2016. május 12., csütörtök

36. fejezet / Cameron

Sziasztok!
Igen, jól látjátok, visszatértem, ha még nem is teljes erőbedobással, de itt vagyok. Hiányzott az írás és a blogolás is. El sem hiszitek, mennyire jó érzés megint írni ide.
Rövid helyzetjelentés:
Végeztem az írásbeli érettségikkel tegnap, és úgy éreztem, hogy rám fér egy kis pihenés. Az új fejezet nagyja ugyan már hetekkel korábban elkészült, még volt rajta, mit alakítani, de végül úgy döntöttem, megosztom veletek.
Szóval jó olvasást kívánok.
Lena, a visszatérő



36.

„Csak maradj még kérlek,
Olyan kellemesen elnézlek,
Te vagy vigasza a gyengéknek,
S a szívemben is az ének.”
- Részlet egy nagyon jó barátom Vágyálmok c. verséből

Cameron

- Cica, biztos, hogy jól vagy? – kérdeztem aggódva. Különös volt ez a nagy csend. Grace állandóan beszélt, így nem tudtam, mire véljem a hallgatását. Megfordult a fejemben, hogy talán mégsem ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy megtörténjen. Szinte aggódva vártam, hogy végre válaszoljon.
- Igen – pillantott rám, majd megcsókolt. – Boldog vagyok.
- Szeretlek, Grace.
- Én is téged, Cameron – mosolygott. Ujjai apró köröket rajzoltak a mellkasomra. Egy halványabb ponton azonban megállt, megremegett a keze. Biztos voltam benne, hogy sejti, mi történt, de nem akar rákérdezni.
- Semmi baj, Cica. – Felültem, hátamat a falnak támasztottam. Grace kérdően nézett rám, mire az ölembe húztam. A mellkasomra hajtotta a fejét, egyenletes légzése csiklandozta a bőrömet. Nagyot sóhajtottam, mielőtt egyáltalán elkezdtem volna összeszedni, amit mondani akarok neki. Hosszú ideje nem beszéltem róla senkinek, és nem gondoltam volna, hogy eljön az idő, amikor pont neki fogom elmesélni. – Az apám elvesztette a munkahelyét, és egy ideig állás után járt, de közben szerette italba fojtani a bánatát. Az alkohol ingerültté tette, gyakran vitatkoztak Anyával, míg egy nap meg is ütötte. Láttam, mi történt. Megfenyegetett, hogy én leszek a következő. Aztán rendszeressé vált, folyton ordított, és ütötte Anyát, míg szembe nem szálltam vele. A kicsi Cameron meg akarta védeni az édesanyját, és ez az eredménye. – A hegekre pillantottam, amik talán örökre a testemen maradnak. – Többször is megvert, előfordult, hogy minden nap. – Éreztem, hogy Grace válla rázkódik a zokogástól. – Nincs semmi baj! – Megsimogattam az arcát, hogy letörölhessem róla a könnyeket. - Már vége! – A vállamba temette az arcát, de éreztem, ahogy könnyei a bőrömre folynak. Magamhoz szorítottam, amennyire csak lehetséges volt. – Nincs semmi baj, Cica!
- Tudom, most eszméletlen idiótán viselkedek, de… - szipogott. Nem hagytam, hogy végig mondja, megcsókoltam. Ajkának sós íze volt a könnyektől.
- Nem viselkedsz idiótán, sőt kifejezetten édes vagy. – Egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Hol van most? – kérdezte komoran.
- Micsoda?
- Az apád.
- Börtönben – feleltem. – Egy ember meghalt miatta.
- Beszéltél vele azóta?
- Nem – mondtam. – Anya miatta kényszerül arra, hogy megalázkodjon, Sarah osztálytársainak szülei óvva intik a gyerekeiket a húgomtól, mert a gyilkos lánya. Gyűlölöm, hogy nem lehet normális gyerekkora, és még csak nem tudja, miért nem akarják mások, hogy átmenjen hozzájuk. Gyűlölöm, hogy nem tehetek ellene semmit. Örökre a gyilkos gyerekei leszünk.
- Sajnálom, Cameron – suttogta a fülemhez hajolva.
Megsimogattam az arcát. – Nincs semmi baj, Grace. Már megszoktam.
- Ezért gondoltad azt, hogy nem vagy megfelelő számomra?
- Talán – bólintottam. – Jobbat érdemelnél nálam.
- Na, idefigyelj! – Két tenyere közé fogta az arcomat. - Ennek az egésznek nincs jelentősége számomra. Szeretlek téged is, imádom a húgodat, az anyukádat és Grantet is. Imádom azt, aki vagy, még akkor is, amikor bunkó pöcs módjára viselkedsz, és miszlikbe akarsz aprítani valakit, aki csak rám mer nézni.
- Már csak azt mond meg, hogy mivel érdemeltelek ki? – Még mindig nem tudtam felfogni, hogy egy ilyen lány, mint Grace, miért pont engem választott? Tudni akartam, mit lát bennem, ami alapján úgy véli, megérdemlem a szerelmét. Erre azonban ekkor még nem jöttem rá. Csupán évekkel később tisztázódott bennem, hogy nekünk szükségünk volt egymásra. Az első pillanattól kezdve el volt rendelve, hogy nekünk egymás mellett kell leélnünk az életünket.

