32. fejezet / Cameron

Figyelmeztetés:

A rész 18+-os jeleneteket is tartalmaz, szóval csak saját felelősségedre olvasd!

32.

„Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.”

 - Paulo Coelho

Cameron

Grace a mellkasomnak dőlve ült, fejem a vállán pihent, mindkét karommal átöleltem, és úgy Édes volt!  Hosszú ideje már a szobámban ücsörögtünk, de el kell ismernem, hogy sosem volt korábban ennyire kényelmes és hívogató ez az ágy, mint most. Mondjuk szívesebben használtam volna másra, mintsem William Shakespeare életének boncolgatására, de még így is fantasztikus volt. Sejtésem sem volt, hogy érdemelhettem meg Őt, de amikor velem volt, tudtam, hogy mégsem vagyok olyan elcseszett, mint ahogy azt gondoltam.

figyeltem, mit is csinál éppen. Elbűvölve néztem, ahogy elvégzi az utolsó simításokat is a közös irodalomfeladatunkon. Figyeltem, ahogy ujjai ide-oda mozognak a klaviatúrán, ahogy oldalra hajtja a fejét, miközben gondolkodik.

- És készen is vagyunk – szólalt meg hirtelen Grace. Gyorsan elmentette a dokumentumot, majd lecsukta a laptopot, és félretette. Az ágy mellé állt, kinyújtóztatta elgémberedett izmait. A nagy nyújtózkodásban nem vette észre, hogy pólója felcsúszik, és fedetlenül hagy bőréből egy vékony csíkot. A szemem akaratlanul is odatévedt, és agyamat élénk fantáziaképek rohanták meg. Grace minden bizonnyal rájöhetett, mert azonnal elpirult. Imádtam nézni, ahogy arca pirosba borul, és szégyenlősen lesüti a szemét. El sem tudta képzelni, milyen izgató hatással van rám ilyenkor. Dél irányban már jelentkeztek is a problémák, és a nadrágom hirtelen túlontúl is szűknek tűnt. Houston, baj van! Próbáltam elterelni a figyelmem az előttem álló lányról, és valami másra gondolni, de ebben a helyzetben ez maga volt a lehetetlen küldetés. Tisztában voltam vele, hogy nem szabad elsietni a dolgot, de a farkam önálló életet élt, és nem tudta a miheztartást. Hidegzuhanyra lesz szükségem, különben nem bírok ki még egy éjszakát egy ágyban vele anélkül, hogy valami ostobaságot csináljak. Imádkoztam, hogy Grace most jelentse be, hogy lezuhanyozik, de ehelyett valami egészen más dolgot csinált. Elmosolyodott, és nagyon lassú mozdulatokkal visszamászott az ágyra, és az ölembe ült. Visszafojtottam egy nyögést. Vékony karjaival átkarolta a nyakamat, majd megcsókolt. Olyan gyengéden csókoltam vissza, amennyire csak lehetséges, nyelvemmel végigsimítottam az ajkán.

- Nem baj, ha még nem állok rá készen? – kérdezte alig hallhatóan.

- Nem – suttogtam. – Addig megyünk el, ameddig akarod. – Homlokomat az övéhez nyomtam. Lágyan elmosolyodott, orrunk összeért. Egyik kezemmel a hajába túrtam, és kihámoztam belőle a hajgumit. Nem volt egy egyszerű művelet, de ilyenkor nem ismerek lehetetlent. Gyengéden simogatni kezdtem a tarkóját, mire csípőjét hozzám nyomta. Atyaég! Nadrágom ismét kisebb lett egy mérettel, csak reménykedhettem benne, hogy Grace nem veszi észre, hogy a farkam úgy áll, mintha megparancsolták volna neki. – Csak szólj, ha hagyjam abba, rendben?

- Rendben – bólintott.

Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Ajkai szétnyíltak, nyelvem utat talált az övéhez. Megígértem, hogy nem fogok ODÁIG elmenni, de ez nem jelenti azt, hogy semmi sem megengedett. Óvatosan becsúsztattam az egyik kezem a felsője alá, és simogatni kezdtem a bőrét. Vártam, hogy leállít, de nem tette. Ehelyett megragadta a pólóm, és áthúzta a fejemen. Tekintete a tetoválásomra tévedt, majd kíváncsian pillantott rám.

- „Omne initium difficile est” – olvasta. Az ő szájából még ez is egészen másként hangzott, minden szavával rabul ejtett. – Ez latinul van, ugye?

- Igen – bólintottam, de alig jött ki egy hang a torkomon, ahogy vékony ujjaival végigszántott a betűkön.

- Mit jelent?

- „Minden kezdet nehéz.”

- Miért csináltattad?

- Az apám miatt újra akartam kezdeni mindent, és akkor csináltattam. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert az emberek máshogy néznek a családomra, a kishúgomra és rám is – magyaráztam. – Hosszú időbe telt, mire anyát ismét elfogadták a munkahelyén. Nekem is időre volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek mekkora barom voltam.

- Sajnálom, Cameron – suttogta Grace.

Megsimogattam az arcát. – Tudod, mi a legjobb?

- Micsoda?

- Örülök, hogy akkor még nem voltál a közelben, mert akkor nem tartanánk itt, ahol most.

- Miből gondolod? – kérdezte meglepődve.

- Nem voltam jó ember, Grace. Csináltam hülyeségeket, amiket már bánok, és ha tehetném, mindent visszafordítanék, de együtt kell élnem a következményekkel, és minden mással is. – Bármennyire is fájt kimondani, vannak dolgok, amiken nem változtathatok. Az emlékeim örökre velem maradnak. Sarah sírásának a hangja, Anya könyörgése, Apa mennydörgő kiáltásai, mind ott vannak az agyam hátsó részében elzárva mások elől. Gondosan elrejtve a világ elől egy olyan helyen, ahova senkit sem engedtem még be. Félek, hogy talán sosem leszek képes megnyílni még Grace előtt sem. Mi van, ha másként nézne rám azután? Nem bírnám ki, ha most rögtön el is kellene veszítenem.

- Nem érdekel, milyen ember voltál, csak azt tudom, milyen vagy most, és nekem ez számít – suttogta mélyen a szemembe nézve. Elvesztem azokban a gyönyörű barna íriszekben, pillantása fogva tartotta az enyémet. Kezem végül ösztönösen mozdult, és még közelebb húztam magamhoz Gracet. Mellkasunk egymáshoz simult, halk nyögés hagyta el Grace száját, amit próbáltam figyelmen kívül hagyni, miközben megcsókoltam. Egy pillanatra hátrébb húzódott, de csak annyira, hogy kibújhasson a felsőjéből. Magamban elmormoltam egy-két imát, hogy csak most legyen elég nagy önuralmam. Szemügyre vettem a csipkés melltartóba bújtatott melleit, mire elpirult.

- Gyönyörű vagy! Már bánom, hogy ennyi ideig távol tartottalak magamtól. – Valamit akart mondani, de az ajkammal beléfojtottam minden szót. Ujjaim pedig egy hosszú felfedezőútra indultak Grace felsőtestén. Végigsimítottam a gerincének vonalán, Grace lehunyta a szemét. Lágy csókokkal borítottam a nyakát, majd ajkam lejjebb tévedt a mellei közti völgybe. Egyre erősebben kapaszkodott a karomba, de nem állított le. A tenyerembe fogtam a mellét, és a hüvelykujjammal körkörös mozdulatokat tettem. Halkan felnyögött, mire megismételtem a mozdulatsort a másik mellével is. Délen teljes vigyázban állás zajlott, a nadrágom egyre kényelmetlenebb lett. Szerettem volna megszabadulni tőle, de fennállt a veszély, hogy már így is túl messzire mentem. – Grace, abba kell ezt hagynunk. – Erre felpattant a szeme, és azonnal elpirult.

Kifulladva mászott le rólam, és zavartan pislogott. – Valami rosszat tettem?

