Megérkeztem az új résszel, remélem, hogy tetszeni fog és vissza fogtok nézni máskor is.A részben ezúttal gyakoribbak a trágár kifejezések, szóval mindenki felelősséggel olvassa, én szóltam előre. Mindenképp hagyjatok magatok után nyomot.
Jó olvasást!
Puszi: Lena
„Honnan tudnád, hogy mit érez, amikor semmit sem mond - de te épp ezért döntesz. Döntesz helyette is, és esélyt sem adva egymásnak lépkedtek előre, miközben a másikat tapossátok magatok alá - pedig ő a legfontosabb. Miért döntöd el, hogy csak barát, miközben legbelül minden nap meghal egy picit? Érted. Veled együtt úgy, hogy közben nem is tudtok arról, hogy a másik min megy keresztül.”
- Oravecz Nóra
Cameron
- Cam, el fogsz késni! – Anya hangja törte meg a szobám
csendjét. Meg sem mozdultam, hátha hagy még egy kicsit aludni. Eszemben sem
volt felkelni, és visszatérni a Pokolba. – Tudom, hogy nem alszol. Ez már
évekkel ezelőtt sem vált be. – Dühösen fújtattam, lerúgtam magamról a takarót.
Anya elnevette magát, mintha csak erre a pillanatra várt volna. – Gyere reggelizni, vagy felküldöm Saraht,
hogy keltsem fel. – El sem tudtam volna rosszabb dolgot képzelni annál , mint amikor az
embert a nyolc éves húga jön felébreszteni. Sarah kreatív lány volt, és
mindenre meg volt a maga megoldása. Az én ébresztésemre is különböző módokat
dolgozott ki az elmúlt évek során. Az egyik fájdalmasabb, mint a másik. Ez volt
az egyetlen dolog, amivel bárki ki tudott húzni az ágyból. Tudom, hogy a
húgomnak nem kéne kétszer mondani, hogy „irány
felébreszteni a bátyádat”. Megvártam, míg Anya magamra hagy, aztán a
szekrényemhez léptem. Előkaptam az első kezembe kerülő farmert, és hozzá egy
fehér pólót. Kikutattam az egyetlen pár tiszta zoknimat a fiókom aljáról, beleugrottam
a cipőmbe, és már rohantam is a konyhába.
- Jó reggelt! – A pulthoz vágtattam, a reggeli már ott
várt rám. Sarah izgatottam fészkelődött a helyén, ő még túl fiatal volt ahhoz,
hogy meglássa az iskola árnyoldalait. A húgom még azok közé tartozott, akik az
első szeptemberi reggelen még boldogan kelnek ki az ágyukból. Én viszont már
régóta nem ebbe a kategóriába tartoztam. Utáltam minden reggel korán kelni,
hogy aztán órák hosszat padokban rohadhassak, miközben egy tanár magyaráz
valamit az évszázadokkal korábban zajlott háborúkról. Szerettem volna azt
hinni, hogy ez az év egy kicsit talán más lesz, mint az eddigiek, de
elképzeléseim kudarcba fulladtak azon a ponton, amikor a suli nagymenő kosarasa
szemet vetett a szomszéd lányra. A lányra, aki minden egyes éjjel visszatért az
álmaimba. Úgy tettem, mintha nem érdekelne az előttem kibontakozó kapcsolat, de
igenis zavart. Annyi lány van a városban, miért pont rá kellett felfigyelnie. A
minap is próbáltam elhitetni magammal, hogy hidegen hagy, mit csinálnak ezek
ketten, de Angela tudatosította bennem, milyen szemekkel bámulom őket.
- Cameron, úgy nézed őket, mintha készen állnál bármelyik
pillanatban letámadni a srácot – suttogott.
- Ez nem igaz! – förmedtem rá, így levéve a szemem a
leendő szerelmespárról.
- Nem? – Angela szemöldöke a homloka közepére ugrott. -
Minden egyes nap, ha meglátod őket, le sem veszed róluk a szemed, mintha azt a
pillanatot várnád, mikor gondolja meg magát Grace, vagy mikor tesz valamit a
srác, hogy te közbeavatkozhass. Ne is próbálj magyarázkodni, pontosan tudom, mi
a helyzet! – Esélyt sem adott, hogy egyáltalán megszólalhassak. – Tudod te
egyáltalán, mit szalasztottál el azzal, hogy elutasítottad Gracet?
