2015. szeptember 6., vasárnap

10. fejezet / Cameron

Sziasztok!
Megérkezett a tizedik fejezet, remélem, tetszeni fog, és a jövő héten is visszanéztek. Előreláthatólag szombat-vasárnap fogok érkezni új résszel.
Ma még jövök egyszer, mert díjat kaptam.
Jó olvasást!
Puszi:  Lena

10.

Talán a titok a türelem. A lehetőség biztosítása arra, hogy a másik engedjen be az ajtón anélkül, hogy rátörnéd azt, amikor még nincs is felkészülve arra, hogy belépj. 
- Oravecz Nóra

Cameron

Próbáltam nyugodt maradni, de minden egyes másodpercben erősödött bennem a vágy, hogy most azonnal betörjek néhány orrot, eltörjek néhány kezet és lábat. A bennem lévő dühöngő szörnyeteg készen állt a kitörésre, ahogy figyeltem, miként csúszik ki a világ legtökéletesebb lánya a kezeim közül. A zöld szemű szörnyeteg életre kelt bennem, Hulk hozzám képest egész nyugodt idegzetű személynek számított volna abban a pillanatban. Kezemet ökölbe szorítottam, mély levegőket próbáltam venni, hogy legyűrjem a dühömet és a csalódottságomat, de minden nanoszekundumban egyre erősebb lett a kényszer, hogy végigvágtassak a folyosón, és Jasont az egyik falhoz szegezzem, és felakasszam az öltözőben lévő egyik fogasra. Szemeim minden bizonnyal villámokat szórtak.
- Haver, szerintem nem kellene nézned – veregette meg biztatóan Darren a vállamat, de egyszerűen leráztam magamról a kezét. Nem akartam, hogy bárki is megpróbáljon megvigasztalni. Nem szerettem volna, ha sajnálni kezdenek, és úgy viselkednek velem, mintha épp most törték volna össze a szívemet. Én voltam az, aki elutasította Gracet. Én akartam, hogy távol maradjon tőlem. Én nem akartam tőle semmit. A francokat nem! Minden egyes percben egyre jobban szerettem volna a közelemben tudni. Érezni akartam ahány módon csak lehetséges. Bőrének minden egyes centiméterét fel akartam fedezni. Magaménak akartam tudni ajkának minden egyes érintését. A rohadt életbe! Olyan féltékeny voltam, mint még sosem. Azt sem tudtam, hogy képes vagyok ilyenre is. Mindenkit faképnél hagytam, és a suli udvarának eldugott részére mentem, ahol senki sem volt ebben az időben. Előkotortam a cigis dobozomat, és rágyújtottam. Az volt a célom, hogy a nap további részét itt fogom tölteni egyedül, de Darren és Ryan is megjelentek. Együtt lógtuk volna el a nap hátralévő részét. Ott ücsörögtünk a pálya mellett, ahol senki sem láthatott minket. Nem beszélgettünk túl sokat, de nekem ez pont jó volt így. Mindketten tudták, hogy rossz idegállapotban vagyok, és nem jó szórakozni velem.
- Fiatalok, tudtommal órán lenne a helyük – mély, szinte mennydörgő hang törte meg a kellemes csendet. Dühösen kezdtem fújtatni, most vele sem akartam beszélni. – Mr. Nichols és Mr. Mills, ha most befáradnak a tantermekbe, megússzák egy szóbeli figyelmeztetéssel. – Rám pillantottak. Tudtam, ha azt kértem volna tőlük, velem maradtak volna, de bólintottam. – Cameron, nem baj, ha leülök?
- Nem mintha lenne választásom – motyogtam. – Magáé az iskola.
- Azt hittem, hogy a múltkori beszélgetésünk mélyebb nyomot hagyott benned.
- El sem tudná képzelni, milyen mély – feleltem, miközben az igazgató letelepedett mellém. Ő volt az egyetlen felnőtt ebben az iskolában, aki ezt is megtette egy semmirekellő diákért. Mr. Sullivan sosem volt az a tipikus iskolaigazgató. Őt valóban érdekelték a diákjai. – Most azt várja, hogy kiöntsem a lelkemet?
- Nem kötelezlek rá, de ha szeretnéd megosztani, nem állok az utadba. – Úgy döntöttem, csendben maradok. – Ez az egész egy lány miatt van, nem igaz? Miss. Wright, ha nem tévednék. – A névre felkaptam a fejem, és ugyanolyan szúrós szemmel néztem rá, mint korábban az újdonsült szerelmespárra. – Tehát beletrafáltam.
- Bele – vallottam be. Ő volt az első ember, akinek őszintén válaszoltam. – De ő nem az a fajta lány, aki egy ilyesfajta fiúra vágyik. Ő különleges.
- Ilyesfajta fiú? Szerinted nem vagy elég jó neki?
- Tudom, hogy nem vagyok elég jó neki – magyaráztam. – De képtelen vagyok elviselni, hogy mással kell látnom.
- Ő tud erről?
- Én voltam, aki elutasította. - Drága igazgatóúr szemöldöke ugrott egy hatalmasat. Tekintete egyszerűen ordította a miért kérdést. – Többet érdemel nálam. Egy olyan srácot, akinek a múltja is rendben van.
- A múlt? Jaj, Cameron, a múltadban történteket nem tudod megváltoztatni, de arról te döntesz, mit teszel a jövőd érdekében. Alábecsülöd magad. Sokkal több vagy egy bajkeverő fiatalembernél, és ezt neked is be kellene látnod.
- De akkor is elkéstem.
- Cameron, elég ideje dolgozom már a tanári szakmában ahhoz, hogy tudjam, az ilyen fiatal szerelmek nem tartanak sokáig, legalábbis a többsége.
- Most komolyan azt akarja ezzel mondani, hogy várjak? – néztem rá kérdően. – Maga szerint várnom kellene? Reménykedjek abban, hogy a kapcsolatuk tönkremegy? Az sokat elárulna rólam, nem igaz?
- Te magad mondtad, hogy különleges, és talán megéri rá várni – pillantott rám sokatmondóan, mielőtt lassan feltápászkodott volna mellőlem. Előkelő mozdulatokkal leporolta a ruháját. – Most pedig szedd össze magad, és tünés vissza a terembe! – Még egy mosolyt is sikerült kicsalnia belőlem, mielőtt talpra ugrottam volna.
- Köszönöm.
- Ugyan mit?
- Az újabb fejmosást.
- Tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz, ha fejmosásra van szükséged, de most már tényleg indulás – utasított megjátszott szigorsággal.