***
A reggeli napfény beszűrődött a függöny vékony résein. Sűrűn pislogtam, hogy megszokjam a beáradó fényt.  Oldalra fordulva a valaha látott legszebb látvány tárult a szemem elé. Grace még mélyen aludt, haja kócosan terült el a párnán. Óvatosan odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam a homlokára. Valamit motyogott, mocorgott egy kicsit, de zavartalanul aludt tovább. Lassú mozdulatokkal kibújtam belőle, megkerestem a nadrágomat, gyorsan magamra kaptam, és halk léptekkel kiosontam a szobából, terveim szerint reggelit készíteni. Igyekeztem minél halkabban tevékenykedni, hogy Grace még nyugodtan alhasson egy kicsit. Annyira ügyeltem arra, hogy ne csapjak nagy zajt, hogy az sem tűnt fel, hogy Grace időközben felébredt. Míg a rántottával foglalkoztam, mögém lopózott. Egy gyanútlan pillanatomban vékony karjával átölelte a felsőtestemet, és egy gyengéd csókot lehelt a csupasz hátamra.
- Miért nem keltettél fel? – kérdezte álmosan. – Szívesen segítettem volna. – Az ajkamhoz emeltem a tenyerét, és nyomtam rá egy puszit.
- Rád fért a pihenés – feleltem. Csaknem azt hittem, Grace elaludt a hátam mögött, amikor nem túl gyengéden félrelökött a tűzhely elől, és átvette az irányítást.  – Nem hiszed, hogy képes vagyok egyedül elkészíteni egy rántottát? – Hátulról átöleltem, fejemet a vállára tettem. – Nem bízol bennem?
- Benned bízok, csak a főzési praktikáidban nem annyira.
Sértődött arcot vágtam. – A lelkembe gázoltál.
- Mióta használsz ilyen nagy szavakat, Cameron Brown? – nevetett.
- Tartanom kell a lépést. Akinek ilyen barátnője van, nincs más választása – mondtam. – Még a végén lecsapnak a kezemről.
- Ennek nem látom esélyét – suttogta.
- Azért csak szeretem szárazon tartani a puskaport.
- Szeretlek! – Lábujjhegyre ágaskodott, hogy megcsókolhasson. Óvatosan a karomba vettem, és a pult tetejére ültettem. Kezem azonnal felfedezőútra indult a pólója alatt. Szerettem megérinteni. Imádtam bőrének minden egyes apró centiméterét. Grace körém fonta a lábait. Szívem szerint most azonnal hagytam volna a reggelit, és visszavittem volna a szobámba. Tervemet mindössze egy apróság akadályozta meg. Kulcszörgés hallatszott a bejárat felől. Egy pillanat alatt szétrebbentünk, én pedig Grace elé álltam, hogy eltakarjam.
- Jó reggelt fiatalok – köszönt Grant vidáman, majd alaposan végigmért minket. Meg sem próbálta leplezni a vigyorát. – Mondanám, hogy jó étvágyat a reggelihez, de úgy tűnik, abból már nem esztek. – mutatott a kissé megégett rántottánkra. Grace arcára pillantottam, aki fülig vörösödött, de meglepetésemre én is zavarban voltam. Sarah futott be az ajtón.
- Mi történik?
- Oh semmi kincsem, a bátyád és Grace épp azon dolgoznak, hogyan lehet felgyújtani a konyhát.
- Felgyújtani a konyhát? Miért akarják felgyújtani a konyhát? – kérdezte meglepődve kishúgom.
- Ezt tőlük kérdezd.
Sarah kérdően fordult felém, már épp mondani akartam valamit, amikor Anya megjelent az ajtóban. Rég látott mosoly jelent meg az arcán, és kitessékelte Saraht és Grantet a konyhából.
- Öltözzetek fel, van egy kis meglepetésünk – mondta, és magunkra hagyott. Grace kérdően pillantott rám, mire vállat vontam. Meglepetés? Utáltam a meglepetéseket! Ennek ellenére olyan tempóban öltöztem fel, hogy a Kengyelfutó gyalogkakukk is megirigyelte volna a sebességemet.
- Kész vagy?
- Igen – bólintott Grace. Ujjai közé csúsztattam a sajátjaimat.
Anya, Sarah és Grant a lépcső alján vártak ránk. Mindannyian izgatottnak tűntek, Gracere pillantottam, mire ő csak vállat vont. Tehát ő sem tudott semmit!
- Mi ez az egész?
- Arra gondoltunk, hogy elég idős és felelősségteljes fiatalemberré váltál már.