- Te honnan tudsz erről? – kérdeztem.
- Nő vagyok, és egyszerűen rákérdeztem, mivel tudtam,
hogy te amúgy sem mondanál nekem semmit – magyarázta. – Grace mindent
elmondott, és azt a következtetést vontam le, hogy meggondolatlan vagy. Esélyed
lett volna egy ilyen lányra, és te egyszerűen elszalasztottad buta indokkal.
- Buta indok? – A düh egyre növekedett bennem, és tudtam,
hogy bármelyik percben kitörhet belőlem. – Szerinted a pocsék életem csak egy
buta indok? Okkal akarom távol tartani magamtól őt.
- És ezt te elhiszed?
- Miről beszélsz? – Kezdtem elveszíteni a fonalat.
- Arról, hogy egyszerűen féltél belevágni az
ismeretlenbe, mert jól tudod, hogy Grace nem olyan, mint a többi lány. Érte
jobban kell teperni, hogy a tiéd lehessen, és Cameron ismerlek már annyira,
hogy tudjam, mi a pálya. Az eszedbe se jutott, hogy Grace igenis bele akar
folyni az életedbe? Lehet, hogy távol akarod tartani tőle, de nem mindig úgy
alakulnak a dolgok, ahogy mi azt szeretnénk. Nem tehetsz arról, amit az apád
tett, és itt lenne az ideje, hogy te is belásd, nem bűnhődhetsz az ő hibái
miatt! – Mindezt egy levegővel mondta, én pedig nem tudtam, mit felelni rá.
Köpni-nyelni nem tudtam a szónoklat hallatán és a legrosszabb az egészben, hogy
talán még igazat is adtam neki, de ezt semmi pénzért nem vallottam volna be.
Minden válasz nélkül odébb kullogtam, hogy felvehessek egy rendelést. Angela
diadalittasan nézett rám, a némaságom többet mondott neki, mintha szavakkal
vágtam volna vissza.
Most is a beszélgetésünkön agyaltam, amikor a verandára
léptem. Semmi pénzért nem ültem volna fel a sulibuszra, így a garázsban parkoló
motor felé vettem az irányt. Anya már számtalanszor próbált rábeszélni, hogy
hagyjam abba a motorozást, de nincs az a pénz, amivel rá lehetne venni.
Imádtam, ahogy a fák elsuhantak mellettem, nem zavart senki, csak én voltam és
a motor megnyugtató bőgése. Az iskola épületének látványa sokkal nagyobb undort
váltott ki belőlem, mint amire számítottam, még a suli előtt várakozó
haveroktól sem lett jobb kedvem. Leparkoltam a szokásos helyemre. Néhány
üresfejű liba rám mosolygott, de úgy tettem, mintha észre sem vettem volna
őket. Mi a fene van velem? Darren és
Ryan után kutattam a tekintetemmel. Egyiküket sem volt nehéz kiszúrni. Ők
voltak az egyetlenek, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy az iskola területén
rágyújtsanak a tanárok szeme előtt is. Magabiztos léptekkel tartottam feléjük,
miközben arra próbáltam rájönni, mi változott meg rajtuk. Minden bizonnyal jó
sok időt töltöttek a Napon, mert mindkettőnek legalább két árnyalattal sötétebb
volt a bőre. Nyár eleje óta egyikükkel sem találkoztam, csupán néhány üzenetet
váltottunk egymással, hogy tájékoztathassanak, épp kit dugtak meg. Nem voltunk
azok az ölelkezős srácok, de Ryan szinte megfojtott, amikor üdvözölt.
- Haver, olyan sápadt vagy. Voltál te friss levegőn
mostanában? Mikor láttad utoljára a Napot? – kérdezte röhögve. A szájához
emelte a cigarettát, és szippantott egyet.
- Dolgoztam – feleltem kurtán.
- Velünk kellett volna jönnöd, olyan bulikat csaptunk.
- Ja, hallottam – bólintottam. Az egyik partijuk olyan
jól sikerült, hogy még a rendőrök is beugrottak. A hírek szerint három srácnál
is találtak drogot. Nem ez volt az első alkalom, hogy balhés dolgokba
keveredtek, de ezúttal örültem, hogy nem tartottam velük. Nem tett volna jót,
ha még egy drogos ügyletet is hozzácsapnak a számlámhoz.
- Miért vagy ilyen búval baszott? – kérdezte Darren.
