Megérkeztem az új résszel, ami lassan nagy szó lesz, hiszen egészen sok kimaradás volt az elmúlt időszakban. Nem is nagyon szeretném tovább ragozni, jó olvasást kívánok hozzá.
FIGYELMEZTETÉS: A fejezet nagy része a 18+-os kategóriába tartozik, így csak saját felelősséggel tessék olvasni.
Ölel titeket,
Lena
44.
„Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt
voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és
én elkezdődtem.”
- Rick Yancey
Grace
Visszatérni a normális kerékvágásba könnyebb volt, mint
gondoltam. Másnap ugyan még ejtettünk néhány szót az ügyről, de aztán
mindannyian igyekeztünk továbblépni. Mindannyian, kivéve Cameron. Ő volt az
egyetlen, akinek további információkra volt szüksége ahhoz, hogy túl tudjon
lépni azon, ami történt. Néhány nappal később a család megkapta Arnold Berry
vallomásának teljes másolatát, ami fényt derített a számunkra homályos
részletekre. A férfi elárulta, hogy a kezdetektől fogva cellatársak voltak
Henryvel, aki minden szabad percében azon dolgozott, miként fogja tönkretenni
azokat az embereket, akiket állítólag szeretett is. Szilárd alapokon álló
tervet szőtt. Már csak az volt a kérdésem, ha ezt teszi azokkal, akiket tényleg
szeret, mit tett volna egy olyan emberrel, akit szívből gyűlöl? Vajon lettek volna áldozatok? Minden
bizonnyal igen. Arnold elmondása szerint Grant lett volna az első személy, akit
Henry eltávolított volna az útból, hogy megvalósíthassa tervét, miszerint ismét
megfélemlíti a családját, hogy könnyűszerrel irányíthassa őket. Mélyen legbelül tudtam, hogy ez volt az
egyetlen megoldás, amivel megőrizhetjük azt, amink van. Henry mindenképp
szétdúlta volna azt, amit Cameronék gondosan felépítettek. Az eset lezárását
követően egyikünket sem zaklatták tovább a nyomozók. A városban ismét kezdtek
normális emberként bánni Cameronnal és a családjával is. Olyan volt, mintha ez
csak egy rossz álom lett volna, és idővel mindenki felébredt volna. Ennek
ellenére úgy éreztem, valami megváltozott. Nem tudtam megfogalmazni, milyen
változást érzek, de tudtam, hogy megtörtént. Ami minket illett, suliba jártunk,
hétvégenként együtt buliztunk, és igyekeztünk felkészülni életünk utolsó gimis
évére.
Már csak néhány rövid nyári hónap választott el minket a
mindent eldöntő tanévtől. Fejünk felett ott lebegett az elválás gondolata, a
búcsúzás könnyfakasztó pillanata. Tudtuk, hogy nem leszünk mindig együtt, de
arra egyikünk sem számított, hogy ilyen gyorsan el kell szakadnunk egymástól.
Mindenesetre még tombolt a nyár. A Nap fénye tüzesen sütött. Aki csak tehette,
árnyékba húzódott. A város ekkortájt mindig kedvelt turistahellyé válik, hiszen
ki tudna ellenállni Wildebay híres, többnapos fesztiváljának? Az utcák
csordultig megteltek turistákkal, ide-oda rohangászó gyerekek hada nehezítette
a közlekedést. A város központja autóval megközelíthetetlen volt, ugyanis az
utakat lezárták, hogy a fesztivál zavartalanul folyhasson. Nagy nehezen
sikerült rávennem Apát, hogy mi is vonuljunk ki, és építsünk saját standot.
Fagyit és hideg italokat árultunk, miközben a kávézóban változatlanul folyt a
munka. Hála a fesztiválnak a Roselyn forgalma is jelentősen megnőtt. Egész nap
tele volt vendégekkel, de az igazi kihívást az esti időszak jelentette. Alig
tudtunk mozdulni az emberektől, és plusz asztalokra is volt szükségünk. Örültem
ennek a pezsgésnek, hiszen egy kicsit úgy érezhettem, hogy minden a legnagyobb
rendben van, nincs miért aggódni, illetve ez legalább lefoglalta a
gondolataimat, és nem volt időm felesleges aggodalomra.