- Nem – feleltem mosolyogva. – De ha tovább folytatjuk, nem hiszem, hogy képes lennék megállni, és nem akarom, hogy azt hidd, kényszerítelek rá. – Egy puszit nyomtam az orra hegyére, majd felálltam az ágyról, és az ajtó felé indultam.

- Hova mész?

- Szükségem lesz egy hidegzuhanyra – kacsintottam, mire még jobban elvörösödött.

***

- Tehát apukád holnap hazajön? – kérdeztem. Bár sötét volt, tudtam, hogy nem alszik. Éreztem magamon a tekintetét.

- Igen – felelt halkan.

– Remélem, azért tudod, hogy hiányozni fogsz éjszakánként. Túlságosan is megszoktam, hogy egy karnyújtásnyira sem vagy tőlem.

Hallottam, hogy mocorogni kezd, és közelebb húzódik hozzám. Lélegzetvétele csiklandozta a mellkasomat. – Nem ez az utolsó alkalom, hogy itt töltöm az éjszakát.

- Reméltem is – vigyorogtam.

- Holnap beszélnünk kell Apával – mondta, miközben ujjai a hajamba túrtak. Egy pillanatra még a vér is megfagyott az ereimben. A nagy beszélgetés Mr. Wrighttal, nem voltam benne biztos, hogy én fel vagyok rá készülve.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem, de igyekeztem elrejteni a bizonytalanságomat, azonban Grace átlátott rajtam

- Te félsz tőle?

- Én? Dehogy – hadartam, de azért voltak kétségeim azt illetően, hogy Mr. Wright jól fogadja a kapcsolatunkat.

- De igen, te félsz – nevetett. – A nagy és erős Cameron fél.

- Szóval nagynak és erősnek tartasz?

- Csak nagynak, de így sokkal szebben hangzott – kuncogott.

- Oh, tényleg? - Megcirógattam az arcát, hüvelykujjammal végigsimítottam az ajkán. A bőréből áradó hő magával ragadott, azt akartam, hogy semmi se válasszon el tőle. Óvatosan a két lába közé csúsztattam a térdemet. Mélyet sóhajtott, de nem távolodott el. Apró ujjai a mellkasomra kúsztak. A tenyerembe fogtam a kezét, és egyenként megcsókoltam minden ujját. Rekedtes nyögés szaladt ki a torkán, mire a farkam ismét vigyázba vágta magát. Ezúttal esélyem sem volt elrejteni a merevedésem Grace elől.

- Cam?

- Hm? – Nem voltam képes kinyögni egy ép mondatot sem. Testem lüktetett a forróságtól, Grace közelsége megbolondított.

- Szeretnéd, ha…

- Micsodát? – kérdeztem suttogva.

Nem felelt, helyette megragadta a vállamat, és a hátamra fordított. Közelebb csúszott hozzám, tenyere apró köröket rajzolt a meztelen mellkasomra. A sötétben nem láttam, min ügyködik éppen, csak érintéseit követtem. Ujjai egyre lejjebb siklottak. Testem megremegett, amikor a nadrágom gumijánál járt. Elhúztam onnan a kezét.

- Nem kell megtenned, Cica, nem szükséges.

- De akarom – felelt.

Ujjai a bekúsztak a nadrágom alá. Mély torokhang tört ki belőlem, miközben ujjai körém fonódtak. – Istenem, Grace… - rekedten suttogtam a nevét, de csak az érintésére voltam képes odafigyelni. Keze fel-le mozgott a szerszámomon, testem minden egyes mozdulatára olyan hevesen reagált, hogy azt hittem, felrobbanok. Hátrébb csúsztunk, hogy a hátamat a falnak támaszthassam. Grace egy pillanatra sem állt le, szabad kezével a vállamba kapaszkodott. Minden egyes mozdulatára az ajkába harapott. A tarkójára simítottam a tenyeremet, apró fürtjeivel kezdtem játszadozni, miközben testemben olyan forróság lángolt, hogy azt hittem, ott helyben meggyulladok. Tudtam, hogy hiába próbálom még elhúzni a dolgot, pillanatokon belül végem van, és meg is történt. A kielégülés villámcsapásként sújtott le rám. Atyaég! Korábban sosem éreztem ilyet egyetlen egy alkalommal sem. El sem tudtam képzelni, mit fog művelni velem, ha úgy dönt, lefekszik velem. Csak most tűnt fel, mennyire zihálok, szívem úgy zakatolt odabent, hogy hallottam minden egyes dobbanását. – Grace, jól vagy?

