31. fejezet / Cameron

31.

„Akarunk dolgokat mélyen a tudatunk és az érzéseink alá rejtve. Van, amit a lelkünk akar, és az enyémnek te kellesz.”

 - Cassandra Clare

Cameron

Órákig forgolódtam Grace mellett az ágyban. Végiggondoltam az elmúlt hónapok történéseit. Igazi seggfejként viselkedtem vele, most mégis ott tartunk, hogy vágyakozva bámulom, miközben ő mélyen alszik. Óvatos mozdulatokkal simítottam végig a haján végig ügyelve arra, nehogy felébresszem, majd tekintetem lejjebb siklott. Tudom, nem illik bámulni egy alvó lányt, de annyira gyönyörű volt, hogy tudtam, ha bele is gebedek, akkor is az enyém lesz. Tisztában voltam vele, hogy nem ez volt a megfelelő alkalom, de legalább lehetőségem volt arra, hogy megtudjam, neki sem vagyok semleges. Akar engem, talán nem annyira, mint amennyire én őt, de ezen segíthetünk.

Testem csupán reggel adta a tudatomra, mekkora hatással volt rám ez az éjszaka. Oldalra sandítottam, Grace még aludt, így azt hittem, talán lesz lehetőségem orvosolni a helyzetet, mielőtt felébredne. Elég kínos lett volna, ha meglát álló farokkal, de elkéstem. Kuncogásra lettem figyelmes magam mellett. Grace magára húzott takaróval nevetett, arca egészen vörös lett. Nem tudtam, hogy a nevetéstől, vagy mert zavarba hoztam. Mindenesetre jól mulatott rajtam.

- Szóval igaz, hogy a fiúk néha merevedéssel ébrednek? – Még mindig pukkadozott a nevetéstől. Így arra gondoltam, talán jó lenne megleckéztetni. Lerántottam róla a takarót, és a földre hajítottam. Grace egy pillanatra elsápadt, de meg se mukkant. Egy gyors mozdulattal a hátára fektettem, majd fölé magasodtam.

- Cam, mit csinálsz?

- Cica, ez csakis miattad van! – Löktem egyet a csípőmön, mire Grace szeme elkerekedett. Csupán néhány vékony ruharéteg választott el minket, ami ebben a helyzetben nem igazán számított. – Te vagy rám ilyen hatással.

- Ugye nem azzal akarsz bókolni nekem, hogy még a farkad is feláll tőlem?

- Mindenképpen pozitív dolog – feleltem. – Még hasznát vehetjük. – Lehajoltam, hogy megcsókolhassam, de meredező szerszámom egy cseppet megnehezítette.

- Csinálhatnál vele valamit! – szólalt meg Grace. – Kicsit zavaró.

- Nem fogod mindig ezt mondani! – nevettem. Grace viszont elpirult, minden bizonnyal a feje búbjától a talpáig vörös volt, amit szívesen ellenőriztem volna.

- Talán, most viszont igenis ezt mondom – felelt. – Nem tudnál valamit tenni, hogy ne…

- Ha ennyire zavar… - mondtam. – Mindjárt visszajövök.

Magára hagytam Gracet, bár kétségtelenül élveztem, ahogy tanácstalanul bámul rám. Mikor visszaértem, magára húzott takaróval ült az ágyam közepén. – Cam, beszélhetnénk? – Ha egy lány így kezdi a mondandóját, az sosem jelent jót.

- Persze – bólintottam. Leültem mellé az ágyra, és vártam. – Hallgatlak!

- Ami köztünk történt… te azt komolyan gondoltad?

- A lehető legkomolyabban, Cica. – közelebb húztam magamhoz. Homlokomat az övének támasztottam. – Ha te is akarod.

- Akarom – felelt. – Veled akarok lenni!

- Viszont tudnod kell, hogy nem mindenkinek fog tetszeni. Az apám miatt sokan megvethetnek ezért. 

- Ne mondj ilyeneket! – szólt rám. – Bármi történt a múltban az apáddal, engem nem zavar, és a legkevésbé sem érdekel, mit mondanak rólam.

- Mivel érdemeltelek ki téged? – sóhajtottam.

- Nem tudom, de igyekezz, hogy meg is tudj tartani! – Ravaszkás mosollyal nézett rám.