- Elrabolhatom a hölgyet? – hangzott egy ismerős, öblös
hang a hátam mögül. Széles vigyorral fordultam Felé. Apára pillantottam. Nem
akartam ekkora nyüzsgésben itt hagyni a kávézót.
- Menjetek. Ne is lássalak titeket néhány órán keresztül
– nevetett. Lefutottam az öltözőbe a táskámért, és hogy levegyem a kötényemet.
Tudtam, hogy Cameron követni fog. Hátranyúltam, hogy kikössem a szoros csomót,
de egy hatalmas kéz megjelent, és eltolta ügyetlenkedő ujjaimat. Hagytam, hogy
Cameron a kelleténél hosszabb ideig babráljon a kötővel, miközben ajka a
nyakamat súrolta. Lassan kibújtam a fehér kötényből. Cam elismerően
füttyentett.
- Ha tudom, hogy ezt viseled alatta, sokkal hamarabb
kicsomagollak ebből a fehér izéből – mosolygott, miközben cseppet sem feltűnésmentesen
végignézett rajtam. Jóval térd fölött véget érő, pántos, piros, nyári ruhát
viseltem. Ahogy Cameron bámult rám, akaratlanul is elpirultam. Még ennyi idő
után is könnyűszerrel zavarba tudott hozni. A ruhám szélével babráltam, amikor
odajött hozzám, egyik karját körém fonta. – Ebben a ruhában nem szabadna másnak
látnia.
Jókedvűen felnevettem, és hozzábújtam. – Itt akarsz
maradni egész este?
- Ha ez az ára annak, hogy senki se bámuljon meg, igen.
Itt maradunk, és malmozunk.
- Te meg a malmozás – forgattam a szemem.
- Egy egészen újfajta malmozási stíluson agyalok épp –
vigyorgott.
- Talán egyszer majd kipróbálnám – suttogtam, mire
felderült az arca. Szeme lángolni kezdett. – De most megyünk szórakozni.
- Legyen, de egy perce sem foglak elengedni, mert még
valaki rád teszi a mocskos mancsát – mondta halálosan komoly arccal. Ismertem
már annyira, hogy talán még komolyan is gondolja a dolgot, és tényleg nem fog
egy percre sem elereszteni, de őszintén, nem is bántam. Szerettem a közelében
lenni, beszívni az illatát, és a meleg ölelésébe veszni.
Ujjainkat összefűzve, szorosan egymás mellett lépkedve
hagytuk el a kávézót. Az ötlet, hogy Cameron nem ereszt el, nem is tűnt olyan
rossznak, hiszen alig lehetett mozdulni az emberektől. Rengeteg ismerős arcot
láttam, de sokan csak átutazóban voltak. Kisétáltunk a standunkhoz, ahol most
Oliver és Daisy tartották a frontot. A kezünkbe nyomtak egy-egy limonádét, és
utunkra bocsátottak minket. A főtéri színpadon éppen egy együttes játszott. Még
sosem hallottam őket, de kifejezetten tetszett. Előrefurakodtunk a tömegben,
hogy közelebb lehessünk a színpadhoz. Cameron a hátam mögött állt, és magához
ölelt. Egy lassú számnál oldalra fordultam.
- Mit szeretnél?
Nem szavakkal válaszoltam, inkább megmutattam neki.
Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Cameron hagyta, hogy ezúttal én döntsek a
tempóról. Ajkam lassan, szinte már ráérősen ízlelgette. Még a dübörgő zene
ellenére is hallottam, ahogy felmordul, és magával szembe fordít. Átvette az
irányítást, nyelve átnyomult a számba. Talán még fel is nyögtem, ahogy nyelve
végigsimított a fogaimon.