- Igen – felelt. – És… és… neked jó volt?

- El sem hiszed mennyire – mondtam, majd megcsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy korábban vajon csinált-e ilyet bárkivel is, de ez eszement jó volt. Olyannyira, hogy az este folyamán másodszorra is le kell zuhanyoznom, így gyorsan kibontakoztam az öleléséből, elnézést kértem, és a fürdőbe mentem.  – Grace, arra gondoltam, hogy… - Láttam, hogy mozdulatlanul fekszik az ágyon, egyenletesen mozog a mellkasa. Míg távol voltam, elaludt. Óvatosan bebújtam mellé, mélyen magamba szívtam hajának édes, gyümölcsös illatát. – Szeretlek, Grace! – Bármennyire is gyáva dolog volt, úgy kimondani, hogy ő nem hallja, meg kellett tennem. Tudnom kellett, hogy hangzik. Ő volt az első lány, akinél egyáltalán megfordult a fejemben, hogy ilyet mondjak. Ő volt az, aki kitöltötte a világom hiányzó részeit. Egyik napról a másikra felforgatott mindent, úgy söpört végig az életemen, mint egy hurrikán. Áttörte a gondosan felépített falakat, lyukat fúrt az ellenállásomba, és mindezt hogyan tette? Rengeteg mosollyal, kitartással és néhány epés megjegyzéssel. Bármeddig próbáltam magamtól távol tartani, sikerült rávennie, hogy magamtól kezdjem lebontani azt a falat. Tégláról téglára csökkent a mérete, míg végül csak az alapok maradtak. Tudtam, hogy előbb-utóbb azokat is felszámolom, de még nem voltam rá képes. Nem akartam, hogy a lelkembe lásson, és megismerje az igazi Cameront, aki nélküle lennék. Szükségem volt rá, hogy az lehessek, aki mindig is szerettem volna lenni.

***

A Nap fénye észveszejtően vakítóan világított be az ablakon már a korai órákban. Oldalra fordultam, de már üres volt mellettem az ágy. Grace minden bizonnyal hazament, hogy összeszedje a cuccait suli előtt. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, és lebaktattam a földszintre.

- Jó reggelt – motyogtam álmosan.

- Grace üzeni, hogy majd a suliban találkoztok – szólt rögtön Anya.

Bólintottam, majd az asztalhoz vágódtam. Anya sokat sejtetően mosolygott rám, mintha épp most fogta volna meg az Isten lábát. – Történt valami?

- Egészen máshogy festesz.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy pocsékul nézek ki? – nevettem.

- Nem – ellenkezett. – Boldogabbnak látszol.

Erre nem tudtam, mit felelni. Nekiestem a reggelimnek, és időben indultam el az iskolába. Tényleg nagy hatással volt rám Grace. Kezdtem kifordulni önmagamból, még a végén elveszítem a rosszfiús imázsomat.

Leparkoltam a szokásos helyemre, Darren már égő cigarettával a kezében várt rám. Ahogy meglátott széles vigyorra húzódott a szája.

- Csajjal voltál, mi?

- Semmi közöd hozzá.

- Megfektetted Gracet, nem igaz?

- Nem feküdtem le vele! – feleltem. A zsebembe nyúltam a cigis dobozomért, de életemben először nem éreztem késztetést arra, hogy rágyújtsak.

- Akkor?

- Darren, idefigyelj, ez a lány más, mint a többi. – Bármennyire is hangzott különösen ez az én számból, ez volt az igazság. Egy lányt sem akartam még így soha, mint most Őt.

