48.
„Lehet sok "nagy Ő", de mindenkinek
csak egy olyan adatik, aki kiforgatja minden sarkából az életét.”
-
Albert Györgyi
Grace
A felvételire való gyakorlás és Cameron hétvégi egyetemi kurzusa
minden időnket felemésztette. Jóformán csak napközben, a suliban láttuk
egymást. Kettőnkre nem igazán sikerült időt szakítani, és bármennyire is
igyekeztünk csak ritkán találkoztunk az órákon kívül. Pechemre Becca
belerángatott minket a bál szervezésébe is, így azt a néhány szabad percünket
is dekorációválogatással, menük böngészésével és különböző giccses dolgok
között töltöttük. Ha engem kérdeznek, egyáltalán nem volt ínyemre a dolog. Más
volt elmenni egy bálba, és megint más volt részt venni az egész háttérmunkában.
Ki gondolta volna, hogy egy végzős bál ennyi macerával jár. Barátnőm mindvégig
lelkes maradt, de a csapat hangulata sűrűn lelankadt. A végére nagyrészt
egyikünk sem tudta megmagyarázni, mit is keres ott, hiszen Becca végzett minden
aprólékos feladatot, minket csak azért tartott maga mellett, hogy legyen kinek
dirigálhasson, és mondhassa, „még egy kicsit feljebb; ne mozdulj, most pont
jó”.
- Ő a legjobb barátnőm, de ha még egyszer a fülembe ordít,
esküszöm, díszletet csinálok belőle – morogtam. – Ő lesz az est fénypontja,
amint diszkó gömb híján leereszkedik az izgatott tömeg fölé a csodálatos tüll
ruhácskájában.
- Csaknem előbújt a kisördög belőled? – nevetett Cameron egészen
közel hajolva hozzám. Ezeket a lopott pillanatainkat imádtam a legjobban.
Mostanság csak ez adatott meg nekünk az elképesztően sűrű napirendünk miatt. –
Nem lenne túlzottan ellenemre, ha tartalékolnál belőle későbbre.
- Abból nem eszel – csaptam a karjára.
- Ennyire önző lennél? – karolta át a derekamat. – Kihagynál a
mókából?
- Másféle mókát tartogatok neked – mondtam. Erre azonnal
felcsillant a szeme. Tekintete „alig” észrevehetően végigsiklott a testemen,
megnyalta az ajkát. Oh, édes jó istenem!
Az utóbbi időben, mintha fékezhetetlenül tombolnának a hormonjaim, és nem
voltam képes ellenállni neki. A gond csak az volt, hogy nem számított, hol
tartózkodunk éppen, ha egyszer elkalandoztak a gondolataim, nem volt visszaút.
- Surranjunk ki – súgta vágyakkal teli hangon.
- Becca megölne minket.
- Vállalom a kockázatot.
Egy pillanat erejéig gondolkodtam csak. Órák óta a díszlettel bíbelődtünk,
igazán nem fog feltűnni senkinek, ha néhány rövid percre felszívódunk.
Reménykedtem, hogy barátnőm nem fog keresőosztagot indítani utánunk. Szapora
léptekkel hagytuk el a bálteremmé alakított tornatermet, és végigrohantunk a
folyosón. A báli bizottság tagjain kívül már senki sem volt az épületben, így
nem csodálkoztam, hogy egy lélekkel sem találkoztunk a folyósokon. Az öltözők
zegzugos folyosói pontosan megfeleltek két szerelmes kamasz számára, akik egy
kicsit el akarnak rejtőzni a világ és a bizottság elnökének szeme elől.
- Egész nap erre vártam – búgta. Hátamat a hideg falnak vetettem,
és hagytam, hogy Cam keze bebarangolja testem minden szegletét, és csókokkal
borítson el.
- Menjünk be az öltözőbe – mondtam hirtelen. Ugyan nem voltam híve
annak, hogy valaki az iskola falai között szerelmeskedjen, de felhevült
testemnek nem tudtam többé parancsolni, és az elmúlt időszakban nem túl sok
ilyen pillanat adódott számunkra. Így most nem gondolkoztam, helyes-e, amit
teszünk. A bűntudat bőven ráér később. Hálát adtam azért, hogy az öltözőket úgy
alakították ki, míg nyitva volt, bárki bemehetett, de amint bezáródott csak
kulccsal, illetve belülről lehetett nyitni. Szerencsénkre a takarítónő volt
olyan előrelátó, hogy nem zárta be az ajtókat.
Cameron teste a falhoz szorított, éreztem kidudorodó farmerjét.
Ajka éhesen falta az enyémet felkorbácsolva a saját vágyaimat. Megragadtam Cam
pólóját, és áthúztam a fején.