- Cica, ez így nem lesz jó – morgott.
- Miért?
- Közönségünk van – vigyorgott. – Engem ugyan nem zavar,
de téged gondolom, igen. – Játékosan karon csaptan, és visszafordultam a
színpad felé. Látszólag ez a megoldás sem igazán ragadtatta el, mert
elégedetlenül morgolódott hosszú percekig.
- Később – suttogta lágyan. Hangjában benne volt minden
ígéret az este további részére vonatkozóan. Hirtelen izgatott lettem, és nagyon
vágytam rá, hogy hazamenjünk, de nem akartam türelmetlennek tűnni.
Végighallgattuk a koncertet, majd a szétoszló tömeghez
csatlakoztunk, és egy bulisátornak nevezett stand felé indultunk. Az egész úgy
nézett ki, mint egy cirkuszi sátor, odabent pedig egymás hegyén-hátán emberek
táncoltak. A tömeg közepére araszoltunk, és a Cam felé fordultam. Egy ideje már
nem táncoltunk együtt, így meglepett Cam magabiztossága. Testünk szorosan
egymáshoz simult, ajka újra és újra súrolta a bőrömet. Érintései megbabonáztak.
Egyre inkább sürgetővé vált, hogy kettesben maradjunk. Hogy a fenébe lehet ekkora önuralma? A zene véget ért, én pedig
sürgető léptekkel törtem ki a sátorból Cameront magam után húzva. Egy
csendesebb részre értünk, távol a koncertek nyújtotta dübörgéstől. Egy fának
támaszkodtam. Az ajkamba haraptam, és vágyakozva néztem szerelmemre. Tudtam,
hogy ezzel meg fogom őrjíteni.
- Grace…
A nagyobb siker kedvéért óvatosan lecsúsztattam a ruhám
egyik pántját, hogy felfedjem a vállamat. Ez megtette a kívánt hatást, mert a
következő pillanatban nekem feszült a teste, ajka pedig mohón falta az enyémet.
Tenyere a hátamra kúszott. Bőröm lángolt az érintésétől. Sokkal többet akartam.
Cameron nyaka köré fontam a karom, egy mozdulattal felemelt. Csípője köré
kulcsoltam a lábam. Hirtelen azonban elszakadt tőlem, és letett.
- Óriáskerék?
Felmordultam, de végül rábólintottam. Cameron jókedvűen
sétált mellettem. Talán pontosan tudta, mennyire türelmetlen vagyok, és
szándékosan húzta az időt. Na, majd adok
én neki időhúzást! Beálltunk a sorba. Rövidesen már felfelé tartottunk.
Csak mi ketten. Cam keze a combomon nyugodott. Ujjai lágyan simogattak.
Zavartan kezdtem mocorogni, mire harsányan felnevetett, de esze ágában sem volt
elvenni onnan a kezét.
- Most hazamegyünk – mondta határozottan, ahogy
kiszálltunk az apró kabinból. Szerettem volna viszonozni a szívességét, és
kitalálni valami programot, de megadtam magam. Lassan távolodtunk a zsivajtól,
a csend körülölelt minket. Tudtam, hogy Apa egy ideig még nem várható haza, így
hozzánk mentünk. A táskámban kezdtem kutatni a kulcs után, de Cameron nem
akarta kivárni, míg ügyetlenkedek. Kivette a kezemből, egy magabiztos
mozdulattal elfordította a kulcsot a zárba, majd belökte az ajtót. Már csak egy emelet! Azt sem tudom, hogy
jutottunk fel a szobámba, csak az ajtócsapódás térített észhez.
- Most pedig keservesen bosszút állok az este véghezvitt
akcióidért. – Ebben egyáltalán nem kételkedtem, és örömmel, vágyakozva vártam a
rám kiszabott büntetést. Figyeltem,
ahogy Cameron egy mozdulattal félredobja a pólóját. Követni akartam a példáját,
és meg szerettem volna szabadulni a felesleges ruhámtól, de megállított.