- Még csak meg sem fektetted, máris megváltoztatott – nevetett. – Ujjai köré csavart a lány. Észre sem fogod venni, és máris négygyerekes családapaként éled majd az életed egy nyugodt kisvárosban. Nem lesznek vad bulik, nem fektethetsz meg más csajokat…

- Ha az enyém lesz Grace, mást nem is akarok megfektetni.  – Elindultam a suli bejárata felé.

- Hova mész?

- Szerinted? – Ezzel magára hagytam.

Grace épp a barátnőjével beszélgetett, amikor észrevettem. Egy pillanatra sem tudtam tűröztetni magam, gyors léptekkel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és megöleltem.

- Szia – mosolygott. Ez a mosoly bármilyen jéghegyet képes lenne megolvasztani, talán az én szívemben is ez okozta a hirtelen változást. Mondani akart még valamit, de beléfojtottam a szavakat. Úgy csókoltam meg, hogy beleremegett a teste. Átkaroltam a derekát, és még az sem zavart, hogy közönségünk van.

- Srácok, menjetek szobára – kiáltott Ryan, majd átkarolta Rebecca vállát. – Itt még kiskorúak is lehetnek, akiknek nem szabad ilyesmiket látnia.

Nevetve húzódtam távolabb, de kezemet ott tartottam Grace derekán, ugyanis nagyon is jól érezte magát így, és nem csak a kezem.

- Apa még a délelőtt folyamán megérkezik, szeretném, ha suli után beszélnénk vele – fordult felém Grace. Hidegzuhany! Mondjátok azt egy srácnak, hogy beszélnie kell a barátnője apjával, és még a farka is lekókad. Főleg ha egy volt katona az illető, aki a golyóimat úgy apríthatja miszlikbe, hogy csupán pislog kettőt. – Minden rendben lesz, Cameron.

- Ha te mondod – feleltem.

Ennyire gyorsan még sosem telt le egyetlen tanítási nap sem. Szinte repültek az órák a fejem felett, és arra eszméltem fel, hogy a Wright ház verandájára lépek. Odabent vár rám a végzetem. Grace volt az első lány, aki büszkén felvállalta a kapcsolatunkat. Egyetlen egy korábbi csaj szüleivel sem találkoztam, pláne nem voltam velük jóban.

- Apa – kiáltott Grace, ahogy beléptünk az ajtón. Nagyon lassan elhúzta a kezét tőlem, és a konyhába ment. Halk beszélgetést hallottam, aztán megjelent Mr. Wright.

- Minden rendben? – kérdezte Mr. Wright aggódó arccal. Tekintete hol lányára, hol rám terelődött. Hirtelen felvonta a szemöldökét, és karba fonta a kezét. Rájött! Abban a pillantásban benne volt minden, még a szar is megfagyott bennem. Nagyot nyeltem, és úgy álltam a bejáratnál, mintha mentem kész lennék hátat fordítani, és elrohanni. Lehetőleg két állammal odébb.

Grace mellém lépett, és biztató pillantással próbált meggyőzni arról, hogy nincs semmi veszély, majd ujjait az enyémek közé fűzte.

- Apa… Cameron és én együtt vagyunk. – Aha! Hát én nem egészen így képzeltem! Esetleg egy kis bájcsevegés, hogy milyen volt az út, vagy mi történt addig, míg távol volt. Nem! Grace úgy döntött, hogy nem köntörfalaz! Miért is tenné?

Mr. Wright egy pillanatra elmosolyodott, de csupán egy szemvillanás ideéig, aztán elővette a kőkemény katona énjét. Minden bizonnyal azon gondolkodott, mivel félemlíthet meg kellőképpen. Ha tudná, hogy már most is úgy érzem magam, mintha a kivégzésemre várnék…

- Cameron, válthatnánk néhány szót négyszemközt? – Volt olyan srác a földkerekségen valaha is, aki erre nemet mondott? Ha volt is, őt már azóta megették a kukacok a földben.