- Csak nem otthagyott a szívszerelmed? Úgy hallottam
Hazel bepasizott – szólt közbe Ryan. – Miatta vagy ilyen? Mert én mondom, az a
csaj nem ért ennyit.
- Ennek semmi köze hozzá! – morogtam. – Nincs semmilyen
csaj! – Magammal is ezt próbáltam elhitetni, de a lány a lehető legrosszabb
pillanatot választotta, hogy megjelenjen. Hosszú, barna haja kissé hullámos
fürtökben omlott a hátára. A szél néha belekapott, és meglebegtette a vastag
tincseket. Szoknyája jóval a térde fölött végződött, ha tehettem volna, egész
nap az ő lábait bámultam volna. Kissé idegesen szorongatta táskájának a
pántját, arcán mégis magabiztos mosoly húzódott. Fogalma sem volt arról, mi vár
rá új diákként. Már az első szünetben ízekre fogják szedni a múltjával együtt.
Egy ekkora városban mindig is nagy szenzációnak számított egy új diák érkezése,
főleg ha ilyen gyönyörű illetőről volt szó.
- Ejha – füttyentett Darren. – Szép kis fruska, és
micsoda lábai vannak. Vajon ki fog először bejutni közéjük.
- Ki a csaj? – kérdezte Ryan. – Te itt voltál a városban,
biztos hallottad a híreket.
- A neve Grace Wright, az apja vette meg a kávézót, ahol
dolgoztam a nyáron, és mellesleg a szomszédom! – Reméltem, hogy hangomból
kiszűrhető, hogy nem szeretnék további megjegyzéseket hallani sem Graceről, sem
bármelyik testrészéről.
- Ez a csaj a szomszédod? Megfogtad az Isten lábát –
Darren megveregette a vállamat. – Már értem, miért nem buliztál velünk. A
kiscsajt szórakoztattad, és milyen?
- Micsoda?
- Gondolom, te voltál az első, aki felpróbálhatta.
- Ne beszélj így róla! – förmedtem rá. – Ő egyáltalán nem
olyan, mint a többi lány! – Próbáltam úgy beszélni, mintha nem utána epekednék,
de egészen nehéznek bizonyult. Darren és Ryan sokatmondóan egymásra néztek. –
Most meg mi van?
- Ha nem ismernénk, még azt mondanánk, hogy belezúgtál
ebbe a csajba, de Cameron Brown sosem lesz szerelmes egyetlen egy lányba sem,
nem igaz? – Tisztán hallottam Ryan hangját, de sem nem erősítettem meg, se nem
cáfoltam a tényt, hogy esetleg belezúgtam volna Gracebe, pedig nyilvánvaló
volt. – Mi történt veled a nyáron?
- Semmi – feleltem, de még midig nem voltam képes levenni
a szemem Graceről. Azonban a nagy koppanás csak ezután jött. Megjelent a
kosárcsapat üdvöskéje, Jason.
- Úgy látom, nem te vagy az egyetlen, aki felfigyelt a
csajra – mutatott rá a nyilvánvalóra Darren. – Sietned kellene, ha nem akarod,
hogy elhappolják előled.
- Meg volt az esélyem, de én elutasítottam.
Mindkét haveromnak egyszerre ugrott a szemöldöke a magasba.
Úgy bámultak rám, mintha épp azt közöltem volna velük, hogy meleg vagyok.
- Tisztázzuk, hogy jól értettem-e! – Ryan volt az első,
aki észhez tért a hirtelen „sokkból”. – Te elutasítottad azt a lányt ott –
mutatott Grace irányába. Bólintottam. – És mégis mi a büdös franc ütött beléd,
hogy ilyet tettél?
- Nálam sokkal jobb srácot érdemel.
- Úgy drámázol, mint egy havibajos kiscsaj – vágta rá
Darren. – És teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy nemhogy négy, még két
kereked sincs kinn.
- Elszalasztottál egy ilyen lehetőséget, csak azért mert
fos múltad van? Nem ismerem a csajt, de ha nem tévedek, őt hidegen hagyta volna
az egész. Te mondtad, hogy nem olyan, mint a többi, akkor biztosan megbékélt
volna vele.
- Tudom – bólintottam. – De már késő helyrehozni,
elbasztam, ennyi volt. Zárjuk le ezt a témát, ha kérhetném.