- Mindent el fogok követni – suttogtam a füléhez hajolva. Mélyen beszívtam hajának édes illatát, kezem utat talált a felsője, azaz az én pólóm alá. Bőrének puhasága ismét rabul ejtett, minden vágyam az volt, hogy az egész napot vele tölthessem kettesben. Nagyon lassan az ajkához hajoltam, először csak figyeltem a reakcióját. Akarta, hogy megcsókoljam, de még mennyire akarta. Szinte remegett a várakozástól, én pedig nem szerettem volna megfosztani ettől. Beletúrtam az éjszaka összekuszálódott hajába, és eleget téve a szemében csillogó kérdésnek, megcsókoltam.

- Be kéne mennem a kávézóba – nyögte alig hallhatóan. – El fogok késni.

- Késsünk el együtt – feleltem. Beljebb toltam az ágyon, az egyik lábamat átvetettem a másik oldalára. Mosolyogva vette tudomásul, hogy nem fogom csak úgy elengedni. – Legalább megfelelő alibim lesz. – Ez mind szép és jó volt, csakhogy nem vettünk észre valamit. Drága kishúgom szinte észrevétlenül jutott be a szobámba, és most az ágyam mellett állt mosolygó arccal. A kínos nem ez volt, hanem hogy én épp Grace fölött térdeltem lovagló ülésben. Egy szemvillanás alatt talpra ugrottam. – Tűnés, prücsök!

Sarah vidáman sikkantott egyet, amikor tudatosult benne, hogy épp felé tartok. Apró lábaival fürgén szaladt ki a folyosóra. – Anya azt üzeni, hogy ideje lenne reggelizni.

- Anyukádnak igaza van – helyeselt Grace. Nevetve állt fel az ágyról, és a cuccaiért nyúlt, de ekkor hátulról magamhoz öleltem. Arcomat a hajába fúrtam, Grace vékony teste hozzám simult. Lágy csókot leheltem a csupasz vállára. – Azt tudod, ha most nem megyünk le, Sarah visszajön, ugye?

- Igen – bólintottam megadóan. – Menj csak a fürdőszobába, odalent találkozunk.

- Sietek – hadarta, és egy puszit nyomott az arcomra, mielőtt kibújt volna az ölelésemből.

Gyorsan felöltöztem, a lenti fürdőszobában fogat mostam, majd az ebédlőbe mentem. Anya és Grant is olyan széles mosollyal üdvözölt, hogy kedvem támadt hátat fordítani, és elrohanni. Leültem az asztalhoz, de még mindig nem szóltak semmit, Grant kacsintott, Sarah pedig örömében a tenyerét csapkodta.

- Minden rendben? – kérdeztem fapofával, de éreztem, hogy az én ajkam is megrándul.

- Cameronnak barátnője van, Cameronnak barátnője van – dalolta Sarah jó hangosan. Minden bizonnyal Grace is meghallotta, mert pillanatokkal később megjelent mögöttem. Felöltözött, haját rendbe hozta, és szinte ragyogott. Ezúttal mellém ült az asztalnál. Én pedig nem is örülhettem volna jobban, amikor csak nem figyeltek rám, igyekeztem hozzáérni.

- Fiatalember, tartsd a kezeidet az asztal fölött – parancsolt rám Anya, de mosoly bujkált a hangjában. Szemrehányásával csupán azt sikerült elérnie, hogy Grace elpiruljon. Forró vágy gyúlt bennem.  Hosszú ideig csak néztem a mellettem ülő lányt, és igyekeztem feldolgozni, hogy teljes testsúlyommal belé szerettem.

***

Szentül meg voltam győződve róla, hogy Grace még egy jó ideig nem szeretné „nyilvánosságra” hozni kapcsolatunk létrejöttét, de meghazudtolta feltételezésemet, amikor a kávézó felé tartva közel nyomult hozzám, ujjait pedig az enyémek közé fűzte. Egy gyors mozdulattal magamhoz húztam, átkaroltam a derekát, és megcsókoltam.

- Így sosem fogunk eljutni a kávézóig – suttogta nevetve.

- Ne rontsd el a pillanatot – kuncogtam. – Hadd élvezzem ki!