- Grace, le kell állnunk – zihálta.
- Mi? Miért? – Nem akartam felháborodottnak tűnni, de testem Cam
érintései után sikoltozott. Nem számított, hogy az iskola öltözőjében vagyunk,
vagy bárhol máshol.
- Az iskola öltözőjében vagyunk.
- Téged mióta zavar ez? – kérdeztem nevetve.
- Azt hittem, téged zavarna, ha az öltözőben szeretkeznénk.
- Nem számít, hogy hol vagyunk – feleltem. – Akarlak Cameron!
- Úristen, te nő, megnehezíted az ember dolgát. – Őszintén
felnevettem, de nevetésem abbamaradt, amikor Cameron felemelt, és az öltöző
egyik sarkába vitt, ahol egy tornatermi szivacs árválkodott. Lassan letérdelt,
és hátradöntött. – Még mindig meggondolhatod magad. – Felemelkedtem, és
kibújtam a felsőmből. – Tehát nem fogod.
- Halk nyögés hagyta el az ajkaimat, ahogy Cameron felfedezőútra indult
a felsőtestemen. Csókjai minden egyes négyzetcentimétert lefedtek, hűvös ujjai
lágyan kényeztettek. Kezdtem megőrülni, így jelzésképpen gyengéden megharaptam
az ajkát. – Cica, te mikor lettél ilyen türelmetlen?
- Ez teljes egészében a te hibád.
- Igen? – vonta fel a szemöldökét. – Az én hibám, hogy annyira
szexi vagyok, hogy nem vagy képes ellenállni nekem?
- Öntelt vagy.
- De te ezt is szereted bennem.
- Minden egyes részedet szeretem – mondtam.
Ha a beköltözésünk utáni napokban valaki azt mondja, hogy én a
jövőben a gimnázium egyik öltözőjének padlóján fogok szeretkezni Cameron
Brownnal, minden bizonnyal őszintén beleröhögök a képébe. Most mégis itt
voltunk, felhevült testünk egymáshoz simult, ruháink körülöttünk hevertek, a
levegő fülledt és párás volt. Ez a srác egy olyan oldalamat hozta ki belőlem,
amiről nem is tudtam, hogy odabent van. Felszabadult és magabiztos voltam.
Tudtam, mivel okozhatok neki örömet, hol a legérzékenyebb. Ő volt a város egyik
rosszfiúja, aki miattam jófiúvá vált.
***
- Sosem hittem volna, hogy egyszer erre is sor fog kerülni –
nevetett Cam. Az oldalára fordulva feküdt. Egyik kezével csupasz bőrömet
simogatta. – Kihoztam belőled a
rosszkislányt, aki az iskolába szexszel.
- Igen, de most már vissza kellene mennünk – mondtam kedvetlenül.
Cameron dühösen fújtatott, de öltözni kezdett. – De ezt sosem fogom
elfelejteni.
Szerelmem szélesen vigyorgott, miközben magára húzta a pólóját. –
Én sem, Cica. Soha. – Egy gyors csókot leheltem az ajkára, mielőtt ellenőriztem
volna az öltözékemet. Mindketten egészen jól festettünk, nem látszott rajtunk,
hogy az imént estünk egymásnak. Igazítottam még a hajamon.
- Mehetünk – szólaltam meg. Kéz a kézben indultunk vissza a
teremhez, de képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról. Csatlakozva a
többiekhez úgy tűnt, senki sem vette észre a hiányunkat, és büntetlenül
megússzuk. Viszont barátnőm szemfülesebb volt, és hirtelen a semmiből mellettem
termett, és gyanúsan méregetett. – Minden rendben? – Próbáltam ártatlannak
tűnni, de a jelek szerint, pocsék színész voltam.
- Miért vigyorogsz ilyen idétlenül?
- Olyan örömteli pillanatok ezek… Giccses szalagokat ragasztgatni a
tornaterem falára, csupa öröm és móka – mondtam megjátszott lelkesedéssel.
Becca összeszűkült szemmel mért végig. – Te jóságos ég… Ti
szexeltetek Cammel.
- Micsoda? – Legalább a meglepődésem igazinak hatott. Ezt ő mégis honnan tudja? Követett minket?
- Elég hosszú időre nyomotok veszett – mutatott rá az igazságra. –
Először csak gyanakodtam, hogy valahol épp egymást tornáztatjátok, de amint
megláttalak, azonnal nyilvánvalóvá vált. Az arcodról ordít, hogy nemrég volt
orgazmusod.
Egy szemvillanás alatt sikerült elpirulnom. – Lehetne, hogy ennél
hangosabban mondod? Még nem tudják
elegen.