***
Már három napja, hogy „nyilvánosságra” került, kik is lesznek idén a Jefferson középiskola álompárja. Grace és én azóta a reggel óta alig néhány szót váltottunk, és talán ez így volt rendjén, mert ha beszélnem kellett volna vele, biztosan csinálok valami egetrengető baromságot. Angela azóta a nap óta folyamatos szemrehányó pillantásokat vett rám, miközben ingatja a fejét. Kétszer is tudtomra adta, mekkora idióta voltam, hogy hagytam kicsúszni Gracet a kezeim közül. Nem mintha magamtól nem tudtam volna, mekkora hibát követtem el, és Mr. Sullivan is tudatta velem az álláspontját a hozzáállásommal kapcsolatban. Nem tudom, hogy helyes döntés-e, hogy hallgatok rá, miszerint kivárom, mit hoz a jövő.  De várni azt, hogy tönkremenjen egy újonnan létrejött kapcsolat, sokat elárul rólam. Azonban nem sűrűn törődtem mások véleményével, és szarok bele igazából, mit gondolnak rólam, akarom ezt a lányt.
Grace aznapra kimenőt kapott az apjától, de arról egy büdös szó nem esett, hogy a kávézó egyik sarkában fognak enyelegni Jasonnel. Ugyan a srác kénytelen volt visszafogni magát, de még így is émelyítő volt egész álló nap őket nézni. Mr. Wright is rajta tartotta a szemét az ifjú szerelmespáron.
- Cameron, gyere csak ide! – intett magához. – Kérdeznem kell valamit.
- Hallgatom!
- Mit tudsz erről a Jason gyerekről? – pillantott ismét a kávézó eldugott része felé. Úgy tűnt, a legkevésbé sem bízik meg a srácban.
- A szülei orvosok, ő az iskola kosárlabdacsapatának a sztárja, nem rossz srác. – Az utolsó szavakat csak motyogva voltam képes elmondani.  
- Nem kedvelem – mondta minden kertelés nélkül. – De ezt ne mond el a lányomnak!
- Nem fogom – ígértem. Most, hogy Mr. Wright figyelmét is felkeltette a srác, gondolkodni kezdtem. Minden bizonnyal volt valami a háttérben, amiről nem tudtam, de szándékomban állt kideríteni. Nem hagyhattam, hogy Grace valami olyan dologba keveredjen, amiből nem tud majd kiszállni. Sokkal többet ért ez a lány, mintsem valami olyan palihoz kerüljön, aki csak kihasználja. Úgy döntöttem, tovább kínzom magam, és a szerelmespárt fogom figyelni, hogy Jasonnek minden mozdulatát lássam. Azt akartam, hogy hibázzon.
Újabb vendég érkezett, így kénytelen voltam abbahagyni a megfigyelésemet, és az érkezőre figyelni. Egy magas szőke lány volt, akit eddig sosem láttam. Széles mosoly ült ki az arcára, ahogy megpillantotta a pult mögött álló, kissé morcos főnökömet.
- Mr. Wright – boldogan csengett a hangja.
- Olivia! – Mr. Wright arca is azonnal megváltozott, ahogy megpillantotta a lányt. Kilépett a pult mögül, és megölelte az érkezőt. Tehát csak én nem ismerem! – Mit keresel itt?
- Meg akartam lepni a legjobb barátnőmet, akit most azért nem látok, mert…
- A sarokban enyeleg a pasijával – morogtam.
Rám pillantott, az arcán felismerés villant át. - Te biztosan Cameron vagy – nevetett, majd alaposan végigmért. – Pontosan olyan vagy, mint amilyennek Grace leírt.
- Mégis milyennek írt le? – kérdeztem karba tett kézzel.
- Szexi seggfejnek leginkább – felelt.
- Ezt ő mondta?