- Terveim szerint hosszú ideig lesz lehetőséged kiélvezni a társaságomat, ha te is akarod

- Akarom – feleltem minden gondolkodás nélkül, és nagyon lassan elengedtem, de összefűzött ujjainkat nem állt szándékomban szétszakítani. Kézen fogva léptünk be a kávézó ajtaján is. Néhány vendég már elfoglalta a szokásos helyét, Oliver volt a pult mögött. Figyeltem a tekintetét, ahogy végignéz rajtunk, a kezünkre pillant, majd elvigyorodik.

- Ó hála az égnek – szólalt meg lelkesen.

- Mi történt? – kérdezte Grace.

- Nem kell tovább néznünk, ahogy felfaljátok egymást a puszta nézésetekkel.

- Nem, mert most mással fogják ugyanazt csinálni – csatlakozott Daisy, de közben ránk kacsintott. – Örülünk nektek.

Angie is megjelent az ajtóban, aki szinte alig hitt a szemének, de később kaptam tőle egy taslit, hogy ennyit vártam erre. Boldogan álltam munkába, egy részem azonban mégis várta a munkaidő végét, mert az azt jelentette, hogy végre kettesben lehetek egy kicsit Graceszel. Rebecca a délután kellős közepén beállított, és lelkes csevegésbe kezdett barátnőjével.

- Tarts szünetet – utasított Angie, én pedig örömmel engedtem a parancsnak. Grace pont háttal állt nekem, így ki tudtam használni a pillanatnyi figyelmetlenségét, és mögé lopóztam. Becca azonban észrevett, és eltátott szájjal figyelt, mire rákacsintottam.

- Miért nézel így? – kérdezte Grace meglepődve barátnőjétől. Ezt a pillanatot használtam ki, hátulról magamhoz öleltem, és egy óvatos csókot leheltem a nyakára. Becca álla konkrétan a padlónak csapódott, akkora szemekkel nézett ránk, mintha két szivárványszínű unikornist látott volna a táncolni. Azt hittem, Gracenek túl sok lesz, hogy mások előtt is megölelem, de hozzám simult.

- Szia, Cica! – szólaltam meg. A vállára tettem a fejem, de továbbra is magamhoz szorítottam.

- Ti… Ti ketten? – Becca kettőnkre mutogatott továbbra is leesett állal. – Mikor? És én erről miért nem tudok? – Szemrehányóan nézett barátnőjére, aki egy pillanatra elvörösödött.

- Nem volt rá ideje – mondtam. – Csak tegnap este történt.

- Mi történt tegnap este? – kérdezte karba font kézzel

Egyikünk sem tudott mit felelni, de szerencsére nem is volt rá szükség, mert megjelent egy hívatlan vendég. Szúrós szemmel pillantottam rá, szinte már görcsösen szorítottam magamhoz Gracet, hogy megmutassam ennek a kis görénynek, hogy Ő márpedig az enyém.

- Halihó – köszönt. – Látom, jól alakultak a dolgok.                     

Nem csíptem ezt a srácot! – Jól…

- Cameron, ne légy goromba – figyelmeztetett Grace.

- Olyan vagyok, amilyen csak akarok – vágtam vissza, mire dühösen összeszűkölt a szeme, és a karomra csapott. Kénytelen voltam elengedni, és hagyni, hogy kibújjon az ölelésemből. Megpördült, hogy szemtől-szemben legyünk.

- Mostantól minden srácra, aki a közelbe jön, úgy fogsz nézni, mintha képes lennél a pokol kapujáig üldözni, csupán azért mert rám pillantott?

- Ha szükséges – bólintottam, de tudtam, hogy ezzel csak még jobban elásom magam. – Tudatni szeretném másokkal, hogy az enyém vagy.

- Ohohó – fenyegetően emelte fel a mutatóujját. – Körbepisilni nem akarsz esetleg, hogy megjelölhesd a területed?

Adam harsány nevetésben tört ki. – Össze ne vesszetek miattam – a vállamra tette a kezét, mire szúrós szemmel fordultam felé. – Barátom, ha van valaki, akitől nem kell féltened a csajod, az én vagyok.