- Most jön az a rész, hogy pakoljam össze a holmimat, és költözzek? – kérdeztem.
- Ki árulta el? – nézett körbe Grant. – Sarah te voltál az?
Anya oldalba lökte Grantet. – Nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Csak szerettünk volna meglepni.
- Oké, figyelek – bólintottam.
- Sarah, mutasd meg neki! – vigyorgott Grant. Kishúgom az ajtóhoz szaladt, és szélesre tárta. Egy pillanat erejéig el kellett gondolkoznom azon, mit is nézek. Úgy tűnt, az információáramlás lelassult az agyam és a külvilág között. – Reméljük, tetszik.
- Ez az enyém?
- Így legalább nem azon a szörnyetegen fogsz furikázni – nevetett Anya. – Kevésbé foglak félteni.
- Sokáig nézegeted még, mert félő, hogy lekopik a festék – viccelődött Grant. Nem voltam túlzottan ölelkező típus, de ezúttal más volt a helyzet. Talán én is más voltam. Megváltoztam.  Először Anyát, majd Grantet öleltem meg.
- Jól van, nagyfiú, el ne sírd magad – élcelődött Grant továbbra is. Forgattam a szemem, de nem vettem le a szemem az autómról. El sem hiszem, hogy lett egy saját autóm. Imádtam a motoromat, de esős időben nem éppen a legkedvezőbb jármű. – A kulcs nem kell? – Anya előhúzott a táskájából egy kulcscsomót, és felém nyújtotta.
- Most aztán meg kell majd küzdened a figyelmedért. Egy srác és az ő autója közé kell állnod – fordult Grace felé Grant.
- Azt hiszem, megtalálom a módját, hogy elvonjam a figyelmét a kocsiról.
- Okos lány – paskolta meg Grace kezét. - Nem viszed el egy körre az autót?
- Dehogyisnem. - Előbújt belőlem a kissrác, aki izgatottan várta, hogy bepattanjon a volán mögé. – Nincs kedved velem tartani?
- Nem inkább Gracet kellene elvinned?
- Menjetek csak – mosolygott. – Én itt leszek. Ez inkább olyan fiús dolog.
- Indulás.
Útközben részletes működési leírást kaptam Granttől, és azt is megtudtam, hogy a nagybátyámék szomszédjáé volt az autó, de ő már túl idős ahhoz, hogy vezessen, így eladta a hűn szeretett kocsiját.
- Ne vezess sose túl gyorsan, mert nem foglak kihozni az őrsről, ha mégis bajban lennél, ne anyádat hívd fel.
- Ezt meg se hallottam – szólalt meg Anya a szemét forgatva.
- Ja, igen, és a legjobbat kihagytam. Te fogod takarítani és a benzint is fizetni.
- Tökéletes.
Egy autó a végtelenség tárházát nyitotta meg egy korombeli srác előtt. Oda mehettem, ahova csak akartam, akivel csak akartam. Nem akadályozhatott meg benne sem eső, sem szél. Agyamban már kisebb kirándulások tervein gondolkodtam. Persze még rá kellett vennem a mellettem álló gyönyörűséget, hogy tartson velem, de gyanítottam, hogy nem kell sokáig győzködnöm.
- Cica, mit szólsz? Kocsikázunk egy kicsit?
- Még szép – bólintott, és az ajtóhoz ugrott.
- Állj! – Szinte rémülten torpant meg. Az autóhoz léptem, és kinyitottam neki az anyósülés ajtaját. – Hölgyem.
- Micsoda úriember lettél hirtelen – mosolygott, és egy puszit nyomott az arcomra.
A város széléig autókáztunk. Ott leállítottam a motort, és mindketten kiszálltunk. Figyeltem, ahogy a távolban lengedeznek a fák. És ott volt Ő. Csak néztem, ahogy a szél belekap gyönyörű hajába. Néha el-el mosolyodik, és ezek a mosolyok nekem szólnak. Imádom bámulni a szemét, amikor engem néz. Azok a pillantások vaskos falakat romboltak le nagyon rövid idő alatt. Óvatosan magamhoz ölelem, csakhogy érezhessem a jelenlétét. Hozzám bújik, úgy illik a karomba, mintha egyenesen beleszabták volna.
- Szeretlek, Grace – suttogom neki.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Biztos nagyon jól sikerültek! Na végre az egyik felén túl vagy - nekem csak két írásbelim volt, de bőven elég volt az is - sok sikert a szóbelihez! Szurkolok! Pihenj amennyit csak tudsz.