- Nem, ezt a témát rohadtul nem fogjuk lezárni! –
kiáltott Darren. – A legjobb haverjaid vagyunk, sok minden szarból kihúztuk
egymást, ezt is megoldjuk.
- Nincs mit ezen megoldani – feleltem. – Grace minden
bizonnyal boldog lesz.
- Ahhoz még lesz egy-két szavunk – Ryan alig hallhatóan
válaszolt. Már épp rákérdeztem volna, mire célzott, amikor megszólalt a csengő,
és életemben először nem akartam elkésni az óráról.
***
Mindig is gyűlöltem az irodalomórát, és úgy gondoltam,
hogy semmi sem keltheti fel az írók és költök iránti érdeklődésemet, míg az év
első óráján be nem ült elém Valaki. Nem mondanám, hogy a sors akarta így, mert
annak nem sok köze volt hozzá, sokkal inkább a kis teremnek köszönhettem, hogy
egyetlen üres hely volt, és történetesen előttem. Viszont elképzelhetetlennek
tartottam, hogy egy órát is képes leszek nyugton végigülni anélkül, hogy
hozzáérnék. A tanóra első felében azonban még igyekeztem türtőztetni magam,
viszont később már nem erőlködtem annyira. Óvatos mozdulatokkal ujjaim közé
vettem egy hajtincsét, és tekergetni kezdtem. Az érintésem minden bizonnyal
meglepte, mert egyszerűen megfeszült a teste, de meglepetésemre egy szót sem
szólt, még csak hátra sem fordult, hogy dühös pillantásokat küldjön felém.
Ettől a pillanattól kezdve az irodalom lett a kedvencem.
Ebédszünetre mindenki az új lányról beszélt. A csajok a
folyóson próbáltak bármi kifogásolhatót találni a megjelenésében, csakhogy
nyugtassák magukat, senki sem fogja elkobozni tőlük a suli legjobb csaja címet,
de már elkéstek. A srácok többsége fogadni kezdett, ki fogja először
megfektetni Gracet. A nap végére egyre feljebb ment bennem a pumpa. Tudtommal
Jason feladata lett volna, hogy kiálljon mellette, és helyre rakja ezt a sok
köcsögöt, de egyszer sem tűnt fel. Talán nem is volt olyan bátor gyerek, mint
amilyennek mondta magát. Én viszont készen álltam megvédeni a szomszéd lányt,
bármi áron. Az sem érdekelt, hogy már az első napon az igazgató irodájában
kötök ki, úgyis régen láttam már az öreget. Sok mindent elnézett nekem az
utóbbi években, igazság szerint már ki is kellett volna penderítenie az
iskolából, de mindig talált valami kiskaput, hogy ne repüljek. Ő volt az
egyetlen ember az iskola falain belül, aki minden szarságról tudott, ami az
életemet érintette. Személyesen is ismerte az apámat, és tudta, min mentünk
keresztül miatta. Biztosította Anyát, hogy miattam nem kell aggódnia, ugyanis
az iskolai falain belül ő majd a gondomat viseli. Néha csak úgy behívott
magához az irodájába. Ha esetleg rossz fát tettem a tűzre, képes volt néhány
órát rám szánni, és csak beszélgetni. Vagy egyszerűen hagyta, hogy lenyugodjak
valamelyik sarokba. Nehézfejű voltam mindig is, és hamar dühbe gurultam, ha
számomra fontos emberekről volt szó. Ebben az esetben sem volt másképp. Tudtam,
ha valamelyik srác megint egy megjegyzést tesz Gracere, nemes egyszerűséggel
nekimegyek, és már vártam a pillanatot, viszketett a tenyerem egy jó kis
agyalásért. Épp a folyosón sétáltam az udvar felé, amikor meghallottam, amint
egy gyíkarc fogadást köt Gracere.
- Mibe fogadtok velem, hogy az őszi bálig megfektetem a
csajt? – Olyan kaján vigyor ült az arcán, hogy már csak azért is kiverhettem
volna az összes fogát, hogy aztán kirakózhasson velük.
- Úgy hallottam, Jason már megtette – felelt a haverja.
Erről nem tudtam nyilatkozni, de akkor sem engedhettem, hogy valaki így
beszéljen Róla. – Mostanában sok időt töltöttek együtt. Biztosan gerincre vágta
már. – Ezzel felírtam Jasont is a fekete listámra, bármennyire is alaptalannak
hangzottak a hírek. Bár kételkedtem benne, hogy Grace egyszerűen megadta volna magát
ennyi idő után.