- Jól van, jól van – mondta. – Örülök, hogy levetetted a jókislány
szereped. Elvégre végzősök vagyunk, ez az utolsó lehetőségünk, hogy a gimi
falai között csináljunk őrültségeket, és te kisanyám a legjobb módját
választottad ennek.
- Minden bizonnyal – helyeseltem megint vigyorogva.
- Na, jól van. Nem fogom egész este a kielégült fejedet bámulni,
láss munkához.
- Igenis, Becca őrmester – szalutáltam.
***
A báli készülődésben Angie volt a
segítségemre. Nyugodt szívvel bíztam ügyes ujjaira a hajam begöndörítését, és a
sminkelésemet is. Nekem a kisujjamat sem kellett szinte mozdítanom, csak
követni az utasításit, ami leginkább a ne
mozogjak parancsban merült ki. Hosszú órákra birtokba vettük a ház
emeletét, Apát gyakorlatilag száműztük a nappaliba.
- Camerod odalesz, ha meglát–
mosolygott Angie, ahogy megcsodálta munkájának végeredményét. – Egyszerűen gyönyörű
vagy.
Az egészalakos tükörhöz léptem.
Hosszú, királykék ruhám csodálatosan simult a mellkasomra, míg a derekamtól
lefelé lágyan szétterült körülöttem. Felsőrészét apró kövek díszítették.
- Mutassuk meg nekik – terelt kifelé
a szobából Angie. Kissé bizonytalan voltam az eredményt illetően, így nagyon
lassú léptekkel haladtam lefelé a lépcsőn. Apa és Cameron a tv képernyője előtt
ültek. Cameron lélegzetelállítóan festett az öltönyében, haja most is kissé
kócosan meredt az ég felé, de túlzottan dögös volt ahhoz, hogy szóvá tegyem.
Halkan megköszörültem a torkomat, mire mindketten felkapták a fejüket.
- Kicsim, gyönyörű vagy – mondta Apa
széles mosollyal az arcán. Mindketten Cameronra pillantottunk, aki csak némán
bámult. Megigazította a nyakkendőjét, és zavartan közelebb lépett hozzám, de
egy másodpercre sem vette le rólam a szemét.
- Mehetünk? – kérdeztem.
- Igen – bólintott még mindig
kissé zavart tekintettel.
- De előtte csinálunk néhány
fotót. – Angie tagadhatatlanul izgatottabb volt, mint én magam. Annyi képet
csinált rólunk, hogy egy fotóalbumot meg lehetett volna vele tölteni, vagy
kettőt. Cameron nem volt valami bőbeszédű, így arra gondoltam, hogy nem egészen
tetszik neki a ruhám.
- Érezzétek jól magatokat – terelt
ki minket az ajtón Apa. – Hívjatok, ha fuvar kellene.
- Meg lesz – bólintottam.
Cameron udvariasan kinyitotta
nekem a kocsi ajtaját, és türelmesen várt, míg elhelyezkedem. Bár ebben a
ruhában ez korántsem volt egyszerű, mégsem volt semmilyen megjegyzése sem, ami
ismételten összezavart. Úgy terveztem, ha nem teszi szóvá, mi a gond, még
azelőtt megkérdezem, mielőtt a tornaterembe mennénk. A parkolóhelyek már
csaknem dugig megteltek, de szerencsére sikerült találnunk egyet a bejárattól
nem messze.
- Cam, minden rendben? Olyan
hallgatag vagy.
- Persze – bólintott. – Csak egyszerűen
képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű lányt kísérhetek el a végzős
bálba. Ha valaki azt mondja nekem tavaly év elején, hogy ez megtörténik, képen
röhögöm. Gyönyörű vagy, Grace. Nem csak ma este, hanem mindig. Neked nem kell
hozzá báli ruha, smink, szépen beállított haj. Az a fajta lány vagy, aki egy
kinyúlt pólóban is gyönyörűen fest, és kócos hajjal is pont ugyanolyan
elbűvölő, mint megfésülködve. Talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy
elkísérhetlek egy bálba, és ezt nem akarom elfogadni.
- Nem kell, hogy ez legyen az
utolsó – szipogtam. – Még nagyon sok bálba elkísérhetsz.
- De végzős bál ez az utolsó és
egyetlen – vigyorgott. – Csináljuk úgy, hogy tökéletes legyen.
- Nekem már így is tökéletes –
mondtam, és hozzá bújtam. Védelmező karjait körém fonta, és hosszú percekig ott
ácsorogtunk a parkoló sötétjében. Most már hálás voltam azért, hogy Angie
rábeszélt a vízálló sminkre. Ugyanis úgy bömböltem Cameron karjaiban, mint egy
csecsemő.
- Be kellene mennünk – mondtam végül.
Egy hatalmas levegőt vettem, de éreztem, hogy a sírás még mindig fojtogat.