Megfordított, hogy háttal legyek neki, és a fürdőszoba felé terelt.
- Zuhanyozni szeretnél?
- Igen – suttogta. – És te velem fogsz tartani. – Fogai
közé vette a fülcimpámat. Forróság szaladt végig a bőröm alatt. Testem lángra
gyúlt. Lassú mozdulatokkal a zuhanyzóhoz lépett, hogy beállítsa a vizet.
Megfogtam a ruhám alját, hogy eltávolítom az útból, de Cam felcsattant. –
Eszedbe se jusson!
- Igenis, főnök – vigyorogtam. Így hát vártam, míg
Cameron a csappal szórakozik. Elhiszem, hogy a tökéleteset akarta, de ennyit
szöszmötölni egy csappal, miközben egy lány rá vár. Egyenesen kegyetlen. Úgy
tűnt, Cameron végre megtalálta a megfelelő vízhőfokot, mert elém lépett.
Gúnyolódni akartam a lassúságával, de esélyt sem adott rá. Olyan hévvel csókolt
meg, hogy beleremegett a lábam. Hátam a hűvös csempéhez tapadt. Cam végre
megtalálta a ruhám alját, és lehúzta rólam.
- Istenem, Grace, annyira gyönyörű vagy – duruzsolta.
Levegő után kapkodtam, ahogy keze a melltartóm pántjával kezdett babrálni. –
Nem tetszik, hogy ez rajtad van. – Csaknem felnevettem, és épp nyúltam volna
hátra, hogy kikapcsolom a melltartóm, de Ő gyorsabb volt. – Probléma megoldva.
– Hozzá dörgölőztem. Éreztem határozottan kidudorodó nadrágját. Lassan
lecsúsztattam a kezem végig a mellkasán.
- Hogyan tovább?
Széles vigyor ült ki az arcára. Megragadta a kezemet, és
a zuhany alá tolt. Beletelt egy kis időbe, míg csatlakozott hozzám. Tekintetem
végigsiklott izmos felsőtestén, követtem a vízcseppek útját. Hogyan tudott ilyen gyorsan megszabadulni
minden ruhájától. Úgy tűnt, Cameronnak van egy különleges képessége a
vetkőzéshez. Így semmi sem akadályozott abban, hogy megcsodálhassam bizonyos
testrészeit.
- Elpirultál – mondta. – Kibaszottul imádom, amikor
elpirulsz.
- Igen?
- Megmutatom mennyire – suttogott. Nem blöffölt, valóban
megmutatta. Minden egyes érintésében, szavában ott bujkált az irántam érzett
szerelme. Korábban sosem hittem volna, hogy képes leszek együtt zuhanyozni
valakivel, de ahogy ott álltunk a vízsugár alatt, olyan természetesnek tűnt.
Nem szégyelltem magam előtte, teljesen átadtam magam neki. Mindenestül
szeretett. – Cica, ha úgy érzed, sok lesz neked, szólj, és abbahagyom. - Erősen kételkedtem benne, hogy képes lennék
leállítani, igenis élveztem, amit velem művel. Lágy csókot lehelt a vállamra,
majd ajka egyre lejjebb haladt. Ráérősen ízlelgette a bőrömet, én pedig csaknem
felrobbantam a várakozásban. A nevét suttogtam újra és újra. Ujjai egyre
közelebb kerültek ahhoz a ponthoz, ahova kívántam. – Te türelmetlen vagy. –
Harsányan nevetett.
- Illetlenség megváratni egy nőt!
- Igazad lehet. – Keze becsúszott átázott bugyim szegélye
alá. Felnyögtem, ahogy egyik ujjával lassan belém hatolt. Lassan mozgatta
ki-be, míg alig kaptam levegőt. Cameron váratlanul abbahagyta a mozgást, és
eltávolodott tőlem. Elégedetlenül mordultam fel. – Türelem, kicsim. Még hosszú
az este. – Letérdelt elém. Ujjait beleakasztotta a bugyim szélébe, és lassan
lehúzta rólam. – Minden akadály elhárítva.