- Jason nem elég tökös ahhoz, hogy egy ilyen lányt
megkapjon – Gyíkarc Brendan továbbra sem tudta befogni a pofáját, és nem tudta,
mikor volt elég. – Mindenki tudja, hogy csak játssza a prűd szüzet, és már
többen jártak a lába között, mint amennyit meg tudna számolni. – Itt jött el a
pillanat, hogy elszakadt a cérna. Közéjük vágtattam, megragadtam Brendant az
ingjénél fogva, és a szekrényeknek szorítottam. A haverjai sokkal okosabbak
voltak, mint amilyennek látszottak, mert egyikük sem próbált közbeavatkozni.
Jól ismertek már ahhoz, hogy tudják, nem jó velem újat húzni.
- Mi a pálya seggfej? – kérdeztem, de egy pillanatra sem
engedtem a szorításomból. – Úgy hallottam, hogy nem megfelelő szavakat
használtatok, amikor egy lányról beszéltetek.
- Cseszd meg, Brown! – fröcsögte Brendan. Már régóta a
bögyömben volt a gyerek a felvágós dumáival együtt. – Magadnak akarod a
kiscsajt? Nem tetszik, hogy nem te voltál az első, aki megdugta? Bántja az
egódat, hogy lemaradtál?
- Sokkal okosabb lett volna, ha bekussolsz! – feleltem
nyugodt hangon, mielőtt lecsaptam volna az öklömmel. Kezem a szekrénybe
csapódott, mert sunyi, alantas módon elhajolt ahelyett, hogy vállalta volna a
nagyszájúságának következményeit. Második ütésem viszont pontosan ott találta
el, ahol szerettem volna. Reccsent a csontja, de tudtam, hogy nem tört el
semmije, mert nem ütöttem akkorát, csak éppen olyan nagyot, hogy megérezze néhány
napig, és tanulja meg, mikor kell befogni azt a lepcses száját. Még egy tanulj a hibádból köcsög ütést szerettem
volna leadni, amikor egy apró kéz megérintette a vállam. Hátranéztem a vállam
fölött, míg nem figyeltem egy egész csorda gyűlt össze mögöttünk, hogy élvezzék
a műsort. Tanárt ugyan nem láttam, de számítottam rá, hogy nem sokára
meglátogatom rég látott barátomat az irodájában. Viszont egyik bámészkodó sem
érdekelt annyira, mint a rémült tekintetű Grace, aki megakadályozta, hogy a
szart is kiverjem a srácból.
- Cameron, hagyd abba! – suttogta. Néhányan megvetően
néztek rám, ő viszont nem. Aggodalom csillogott azokban a gyönyörű szemeiben.
Tekintete vérző kezemre siklott. – Nem ér annyit! – El akartam neki mondani,
hogy ez a mocsok miket mondott róla, és csupán érte tettem, de Grace nem az a
lány volt, aki megveregette volna a vállamat, és a nyakamba ugrott volna.
Minden bizonnyal egy tisztességes pofonnal jutalmazott volna, így nem szóltam
semmit. Elengedtem Brendant, aki a földre csúszott, és hagytam, hogy Grace magával
rángasson. Apró, törékeny ujjait a csuklóm köré fonta, és ellentmondást nem
tűrően húzott maga után. Meglepően nagyon jól eligazodott a kacskaringós
folyosókon ahhoz képest, hogy ez volt az első napja itt. Magabiztosan haladt el
a kíváncsiskodó tekintetek előtt, míg meg nem állt az iskolaorvos szobája
előtt. – Maradj itt! – Eszemben sem volt ellenkezni, vagy bármit mondani,
szófogadóan leültem egy székre. Grace mosolyogva beszélt az iskolaorvossal, aki
egy piros dobozt nyújtott át neki. – Mindenképpen muszáj volt bajba keverned
magad már az első napon?
- Nem volt választásom – feleltem. – Az a gyökér olyan
dolgokat mondott, amiket nem hallgathattam tovább.
- Nincs szükségem arra, hogy megvédj – mondta, miközben
matatni kezdett az apró dobozban. Óvatos mozdulatokkal felemelte a kezemet, és
letörölte egy tiszta kendővel a már megszáradt vért. – Nem érdekel, miket
mondanak rólam, csak mert én vagyok az új lány. Rövidesen úgy is le fog
csengeni.