- Persze – bólintottam. Követtem Mr. Wrightot egy dolgozószobának tűnő helyiségbe. A hátsó falnál volt egy szekrény, és én nagyon nem akartam megtudni, miket is tárol benne. Tisztes távolságban megálltam, és vártam az ítéletet. De olyan történt, amire még a legmerészebb álmaimban sem számítottam volna. Mr. Wright odajött hozzám, végigmért, elmosolyodott.

- Nem mondanám, hogy meglepődtem – kezdte. – Mert mindenki tudta, hogy többet éreztek egymás iránt, mint amennyit beismertek. Az előítéletek senkinek sem könnyítik meg az életét, Cameron. Mikor felvettelek, úgy gondoltam, mindenki megérdemel egy esélyt. A lányom közelébe engedtelek, pedig tudtam, hogy talán kockázatos. Most mégis azt mondom, helyesen cselekedtem, amikor felvettelek. Grace boldog. Látom a csillogást a szemében. Tudod, hány évig próbálkoztam azzal, hogy visszakapjam őt? Az édesanyja halála után úgy tűnt, hogy Graceből is elveszett egy kis darabka. Abbahagyta a táncot, és egészen karácsonyig nem láthattam őt táncolni. Visszakapjam őt, és Cameron, ezt nagyrészt neked köszönhetem.

- Nem tettem semmit – mondtam.

- De, igen – vágta rá. – Megmutattad neki, hogy bármennyire is elveszettek vagyunk, mindig van visszaút, és újra táncol. Visszaadtad neki azt az életet, amire mindig is szüksége volt, és ezért tartozom neked, de ettől függetlenül tudnom kell, mik a szándékaid a lányommal?

- Hogy érti? – Sokatmondóan pillantott rám. Most vajon arra gondol, hogy le akarok-e feküdni a lányával? Vagy csak az én agyamban jelennek meg ilyen gondolatok rögtön? Talán a tegnap este hatása. A fenébe, Cameron, csak most ne gondolj arra!

- Szeretem őt, Mr. Wright. Boldoggá akarom tenni – feleltem végül.

Úgy tűnt, nyugtázza magában a válaszomat. – Lefeküdtél a lányommal?

Micsoda? Először abban sem voltam biztos, hogy jól értettem a kérdést, de Mr. Wright arca elárulta, hogy igenis jól értettem. – Nem, még nem. – Még nem? Na, ebben a pillanatban írtam alá a halálos ítéletemet. Lehetséges, hogy kellett volna valami üzenetet írnom odahaza, hova indultam. Mr. Wright közelebb lépett hozzám. Túl közel!  - Úgy értem, hogy nem akarom elsietni, ha Grace készen áll rá, lehetséges, hogy meg fog történni… de…

Ekkor Mr. Wright nemes egyszerűséggel elnevette magát, a képembe röhögött, mire én értetlenül bámultam rá. – Ne legyél már annyira berezelve. Kedvellek, Cameron, és ismerlek eléggé már ahhoz, hogy tudjam, sokat jelent neked Grace. – Fellélegeztem. – De ettől függetlenül szeretném megjegyezni, hogy nekem Ő a mindenem.

- Ha rosszat teszek, ki leszek herélve. Értem én – szóltam.

- Valami ilyesmi – bólintott. - De jobb lesz, ha vissza megyünk, mert Grace minden bizonnyal aggódik.

Kissé nyugtalanul tértünk vissza a nappaliba. Grace olyan aggodalmasan nézett rajtam végig, mintha azt keresné, melyik testrészemet hagytam itt zálogban.

- És Cameron, mostantól szólíts csak Willnek – kezet nyújtott.

- Rendben, Will – elfogadtam a kézfogást.

Grace boldogan mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra. Átkaroltam a derekát, és minden habozás nélkül megcsókoltam. Ezzel a csókkal próbáltam elmondani neki az érzéseimet, amikről eddig sosem beszéltem. Szerelmes lettem belé. Hihetetlen, de Cameron Brown életében először fülig szerelmes lett.