- Láttam, mit csináltál a sulinál, és nem vagyok a barátod – lesöpörtem magamról az ujjait, és Grace felé fordultam, aki dúlt-fúlt mérgében. Ennél édesebbet még sosem láttam. Akaratlanul is egészen másféle gondolatok jelentek meg az agyamban, ami talán tükröződött is rajtam, mert Grace hirtelen elpirult. – Hadd döntsem el én, kitől féltem a csajom, és kitől nem.

Grace valami furcsa, morgó hangot hallatott, mielőtt faképnél hagyott volna minket. Tudtam, hogy legszívesebben felpofozott volna.

- Hát ezt szépen elintézted – pillantott rám szemrehányóan Rebecca.

- Ekkora gond, hogy nem szeretem, ha mások is a területemre tévednek?

- Istenem, ti pasik, mekkora idióták tudtok lenni – emelte égnek a tekintetét. – Menj utána, és kérj tőle bocsánatot, ha csak nem szeretnéd, hogy fenéken billentselek.

- Állok elébe, Törpilla – vigyorogtam.

Becca arca fokozatosan változott egyre pirosabbá, úgy nézett ki, mint egy kitörni készülő vulkán, de azt hiszem, még idejében távoztam, így nem láthattam, mekkora pusztításra képes. Fél füllel azonban hallottam, hogy tesz rám néhány epés megjegyzést, illetve utalgatott arra, hogy a „kis barátaimnak” könnyen baja eshet. Grace odalent volt az irodában, karba tett kézzel dőlt az asztalnak. Olyan pillantást vetett rám, ami még egy edzett férfit is megfélemlített volna. Lassú mozdulatokkal bezártam az ajtót magam mögött.

- Gondolom, most bocsánatot kellene kérnem – kezdtem. – Sajnálom, hogy egy bunkó pöcs voltam, de képtelen vagyok elviselni, hogy valaki más legyeskedik körülötted.

- Ez még nem ok arra, hogy mindenkivel goromba legyél. Nem vagyok a tulajdonod, Cameron, és nem kezelhetsz úgy, mint egy tárgyat. Azt akartad, hogy a barátnőd legyek, nem igaz?

- De – feleltem. – Viszont azt is tudom, hogy nálam sokkal jobbat is kaphatnál.

Hirtelen meglágyult a tekintete, és tett felém egy lépést. – Számomra nincs nálad jobb. Tény, hogy ősember módjára tudsz viselkedni, én mégis téged akarlak, ez nem jelent semmit?

- Nem arról van szó, hogy benned nem bízom meg, hanem másokban.

- Például Adamben?

- Például benne – bólintottam.

- Adam meleg – mondta. – Még lehet, hogy nekem kellene félteni téged tőle. – Kitört belőlem a nevetés.

- Miért kellene?

- Állítása szerint igenis szexi tudsz lenni.

- És neked mi a véleményed erről? – kérdeztem, miközben közelebb nyomultam hozzá. Nem válaszolt, csak bámult rám azokkal a nagy barna szemeivel. Csupán egy lélegzetvételnyi távolságot hagytam kettőnk között. Nagyon lassan a füléhez hajoltam. – Nos, mit mondasz, Cica? Szexinek találsz?

Zavartan pislogott, majd az ajkába harapott. Ó édes Istenem, bár ne tette volna! Nem bírtam tovább, olyan hévvel vontam magamhoz, hogy egy pillanatra fel sem foghatta, mi történik. Úgy csókoltam, hogy esélye se legyen elhúzódni, de mentségemre szolgáljon, meg sem fordult a fejében. Egyik kezével beletúrt a hajamba, a másikat a mellkasomra csúsztatta, de elhúztam onnan, és összefűztem az ujjainkat. Egy pillanatra szétválasztottam az ajkainkat.

- Tehát Cica, mit is mondtál?

- Nem mondtam semmit – suttogta.

- Nem feleltél a kérdésemre – nevettem. – Szexinek találsz?

- Mit tennél, ha nemmel válaszolnék? – kérdezte kacéran.

- Addig csinálnám ezt – Az ajkához hajoltam, és megcsókoltam – és ezt – Egyik kezemet a pólója alá csúsztattam, és simogatni kezdtem – Míg azt nem mondod, hogy igen.

- Akkor nagyon kitartónak kell lenned – somolygott.

- Az leszek, Cica, az leszek – ígértem.