- Most már biztosan – bólintottam.
- Mert senki sem akarja kivívni a haragodat – Úgy mondta,
mintha valami égbekiáltó bűnt követtem volna el azzal, hogy elagyaltam egy
szemétládát. – Viszont meg kell ígérned valamit, sosem teszel többet ilyet. Nem
akarom, hogy miattam keveredj bajba.
- Nem is én lennék, ha nem lennék már szarban az első nap
– vontam meg a vállam. Alig észrevehetően megrándult az ajka, ami engem
mosolygásra késztetett. Ép kezemmel megérintettem az arcát, hogy
kikényszerítsem, hogy nézzen a szemembe. – Nem kell aggódnod, Grace! Itt
mindenki hozzá van szokva, hogy vérbeli bajkeverő vagyok.
- De azért megtehetnéd, hogy takarékra veszed magad –
tanácsolta. – Talán neked is jobb lenne. – Gyengéd mozdulatokkal
lefertőtlenítette a kezemet. Minden egyes pillanatban egyre erősödött bennem a
vágy, hogy az ölembe ültessem, és addig csókoljam, míg egyáltalán kap levegőt.
Ritka nagy pöcs voltam vele, most mégis olyan gondoskodóan viselkedik. Gézt
tekert a kezemre, és le is ragasztotta a végét, hogy ne hagyjam el útközben. –
Azt hiszem, most már megmaradsz. – Az órájára pillantott. Csupán néhány perc
maradt az ebédszünetből. – Akkor én megyek is, de azért köszönöm, amit tettél
értem. Őrültség volt, de még sosem csináltak ilyet miattam. – Lassú léptekkel
megint az orvosi szobához lépett, hogy visszaadhassa az elsősegélydobozt.
Figyeltem, ahogy lassan távolodni kezd tőlem, de nem akartam, hogy otthagyjon,
most nem!
- Grace, várj! – kiáltottam. Döbbent arccal fordult
felém. Most, hogy egyikünk sem ült, tisztán látszott, mennyivel magasabb vagyok
nála. Hátra kellett hajtania a fejét, hogy a szemembe nézhessen. – Bármikor
megtenném ismét. Nem érdekelne, milyen bajba kerülök. – Egy pillanatra úgy
tűnt, hogy elakad a lélegzete. Csodálkozva bámult rám. Szóra nyitotta a száját,
de végül egy hang sem jött ki a torkán. Ott álltunk néhány centire egymástól,
és már készen álltam rá, hogy megtegyem, amire nyár eleje óta várok. Az ajkam
már majdnem megérintette az övét, és tudtam, hogy úgy sem húzódna el, amikor
léptek hangja verte fel az üres folyosót. Magamban szitkozódni kezdtem, és már
gondosan kiterveltem, mit csinálok azzal, aki megzavart minket, amikor egy
mély, mennydörgő hang törte meg a csendet.
- Cameron Brown, az irodámba, azonnal! – kiáltotta.
- Menj csak! – suttogta Grace. Egészen eddig a pillanatig
észre sem vettem, hogy a kezeit szorítom. Ujjai csak lassan csúsztak ki a
tenyeremből.
- Már az első napon, Cameron? Legalább várhattál volna
még egy napot.
- Tudja jól, hogy nem szeretek csalódást okozni.
- Azt tudom, na gyere! – intett az igazgató. Tisztában
voltam vele, hogy rosszul áll a szénám, mégis mosolyogva léptem át az
igazgatóiroda küszöbét. Grace viselkedése teljesen meglepett, de talán ez egy
jel volt arra, hogy még nincs minden veszve.
Szia! :)
VálaszTörlésMint mindig, most is nagyon tetszett az új rész. Valamiért ezt a blogot sokkal jobban kedvelem, mint a fanfictionokat, ami nálam nagy szó. Már tűkön ülve várom a következő részt, kérlek siess vele. :)
Puszil legeslegnagyobb olvasód, Maya :) :*
Szia!
TörlésNagyon szépen köszönöm a kedves szavakat. :) Rettenetesen jól esik, ha ilyet kap az ember
Holnap délután érkezik az új rész. :) Addig is kitartást.
Puszi: Lena
Szia!
VálaszTörlésNagyon szeretem a blogodat! Egyszerűen annyira egyszerű és nagyszerű. :)
Puszi, Moira
Szia!
TörlésNagyon szépen köszönöm. :)
Puszi: Lena