20. fejezet / Cameron

Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni a 8000 oldalmegjelenítést, eszméletlenül sokat jelent, hogy egyre többen érdeklődtök a történetem iránt, és visszajelzések is érkeznek. Remélem, megtartjátok ezt a szokásotokat, és máskor is benéztek hozzám.
Íme a 20. fejezet:

Puszi: Lena

20.

„Várakozás a legjobb dolog a világon, főleg ha valaki "olyanra" vársz.

Várakozás a legrosszabb dolog a világon, ha valaki olyanra vársz, aki messze jár.

Várakozás a legjobb dolog a világon. Az azt jelenti, van remény.”

 - Csabai Márk

Cameron

Dühös voltam, és legszívesebben Sanders után rohantam volna, hogy a szart is kiverjem belőle. Senki sem beszélhet így Graceről, mert az közelebbi ismeretséget köt az öklömmel, és ilyenben sosem viccelek. Ryan és Darren épp jókor voltak ott, mert ha nem állítanak meg, kórházba juttatom azt a ripacsot.

- Mit kerestetek itt? – kérdeztem. A legkevésbé sem érdekelt, hogy ég az arcom Jason egyetlen sikeres ütésétől, és minden bizonnyal folyik a vér a kezemből, tudni akartam az igazságot. Grace sem volt túlzottan meglepett, hogy barátaim úgy ülnek az asztaluknál, mintha bármelyik percben készek lennének támadni. Egyikük sem válaszolt, ami elárulta, hogy sokkal többet tudnak a dologról, mint sejtettem. – Tudtátok, mi fog történni? – Igyekeztem nem meglepettnek tűnni, de baromira nem sikerült. Szinte leesett állal bámultam rájuk, és vártam a magyarázatra.

- Sejtettük – felelt Darren. – Úgy gondoltunk, ha esetleg Sanders kiborul, jobb lesz, ha mi is a közelben leszünk.

- De mégis honnan tudtátok, hogy Grace szakítani fog vele?  - Újabb tanácstalan pillantások. – A picsába! Mondjátok el, amit tudtok!

- Sanders és a haverjai a bál éjszakáján be akartak valamit adni Gracenek, vagy megitatni vele valamit, mit tudom én – felelt Ryan végül. Darren tekintete bosszúsan villant, de egy cseppet sem érdekelt. Egyre csak visszhangzottak a szavai a fejemben. Ártani akartak az egyetlen lánynak, aki valaha is fontos volt számomra, ezzel hivatalosan is felírták magukat a fekete listámra.  – Kihallgattuk őket, hogy mit terveznek, és jobbnak láttuk, ha szólunk Gracenek. Mi magunk is meglepődtünk, hogy egyáltalán hitt nekünk, de meggyőztük, hogy Sandersnek ne mondja el, mennyit tud.

- Megölöm! – Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy támadásra készülő bika, és ilyenkor nem célszerű az utamba kerülni.

- Pont ezért nem akartuk elmondani! – kiáltott Darren. Megragadott a vállamnál fogva, ugyanis ki akarta kényszeríteni, hogy az agyamra települő vörös ködön keresztül figyeljek rá is. – Legyen eszed! Ha most bajba kerülsz, nem tudunk kihúzni a szarból. Ha Sandersnek van egy kis esze, most meghúzza magát. Tudja, hogy szorul a hurok a nyaka körül.  

- Tisztában vagyunk vele, hogy meg akarod védeni azt a lányt, de a legjobb az lesz, ha visszafogod magad. Grace sem szeretné, ha miatta keverednél bajba. Túl sok van a rovásodon.  - Igazuk volt, de még mindig szerettem volna megleckéztetni azt a parasztot. Megpróbáltam kicsit lehiggadni, hogy vissza tudjak menni a kávézóba. – Ezek szerint megértetted. Most menj, és szedd össze magad!

- És még eszedbe se jusson, hogy Sanders után mész, mert én személyesen fogom kiverni belőled a szart is, még ha csak gondolsz is rá. Világos voltam? – Darren arckifejezéséből lerítt, hogy komolyan gondolja, amit mondott, és tényleg képes lenne szarrá verni, ha megszegem az ígéretem. Bólintottam, hogy minden tiszta és világos volt. – Remek. Később még benézünk.

