, ha kevesebbet tudok. Lassan kezdtem belenyugodni, hogy nem tudhatok mindent, és az életünk is kezdett visszatérni a régi kerékvágásba.

Mivel Grant és Susan a hétvégét kettesben töltik valahol a közelben, így az egész ház a miénk volt. Filmdélutánt szerveztünk Sarah, Cameron és én. Barátom kishúga befurakodott kettőnk közé, ami már önmagában is bosszantotta Cameront, hiszen így ki kellett cseleznie húgát, hogy hozzám érhessen, ami viszont nehéz feladatnak bizonyult, hiszen Sarah mindent árgus szemekkel figyelt. Végre valami izgalmas történt a filmben, Cameron pedig ezt próbálta kihasználni. Átnyúlt húga mögött, és a hajam végével kezdett játszadozni.

- Egy percet sem bírsz ki, hogy ne tapizd Gracet? – mordult rá húga hirtelen. Megpróbáltam visszafojtani a nevetésem, de szinte lávaként robbant ki belőlem. – Ez undorító!

- Látod, már a gyerek is ezt mondja – nevettem továbbra is. Cameron felvonta az egyik szemöldökét.

- A legutóbb igenis élvezted, ahogy tapizlak – vágta rá. Éreztem, ahogy az arcom pírba szökik. Lesütöttem a szemem, hogy egyiküknek se jusson eszébe szóvá tenni. Sarah hangosan felhorkant, és eltakarta a szemét.

- Korhatáros jelenet, erre nem vagyok kíváncsi. A filmet odafent fejezem be, ahol nincsenek nyáladzó szerelmespárok, akik folyton egymást tapizzák. – Duzzogva caflatott fel a lépcsőn, de mielőtt bármit tettem volna, meggyőződtem arról, hogy Sarah már kellő távolságban van.

- Szóval nem szereted, ha tapizlak. Aha… Értem – motyogta Cameron megjátszott sértődöttséggel. Ismét mosolyognom kellett rajta. Karba fonta a kezét, és úgy méregetett.

Egészen közel léptem hozzá, térde már súrolta az enyémet. – Azt nem mondtam, hogy nem szeretem, csak még meg kell szoknom, hogy folyton rajtam tartod a kezed.

- Tudod, nem szeretném, ha valaki más is megpróbálná rád tenni a kezét – felelt komoly arccal. Ez volt az én Cameronom. Bármennyire is bosszantott a tudat, hogy szinte egyetlen hímneműt sem engedett a közelbe, amíg meg nem győződött róla, hogy meleg vagy barátnője van. Bár az utóbbi még nem teljesen adott neki okot a nyugalomra. Fülelni kezdtem. Odafent hangosan bömbölt a tv.

- Említettem én valaha olyat, hogy másnak is megengedném? – Válaszra nem várva az ölébe máztam, egyik kezemet izmos karján nyugtattam, míg a másikkal beletúrtam amúgy is kócos hajába. Imádtam érezni, ahogy az ujjaim végigsiklanak a sűrű, fekete tincsek között.

- Szóval azt mondod, kiváltságos vagyok?

- Úgy is mondhatjuk, de nem sokáig leszel az, ha most meg nem csókolsz.

- Parancsára, hölgyem – vigyorgott.

Cameron mélyen a szemembe nézett. Olyan érzésem volt, mintha egyenesen a lelkembe látna. Csak figyeltem azokat a csodaszép sötétbarna íriszeket, és tudtam, hogy ami köztünk van sokkal erősebb más tini szerelmeknél. Lehet, hogy ekkor ez egoistán hangzott még az én fejemben is, mégis éreztem a zsigereimben, hogy mi ketten még nagy dolgokat viszünk véghez. Minden bizonnyal folytattam volna tovább a gondolatvitelemet, de Cameron ajka mindent elfeledtetett velem. Lassan, szinte már lustán ízlelgette az ajkamat, miközben keze ide-oda siklott a hátamon, majd megtalálta a felsőm alját. Ujjai szinte észrevétlenül csúsztak be a vékony anyag alá.

- Cam – suttogtam. – Menjünk fel!

Mintha csak erre várt volna, felpattant a kanapéról, és az emelet felé vettünk az irányt. Látszólag még az sem zavarta, hogy a kishúga nem is olyan messze épp tv-t néz. Szobája ajtajában letett. Arcán olyan vigyor volt, amiből tudtam, hogy pontosan kitervelte, mit tesz velem, de abba nekem is volt némi beleszólásom. Az ajtó hangos csattanással záródott be mögöttünk. Még csak annyit sem tudtam mondani, hogy mukk, mert Cam már ott is volt, és ajkával fojtott belém mindent szót. Ujjai észveszejtő gyorsasággal ügyködtek a blúzom gombjainál.

- Várj – állítottam meg. – Mi van, ha Sarah ránk nyit? – Bármennyire is vágytam rá, és akartam őt most ebben a szent pillanatban is, nem kockáztathattunk. Zihálásunk egyre nagyobb visszhangot vert a szobában.

- Nem fog – mondta magabiztosan. Megbíztam benne, ha ő azt mondta, hogy nem fognak megzavarni minket, akkor az úgy is volt. Megragadtam a pólója végét, és áthúztam a fején. Tenyeremet lassan végighúztam a mellkasán, mire alig hallható morgás hagyta el a száját. Ujjaim a nadrágja cipzárjánál álltak meg. Sokat sejtetően rá mosolyogtam. Remélem, hogy ebből vette a lapot, hogy ezúttal én leszek a főnök. Az ágyra löktem, mire túlzottan is elégedett vigyor terült szét az arcán. – Cica… - Gyorsan lerúgtam a cipőmet, és az ágyra másztam. Lábaim Cameron két oldalánál nyugodtak. Lassú mozdulatokkal felült, ajkunk csaknem súrolta a másikét. Lerángattam magamról a blúzt, és az ágy mellé hajítottam. – Csak nem türelmetlen vagy? – incselkedett. Elhúzódott, mire felnyögtem.  – Az én Cicám bizony türelmetlen. – Na, majd meglátjuk, ki is a türelmetlen. Válaszként hozzányomtam a csípőmet. – Ez övön aluli volt.