- Túl sok akadály volt közöttünk, nem gondolod?
- De, pontosan ezt gondolom – suttogta. – Fordulj meg! –
Azt tettem, amire kért. Háttal álltam neki, és hagytam, hogy lassú
mozdulatokkal sampont masszírozzon a hajamba, majd leöblítse. A tusfürdőért
nyúltam. – Hagyd, hogy én csináljam! – Majd megbolondultam, mire Cam végzett a
fürdetésemmel. Néhány helyen hosszabb ideig elidőzött, mint szükséges lett
volna. Testem minden centiméterén végigsimított.
- Most én jövök - szóltam. Végigmasszíroztam a mellkasát,
de nem állt szándékomban megállni. Testének minden részletét meg akartam
érinteni. Ő pedig hagyta. Szerettem volna sűrű, fekete haját is megmosni, de a
magasságkülönbségünk akadályozott benne. Cam mintha hallotta volna a
gondolatimat, mert felemelt. Hátamat a zuhanyzó hideg üvegének nyomta. Lábaimat
a csípője köré fontam, ujjaim dús hajába túrtak. Azt akartam, hogy ez a
pillanat örökké tartson, de a meleg víz vészesen megfogyatkozott, így Cameron
elzárta a csapot. Nagy odafigyeléssel megtörölt, majd körém tekert egy száraz
törölközőt, a saját szárítkozására nem fordított akkora gondot. Néhány vízcsepp
gyöngyözött a bőrén, amikor a szobámba léptünk.
- És most? – kérdeztem.
- Mit szeretnél? – Nézett rám. – Te döntesz.
- Csinálj velem, amit csak akarsz – suttogtam.
Titkon erre a válaszra várhatott, mert azonnal felderült
az arca. Közelebb vont magához, a rajta lévő törölköző nem sokat hagyott a
képzeletnek. – Engedélyt adsz rá?
- Teljes mértékben – bólintottam.
Cameron az ágyamra ültetett, ő pedig elém térdelt. – Mit művelsz
velem, te nő?
- Mit?
- Illedelmes gyerekként akarok viselkedni, de
megnehezíted nekem.
- Már régóta nem akarom, hogy illedelmesen viselkedj
velem!
- Oh, basszus – nyögte. – Dőlj hátra, kicsim! –
Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem tudnám, mire készül, vagy nem akarnám én is,
de nem sikerült. Mocorogni kezdtem, ahogy kibontotta rajtam a törölköző
csomóját. Nem érdekelt a hideg levegő, ami a bőrömet simogatja, csak Cam
érintésére és a combon belső felét csókoló ajkára tudtam koncentrálni. – Biztos vagy benne?
- Igen – ziháltam.
Agyam csaknem elfüstölt, ahogy nyelve mozogni kezdett
bennem. Nyelve egyre gyorsabb ütemet vett fel, és egyre mélyebbre ment. – Cam… -
Tudtam, hogy a csúcs felé közeledek, de mielőtt még eljutottam volna odáig
Cameron abbahagyta, és felmászott az ágyra hozzám. A fiókom felé nyúlt, ahol az
óvszert tartottuk, de megállítottam.
- Nem szükséges, ha nem szeretnéd.
- Komolyan gondolod?
- Igen. Bízom benned.
- Fogalmam sincs, mivel érdemeltelek ki téged – suttogta.
Most először fordult elő, hogy úgy szeretkeztünk, hogy semmi sem választott el
minket egymástól. Ezzel kapcsolatunk egy magasabb szinte lépett, és éreztem,
hogy bárhogy is alakul a sorsunk, mindig is az övé leszek.
Szia! :)
VálaszTörlésDíj vár rád a blogomon!
http://csakegyrajongo.blogspot.hu/
Köszönöm szépen. :)
TörlésLena