Néhány percig még odakinn álltam. Ugyan nagy volt a késztetés, hogy most azonnal felkeressem azt a nagyszájú köcsögöt, de mindenkinek csalódást okoztam volna. Minden szem rám szegeződött, ahogy végigvonultam a kávézón. Meglepetésemre Grace hirtelen ott termett mellettem, megfogta a kezem, és jelezte, hogy kövessem. Ellenkezni akartam, de mindenképp kellett valamit kezdenem a véres öklömmel, így végül megadtam magam. Az irodába mentünk, ahol Grace nemes egyszerűséggel rám parancsolt, hogy üljek le, de nemet intettem a fejemmel, és csak az asztalnak támaszkodtam. Grace megadóan sóhajtott, mielőtt nekilátott volna a kitisztítani a kezemen keletkezett sebet. Minden egyes pillanatban ügyelt arra, hogy tekintetünk még véletlenül se találkozzon. Gyűlöltem, ha az emberek nem voltak képesek a szemembe nézni.

- Miért nem szóltál? – szinte megrezzent a hangomra, de tudni akartam, miért nem nekem szólt.

- Nem akartam, hogy ez történjen – felelt, miközben a kezemre mutatott. – Tudtam, hogy meg akarsz majd védeni, és nem fog érdekelni, ha bajba is kevered magad.

- Grace, ezek a srácok nem szórakoznak. – Óvatosan az álla alá nyúltam, hogy magam felé fordíthassam. – Meg kell ígérned, ha bármivel is próbálkoznak, azonnal értesítesz!

- De nem tudom a számod. – Majdnem elnevettem magam, de a helyzetet gyorsan orvosolni szerettem volna. Megragadtam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. Szinte észrevétlenül elcsentem a telefonját a farzsebéből, bepötyögtem a számomat és gyorshívóra is tettem, majd lassú mozdulatokkal visszacsúsztattam a készüléket zsebébe. Eközben természetesen ügyeltem arra, hogy ne mozgolódjon túl sokat, de nem úgy tűnt, mintha egy kicsit is zavarná, hogy ilyen közel kell lennie hozzám. – Köszönöm.

- És holnap én viszlek suliba – jelentettem ki.

- Nem, ez nem szükséges – ellenkezett.

- Nem ajánlatnak szántam! – Szinte meghökkenve nézett rám, de nem állt szándékomban hagyni, hogy néhány pöcs a kedvére szórakozzon egy lánnyal, legfőként vele.  – Így tudni fogják a miheztartást.

- De nem fogod őket bántani, ugye?

Ezt már nem ígérhettem meg, mert még ebben a pillanatban is nagyon szívesen használtam volna boxzsáknak Sanders fejét, de igyekeztem visszafogni az indulataimat, mert a legkevésbé sem szerettem volna idegbeteg színben feltűntetni magam Grace előtt. Ácsi! Mikor érdekelt engem utoljára, hogy mit gondolnak rólam? Ez a lány kihozta a legrosszabb énemet. Normális esetben már régen rohantam volna, hogy alaposan ellássam azoknak a kis szarzsákoknak a baját ahelyett, hogy megvárom, míg Grace lekezeli a sebemet.

- Ígérd meg, hogy nem bántod őket, kérlek…

- Ezek után még az ő pártjukat fogod?

Dühösen villant a szeme. – Nem fogom a pártjukat, hanem téged próbállak megvédeni, te idióta!

- Tudok vigyázni magamra! – förmedtem rá. Rémült arccal nézett rám, és elhúzódott. Remek, Cameron, ezt jól megcsináltad! Most már ő is fél tőled!  

- Basszus, Cameron, muszáj mindig a nagy és magányos hőst játszanod? – kérdezte. Dühében még dobbantott is, ami eszméletlen édes volt tőle. – Nem akarom, hogy miattam keverd bajba magad. Miért olyan nehéz ezt megérteni?

Senki sem akart eddig megvédeni, nem volt szükségem rá! ­– Nem szorulok senkinek a védelmére sem, Cica. Ha bajba akarom magam keverni, meg is teszem.

- Hát remek – kiáltott. – Nektek, fiúknak mégis mi a francért kell ennyire makacsnak lennetek? Miért akarjátok folyton az erőtöket fitogtatni? Nem lehetne békésen elrendezni a dolgokat, mielőtt még elkezditek egymás micsodáját méregetni, hogy kié a nagyobb? - Próbáltam komoly arcot vágni, de kiborulása mosolyt csalt az arcomra.  – Remek, most még ki is röhögsz. – Elfojtott nevetésem kitört belőlem. – Most meg min nevetsz? Cameron! – Mellkason csapott, de nem adott bele elég erőt, és alig éreztem. Tenyere ismét csattant a mellkasomon. – Utállak!