- Ne is álmodozz, barátocskám, az a hajó már elúszott, tudtommal szándékosan maradtál le róla - magyarázta feltartott mutatóujjal, és olyan arckifejezéssel, hogy még egy hatalmas embert is a földbe döngölt volna. Kezdtem félni a csajtól, de a tudat, hogy Grace vette a fáradtságot, és rólam beszélt a barátnőjével, vigyorgásra késztetett. – Most meg mit vigyorogsz? - Már nem volt időm válaszolni, mert Grace végre kilépett a rózsaszín pamutfelhőjéből, és észrevette barátnőjét.
- Olivia – sikított. Úgy ölelte át a lányt, hogy csaknem mindketten elvágódtak. – Jézusom, mit keresel itt? Miért nem szóltál, hogy idejössz? Egyáltalán mivel jöttél? Meddig maradsz? – Szerencsétlent meg sem hagyta szólalni, csak úgy záporoztak a szavak belőle.
- Hova lett volna a meglepetés, ha szólok, hogy jövök? – kacsintott. – Látni szerettelek volna, és persze Mr. Wright is hiányzott már. Anyám teljesen odavan, mióta elköltöztetek. Véleménye szerint az utolsó partiképes férfi elhagyta a várost. – Mr. Wright lehajtott fejjel próbálta leplezni a visszafojtott nevetést, de válla erősen rázkódott. – Nagyon hiányoztál. – Hirtelen elkomorodott az arca, és nyoma sem volt annak a lánynak, aki percekkel korábban kioktatott.
- Bemutatok neked valakit – bontakozott ki barátnője karjai közül Grace. Na, ez volt az a pillanat, hogy jobbnak láttam, ha lelépek a raktárba, hogy feltöltsem a készleteket odafent. Terveim szerint legalább addig maradok odalenn, míg az udvarias bemutatkozások befejeződnek.
- Á, szóval idelenn bujkálsz! – Nem vártam senkit, így annyira meglepődtem, hogy kiesett a kezemből a doboz. – Ijedős vagy?
- Nem – morogtam.
- Mindig ilyen morgós hangulatban vagy? – kérdezte.
- Nem.
- Idefigyelj, Cameron, jól ismerem a fajtádat – bökött felém. – Viszont ismerem Gracet is. Tudom, mi kell neki, és bármennyire is próbálom áltatni magam, az a srác odafenn, nem a megfelelő ember számára. Van valami a szemében, amiért egyszerűen képtelen vagyok benne megbízni. Szóval barátom, a te feladatod lesz, hogy kiderítsd, tiszták-e a szándékai.
- Miből gondolod, hogy meg fogom tenni?
- Ó meg fogod tenni, abban biztos vagyok – nevetett. – Odavagy érte, és kár lenne tagadni, mert jól olvasok a jelekből.
- Mégis mit kéne tennem? Legyek a nyomukban minden nap? A gyertyát esetleg ne tartsam nekik? – fakadtam ki.
- Próbáld megakadályozni, hogy gyertyára legyen szükség!
- Mégis hogy? Nem én leszek az a srác, aki tönkreteszi a kapcsolatukat! Ne akard, hogy ennél is jobban utáljon!
- Nem utál, csak haragszik rád – vágta rá. – A kettő között hatalmas különbség van.
- Ebben az esetben nem olyan sok – feleltem.
- Figyelj, azért jöttem hozzád, mert én nem segíthetek neki, nem leszek itt sokáig, és ahova megyek, onnan nem nyújthatok segítséget. Neked kell megtenned!
Fogalmam sem volt, miről hadovál a lány, de kezdett megijeszteni. – Mire célzol?
- Grace nem ezzel a sráccal lesz boldog – mondta, majd elindult az ajtó felé. – Imádkozz, hogy végül te legyél a választottja. – Nem mondott mást, hanem egyszerűen kisétált. Otthagyott egyedül a gondolataimmal. Valami szöget ütött a fejemben, de a világért nem jöttem rá, mi az a különös érzés, ami megfagyasztotta a vért az ereimben. Ismételten lejátszottam, amit Olivia mondott, de képtelen voltam olvasni a jelekből egészen addig, míg végül túl késő nem lett.