- Jó meglátás – nevettem. Azonban nem sok időm volt a gúnyolódásra, mert Cam egyik tenyere a hátamra kúszott, és kikapcsolta a melltartómat.

- Erre nem lesz szükség, csak útban van – vigyorgott, miközben a vékony pántokat végighúzta a karomon. – Sokkal jobban tetszel nélküle. Nem is értem, mire fel ez a sok felesleges ruhanemű, csak akadályoznak a nagy dolgok véghezvitelében. Egyetértesz velem?

- Nem igazán…

- Nem? –

- Nem – feleltem magabiztosan.

- Meglátjuk, mennyire tudok változtatni az álláspontodon. – Válaszolni akartam, de kezei ekkor már alaposan kezelésbe vettek. Ujjai a mellemet simogatták, egy halk nyögés szaladt ki a számon. Kezét rövidesen az ajka váltotta fel. Testem felforrósodott, és tudtam, hogy ennyivel nem fogom beérni, így belementem a játékba. – Nos?

- Továbbra is kitartok a véleményem mellett – nyögtem.

- Ez így nem fog menni – morogta. Hirtelen a takarón találtam magam. Cam pedig elégedett vigyorral magasodott fölöttem. Ennyit arról, hogy én leszek a főnök. Mélyeket sóhajtoztam, ahogy Cameront figyeltem. Kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam, majd közelebb kúszott hozzám.

- Cam?

Szája megérintette a combon belső oldalát, mire csaknem felsikoltottam, és mocorogni kezdtem. – Cica, mondd, mit csináljak, hogy megváltozzon a véleményed!

- Amit csak akarsz.

- Engedélyt adsz rá?

- Igen – suttogtam.

Sejtettem, hogy pontosan, mit is tervez, de végül ne tudtam meg, ugyanis hirtelen megszólalt a csengő. Cam vadul káromkodni kezdett, és felült. Hallatszott, hogy Sarah beszél valakivel.

- Cameron! – hangzott Sarah hangja odalentről.

Szerelmem megadóan sóhajtott. – Egy pillanat és visszajövök. Te addig meg se mozdulj, mert annak csúnya vége lesz. – Hallottam, hogy motyog valami olyasmit, hogy reméli, valami életbevágóan fontos dologról van szó, különben nagyon bosszús lesz.

A percek szinte óráknak tűntek, míg várakoztam, és hallgattam a lentről felszűrődő beszélgetést. Nem tudtam kivenni, miről van szó, de az nekem is világos volt, hogy két férfi érkezett. Nem sokáig bírtam tétlenül feküdni. Magamra kaptam minden ruhámat, és leszaladtam a lépcsőn. Ahogy megpillantottam a két férfit, azonnal rájöttem, hogy nagy a baj. Cameron valami papírt szorongatott a kezében.

- Sarah, kérlek, menj fel! – utasította kishúgát.

- De…

- Nincs de, Prücsök, menj fel a szobádba! – A szívem a torkomban dobogott, egy szó sem jött ki a számom. Ahogy hallottam Cameron hangját, eluralkodott rajtam a pánik. Mi történik itt? Miért vannak itt ezek a rendőrök?

- Mi folyik itt? – léptem oda Cam mellé. Felém nyújtotta a papírt. Úramisten! Egy halk sikoly szaladt ki a torkomon, a szám elé kaptam, de egyszerűen felfoghatatlan volt.

- Meghalt? – kérdeztem elhaló hangon.

- Igen – bólintott Cam. Arca szinte érzelemmentes volt. Úgy tett, mintha nem viselné meg, mert erősnek akart tűnni, de tudtam, hogy belül a történtek ellenére is most hull darabjaira. – Engem gyanúsítanak, Grace.

- De… Hogy? Hiszen…

- Velünk kell jönnie, ne nehezítse meg a dolgunkat – szólalt meg az egyik nyomozó.  – Csinálhatjuk egyszerűen. Ha most velünk jön, megkímélhetjük a családját.

Cameron keserűen felnevetett. – Abban mindig is nagyon jók voltak. – Nem akartam elengedni Őt, nem akartam, hogy a rendőrök magukkal vigyék egy olyan tett elkövetése miatt, amihez semmi köze nem volt. Átkaroltam a vállát, könnyeim a pólójára folytak.

- Nem lesz semmi baj, Cica. Minden bizonnyal gyorsan tisztázzuk a helyzetet. Nem sokára ismét veled leszek – ígérte. Csakhogy az ígéreteket nem mindig tartják be az emberek. Bíztam Cameronban, de ez nem volt elég. A helyzet reménytelen fázisból rövidesen átcsapott a kilátástalanba. Rettegtem a jövőtől. Rettegtem attól, hogy sosem kapom vissza a szerelmemet, és a történtek majd megváltoztatják. Attól féltem, hogy sosem lesz ugyanaz az ember. Mellette akartam lenni, de ő egyre csak el akart taszítani magától, és végül már maga is elhitte, hogy az ő hibája, ami történt. Úgy vélte, hogy bár nem ő húzta meg a ravaszt, ő tartotta a fegyvert.