Megragadtam a derekánál fogva, és közelebb húztam. – Tényleg utálsz? – Mélyen a szemébe néztem, olyan arcot vághattam, mint aki mentem magáévá akarja tenni, mert elvörösödött. Szóra nyitotta a száját, de némán zárta be. Egy hang sem jött ki a torkán, csak bámult rám azokkal a nagy szemeivel. A helyes döntés az lett volna, ha most azonnal megcsókolom, és az életem hátralévő részére magamhoz láncolom, de alig húsz perccel korábban szakított a barátjával, és nem akartam még ennél is jobban összekuszálni a dolgokat. Legalább egy kicsit ülepedjenek le a dolgok.  – Válaszolj, Grace! – Egyik kezemmel végigsimítottam a karján, majd ujjaim megállapodtak az arcán. Elakadt a lélegzete, néhány pillanat erejéig lehunyta a szemét. Ó édes Istenem, mennyire meg akartam csókolni! De nem tettem meg. – Cica, mond ki! Válaszolj! – Egészen közel hajoltam a füléhez, teste beleremegett. – Hallani akarom!

- Nem utállak, Cameron – suttogta. Elmosolyodtam, ajkamat a homlokához érintettem.

- Tudom, Cica – nevettem. – Később beszélünk!

Magára hagytam az irodában, és visszatértem a munkához. A nap hátralévő részében nem néztünk egymásra, igyekeztem kerülni a pillantásait, mert fennállt a veszély, hogy nem tartom magam az ígéretemhez, hogy kivárom a megfelelő időt. Egyre inkább vágyakoztam utána, testem minden porcikája akarta ezt a lányt.

***

Tartottam magamat az ígéretemhez, miszerint elviszem Gracet a suliba, de nem csupán azért, mert meg akartam védeni, hanem jelezni szerettem volna a többi kis pöcsnek, hogy ő az enyém, és nincs nyúlka-piszka, mert közelebb kerül az orrod a seggedhez. Tisztelettudóan vártam rá a verandán, de már negyed órája. Kezdtem türelmetlen lenni, viszont igyekeztem kontrollálni magam. Direkt keltem korábban, hogy Grace ne miattam késsen el az iskolából, erre rá kell várni. Hát szép!

- Cam? Te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten Grace, mikor végre kirobogott az ajtón.

- Elviszlek a suliba – feleltem.

- Mi?

- Ahogy mondtam!

- De… Ez nem szükséges.

- Nélkülem már amúgy sem érnél oda időben – vigyorogtam az órájára mutatva.

- Legyen! – vágta rá, majd fenyegetően felemelte a mutatóujját. – De nem csinálunk belőle rendszert!

- Igenis, hölgyem – bólintottam. – A jármű előállt.

Mély levegőt vett, mielőtt felvette volna a bukósisakot, és megjegyzem, eközben is sikerült eszméletlen dögösnek maradnia, pedig félt. Nem voltam benne biztos, hogy csupán a motorozás feszélyezi ennyire, vagy ez az egész helyzet Jasonnel. Meg kellett volna kérdeznem, de nem voltam felkészülve az érzéseire. Illedelmesen megvártam, míg kényelmesen elhelyezkedik mögöttem.

- Cam?

- Igen, Cica? – hátrapillantottam rá a vállam fölött.

- Köszönöm – suttogta.

Mosolyogva fordultam előre, miközben vékony karjaival átölelte a mellkasomat. - Indulhatunk? – Bólintott. Gázt adtam, és pillanatokon belül úton voltunk. El kellett ismernem, Grace ezúttal sokkal jobban viselte a motorozást. A legutóbb csaknem megfojtott annyira szorított, most viszont ellazult mögöttem. Kedvem támadt menni még néhány kört, csakhogy ne szakítsam meg a pillanatot, de komolyan fennállt a veszély, hogy el fogunk késni. Engem ez mióta is érdekel? Ja, igen, már tudom. Amióta elment a maradék józan eszem is. Kíváncsiskodó pillantások fogadtak minket a suli parkolójában. Meglepődésemre Grace még csak meg sem rezzent, ahogy összesúgtak a háta mögött, vagy mutogattak rá. Engem viszont igenis idegesített. Gondolatban írtam a listát azokról az emberekről, akiket még a nap folyamán elkapok egy kis beszélgetésre.

- Ha szükséged van valamire, csak szólj! – mondtam, de Grace nem felelt. – Cica, szólj, ha bármi gond lenne!

- Rendben – bólintott. – Csak ne keverd magad bajba, oké?

- Tudod, hogy ezt nem ígérhetem meg, Grace. – Őszinte akartam vele lenni, és ismertem már magam annyira, hogy könnyen elborul az agyam, ha számomra fontos emberekről van szó. Az évek során beleívódott a viselkedésembe. Ösztönösen védelmezem azokat, akik fontosak nekem, és Grace nagyon is közéjük tartozott. Bármennyire is küzdöttem ellene az elmúlt hónapokban, ez a lány megzavarta a világomat, és egy tornádó módjára felkavart mindent. De Isten a tanúm, hogy még sosem kedveltem ennyire egy tornádót sem. Viszont ezt szerettem volna még egy ideig megtartani magamnak, míg leülepszenek a dolgok.