4 megjegyzés:

  1. Folyti! Folyti! Folyti! Minnél hamarabb!!! Ez a rész is nagyon jó lett!!! Le Jasonnel!!!! HAJRÁ CAM!!!!!!!! ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, rettentően örülök, hogy tetszett.

      Törlés
  2. Szia! :)
    Ez a rész, mint a többi is, valami elképesztő volt. Amikor Cameron dühös lett, sőt, őrjöngött, azt olyan szinten meg tudtad fogalmazni, hogy szinte én is ideges lettem. :D Egyszerűen bámulatos, ahogyan beleéled magad a szereplők lelki világába, átérzed az érzéseiket, és ezt ugyanúgy papírra is veted, ezáltal eléred, hogy az olvasó is részese legyen a történetednek, mintha ott lenne, és tanúja lenne, hogy Cameron kiakadt, Grace és Jason enyelegnek, stb...
    Nem tudom, hogyan csinálod, de én teljes mértékben úgy éreztem, hogy beszippantott a monitor és egy másik világba, a történeted világába csöppentem és tanúja voltam mindennek. Szinte magam előtt láttam a szereplők arcát, mimikáját, mintha csak egy filmet néztem volna. Egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy: WOW! *.*
    Remélem hamar hozod a következő részt.
    Üdv.: Maya :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      El sem hiszed, mennyire fel tudja dobni a napomat egy ilyen komment. Eszméletlenül aranyos vagy, és nagyon hálás vagy neked. :) Illetve rettentően örülök, amiért ennyire elnyerte a tetszésedet. A következő fejezetekben ugyan egy kicsit el fog sötétedni a hangulat, ennyit elmondhatok, de aztán visszatérünk a jelenlegi helyzethez.
      Ha az időm megengedi talán már pénteken érkezem, de legkésőbb a hétvégén mindenképp érkezni fog az új fejezet.
      Köszönöm még egyszer!

      Törlés

layout by Milky Way