- Szeretlek, Grace – szólt Cameron.
- Én is szeretlek, Cameron. –
Gyengéd csókban forrtunk össze. Valaminek a végéhez közeledtünk. Nem tudtam
megmondani, mi fog történni kettőnkkel, de annyit tudtam, hogy Cameron az
igazi, a megmagyarázhatatlan, a minden.
A bálterembe lépve tátva maradt a
szám. Tegnap, amikor befejeztük a végleges díszítést egyáltalán nem így nézett
ki a terem. De most a fényekkel, és a rengeteg kiöltözött emberrel egyszerűen
mesésen festett. A saját tündérmesémbe csöppentem, még ha éjfélkor vissza is
kell vonulnom a kegyetlen valóságba, ez az éjszaka a miénk Cameronnal.
***
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem tudom, Ryan kikötötte, hogy
találkozzunk a teremnél – vont vállat.
A történelemterem ajtaján halvány
fény szűrődött ki. Épp egy üveg dugója repült a plafonnak, amikor beléptünk.
- Itt van a kis gerlepár –
rikkantott Darren. – Csak rátok vártunk.
Darren, Ryan, Becca és mi ketten
egy eléggé különös kis csoportot alkottunk. Egyikünk sem hasonlított a másikra,
talán közös tulajdonságaink sem igazán voltak, mégis ahogy ott álltunk mind az
öten, éreztem, hogy valami különleges részévé válhattam ez alatt a rövid idő
alatt. Itt voltak azok az emberek, akikre évek múltán is majd büszkén mutatott,
„igen, ő az az ökör, akivel barátok
voltunk gimiben”. Ők azok, akiket mosolyogva fogok üdvözölni öt év múlva
is, akinek nevetése örökre a fülemben cseng majd.
- Azért gyűltünk itt össze –
kezdett bele Ryan ünnepiesen. – Hogy tanúi legyünk, miként lép ki e öt fiatal
ebbe a cudar és kegyetlen világba. Köszönetet mondunk tanárainknak, akik a
kelleténél nem többször húztak meg minket a vizsgákat, a szüleinknek, akik
seggbe rúgtak minket, amikor valami eszméletlen nagy baromságot tettünk, a
barátainknak, akik mellettünk voltak, és kihúztak minket a szarból.
- És természetesen köszönetet kell
mondanunk annak a személynek, aki a makacsságával és az eltökélt segítő
szándékával megmutatta nekünk, bárhová születtünk, bármit tettünk a múltban, a
jövőnket nem feltétlen ez határozza meg. Grace, hála neked valószínűleg
mindannyian egyetemre megyünk, és talán még karriert is futunk. Nélküled, mi
tökfejek nem tettünk volna ekkora lépéseket, és tíz év múlva azon siránkoznánk,
mit is rontottunk el. – Darren minden egyes szava a szívemig hatolt. Néhány
órán belül másodszorra tört el a mécses, és könnyáztatta arccal öleltem át
barátaimat, akik belopták magukat a szívembe örökre. Tudtam, hogy bármerre is
sodor minket az élet, mindig számíthatunk egymásra. Ha csak néhány segítő
szóra, vagy egy segítő kézre lenne szükség egy hulla eltüntetéseben, a teremben
lévő emberek bármelyikét hívhatnám. Ez volt a legfontosabb. Ez a barátság, ami
az utolsó gimis évemet csodálatossá és felejthetetlenné tette.
- Igyunk erre – kiáltott Ryan.
Mindannyian poharat ragadtunk.
- A jövőre – emelte magasba a
poharat Darren. Mindannyian belekortyoltunk a pezsgőbe. A buborékok kellemesen
bizsergették a torkomat. Újra és újra körbepillantottam, hogy az agyamba véssem
ezeket a perceket, amik a búcsú első lépéseit jelentették. Azét a búcsúét,
amire egyikünk sem állt még készen, de az idő vészesen fogyott, és nekünk már
csak az maradt, hogy felkészüljünk a jövőre, ami a következő kereszteződésnél
vár ránk.
(UI: Elkezdődött a visszaszámlálás, két nap és megtudjátok, hogy ér véget Grace és Cameron története. Köszönöm, hogy velem tartotok ezen az úton. Lena)
Szia Lena!
VálaszTörlésElképesztő volt!
Csodasan át adtad az aktualis hangulatot!
Szomorkodtam.,..az elvalas miatt...örültem mert ilyen remek baratai vannak és rendkivül boldog voltam, hogy Cameron ilyen amilyen :)
Imádtam!
Köszönöm szépn, hogy olvashattam ezt a reszt is!
Hihetetlen hogy mindjart...vege...
Tovabbi szep hetet!
Szia