Ryan és Darren egész nap a nyomomban voltak, csakhogy ne ugorhassak neki Sandersnek. Ha ők nincsenek, már tuti csak turmixot ehetne ebédre. Haverjaimnak hála megmenekült, de ez nem jelenti azt, hogy megtorolatlanul marad az, amit terveztek. Gondolatban már éleztem a késeimet, és már tényleg szerettem volna egy kiadós bunyót, azonban nem történt meg annak, aminek kellett volna. Sanders egész nap megúszta anélkül, hogy átrendeztem volna az arcát. Helyette inkább arra ügyeltem, hogy ne mehessen Grace közelébe. Minden egyes szünetben tisztes távolságból figyeltem őt és barátnőjét, illetve azt, kik akarják megközelíteni. Sem Jasont, sem a csatlósait nem láttam még csak a közelben sem. Szerettem volna azt hinni, hogy ezzel vége az egésznek, de túlzottan is egyszerű lett volna a történet. El kellett ismerem, hogy Jason dörzsölt fickó volt, még talán haverok is lehettünk volna, ha nem lesz belőle ekkora pöcs. De az élet nem kívánságműsor.

***

Úgy tűnt délutánra mindenki talált valami érdekesebb témát Gracenél, mert már nem súgtak össze annyiszor a háta mögött, mint a reggeli órákban. Legszívesebben minden egyes embernek beolvastam volna, aki csak egy rossz szót is mondott róla, vagy egyáltalán gondolt rá. Már csak egy kósza gondolat ki tudott hozni a sodromból, és Isten irgalmazza azt, aki igazán feldühít.

- Nézd, jön a kis barátnőd – szólalt meg Darren nevetve. Megpördültem, Grace éppen felénk közeledett, de megtorpant, mikor megfordultam. Minden bizonnyal megrémítettem. – Már itt sem vagyunk.

Grace erőteljesen vizsgálta a földet. Nem tudom, mi érdekeset látott rajta, de valami nagyon lekötötte a figyelmét, még csak rám sem nézett. Lábával ide-oda tologatott egy faágat. Mi történt?

- Minden rendben? – Olyan hirtelen buggyant ki belőlem a kérdés, hogy Grace megrezzent. – Grace?

- Szerettem volna valamit kérdezni, de hülyeség az egész – morogta, és már hátat is fordított, hogy magamra hagy, de ezt nem engedhettem. Két lépéssel utolértem, gyengéden megragadtam a karját, és visszahúztam.

- Mond el! – kértem. – Történt valami?

- Mondom, hogy hülyeség az egész!

- Hallani akarom – akadékoskodtam. Még közelebb húztam magamhoz, tenyerét a mellkasomra támasztotta, hogy eltolhasson magától, de szívós srác voltam. – Cica, gyerünk! - Megrázta a fejét, és ismét megpróbálkozott azzal, hogy kiszabaduljon, de nem hagytam. Lágyan végigsimítottam a karján, majd felfelé haladtam. Ujjaim végül az arcán állapodtak meg, és cirógatni kezdtem a selymes bőrét. Lassan a füléhez hajoltam. – Gyerünk, Grace, hallani akarom!

- Szerettelek volna megkérni arra, hogy…

- Hogy?

- Hogy…

- Az istenit, Grace, mond már ki, mit szeretnél tőlem! – tört ki belőlem.

- Arra akartalak megkérni, hogy gyere el velem a bálba! De hülye ötlet volt, már beláttam – mérgelődött. – Most pedig engedj el!

- Nem – feleltem határozottan. – Szeretnéd, ha én lennék a kísérőd a sulibálon?

- Aligha lenne valaki, aki velem jönne a történtek után. Számítanak rá, hogy ott helyben leveszed a fejüket a helyéről, hogy bowlingozhass velük – mutatott rá a nyilvánvalóra. A fenébe! Igaza volt! Nem engedném meg senkinek sem, hogy vele menjen, de annyi eszem már nem volt, hogy én magam kérjem meg őt. Cameron, te idióta pöcs! Megint túlteljesítettél! Ennél nagyobb barom már aligha lehetsz!  - De nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni, így jobb lesz, ha elfelejtjük az elmúlt pár percet. Csak tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna.

- Nem akarok úgy tenni!

- Ezt hogy érted?

- Elmegyek veled ebbe a puccos bálba – mondtam. Grace szeme elkerekedett, és hosszú ideig nem is tudott válaszolni, de később is csak motyogott valamit. Felajánlottam neki, hogy hazaviszem, de elmondása szerint még meglátogatja barátnőjét, hogy együtt tanulhassanak. Én pedig ott álltam egyedül a törzshelyünkön, és arra gondoltam, hogy életemben először várom a gimis bált.