    A rész eszméletlenül jó lett!
    Elejétől - végéig imádtam!

    Jó éjszakát!
    Szép napot holnapra!
    Szia
    U.i.: Annyira jó, hogy itt vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát az majd a leszámolás napján (május 31. ) derül ki, hogy sikerültek az érettségijeim. Pozitívan állok hozzá, kettes mindenből meg lesz. :)
      Köszönöm :)

      Örülök, hogy tetszett az új rész. Már készülnek a következők. Szóval időben fogok érkezni.

      Én is örülök, hogy megint itt lehetek. Jó érzés visszatérni a blogoláshoz annyi tanulás után.

      Ölel: Lena

      Törlés
  2. "- Azért csak szeretem szárazon tartani a puskaport." --> hát elég sokáig tartott, amíg eldurrantál, szóval túl jól csinálod :D :P
    "- Jó reggelt fiatalok – köszönt Grant vidáman, majd alaposan végigmért minket. Meg sem próbálta leplezni a vigyorát." --> Grant... ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy támogatod, hogy fiatalkorúak párosodjanak, mint a nyulak.... de ezért szeretünk :D <3
    "- Felgyújtani a konyhát? Miért akarják felgyújtani a konyhát? – kérdezte meglepődve kishúgom." --> mert egymást már lángra lobbantották :D
    "- Most aztán meg kell majd küzdened a figyelmedért. Egy srác és az ő autója közé kell állnod – fordult Grace felé Grant." --> ooh van két nyomós ok, Grace mellkasa tájékán, amivel megtudja győzni, hogy rá figyeljen :D

    iiimáááádoooom :D még mindig <3 ééés téged is <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Faythe!
      Te még mindig annyira hülye vagy, de tudod, hogy még mindig imádlak <3
      Grant nem támogatja a szaporodást mellesleg, csak a jövőbeli szaporodáshoz a gyakorlatot.
      A két nyomós ok.... Hm... Ezen még elgondolkodom.
      Puszi: Lena

      Törlés

layout by Milky Way