2015. december 26., szombat

26. fejezet / Cameron (2. rész)

Sziasztok!
Így  karácsony vége felé meghoztam az ünnepi fejezet második részét, ezúttal Cameron szemszögéből. Remélem, mindenkinek békésen, és boldogan telt az ünnep.
Jó olvasást!
Puszi: Lena



„Az ünnep nem egy nap. Az ajándék nem a fa alatt vár. Az igazi ajándék az Életben vár. És a karácsony maga az ajándék. Akit az Élettől kapunk. Nekem te vagy a karácsony.”
 - Csitáry-Hock Tamás

Cameron

Az első percekben azt hittem, hogy a lehető legnagyobb hibát követtem el, amikor úgy döntöttem, saját tánctermet rendezek be Gracenek. Úgy tűnt, hogy elkeseríti a helyiség látványa, aztán sírni kezdett. Akkor azt hittem, hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje, de aztán Grace a karomba vetette magát. Fogalmam sem volt, hogy ez most akkor jó vagy rossz, így csak esetlenül öleltem át. A legkevésbé sem akartam neki fájdalmat okozni.
- Sajnálom, Grace – suttogtam, de ő egyre csak zokogott a karjaim között. – Én nem tudtam, hogy fogod magad érezni, de minden más ajándékot túlságosan kicsinyesnek, erőltetettnek gondoltam, egyik sem te voltál. – Szinte már kétségbeesetten igyekeztem magyarázkodni, de mint kiderült, teljesen feleslegesen tettem.
- Köszönöm – szólalt meg szipogva. –Köszönöm, Cameron.
- Tehát tetszik? – kérdeztem reménykedve.
Lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát.
- Az nem kifejezés – motyogott. – El sem hiszem, hogy képes voltál erre miattam, én nem is tudom, mit mondjak.
Bármire képes lennék, hogy örömet szerezhessek neked! Ki kellett volna mondanom, de valami megakadályozott benne. Hatalmasat sóhajtottam, és csak ekkor jöttem rá, hogy tényleg nem vettem levegőt, míg a reakcióját vártam.
- Azt hiszem, akkor én következem – mosolygott. Lassan, nagyon lassan lépett el mellőlem, de ajkának érintését még mindig éreztem az arcomon. Legszívesebben magamhoz húztam volna, és . A fenébe is, a karomban akartam tartani. – Mondanom kellene valamit igaz? – Olyan édes volt, ahogy keresgélte a szavakat. – Nos… Születésem óta ismerem, ő volt az az ember, aki a totyogó koromban elkapott, amikor fenékre akartam esni, ha lehetősége volt rá, ő tapsolt nekem az első sorban a fellépéseimen, ő volt az, aki visszarángatott a valóságba, amikor azt hittem, mindennek vége. Ő vigasztalt, mikor összetörték a szívem, és tudom, hogy mindig számíthatok rá. – Kibújt lassan a kabátjából, alatta egy balett-táncos ruhát viselt, legalábbis azt hiszem, az volt. Nem számított, mit visel, mindenhogy gyönyörű volt. Most édesapja felé fordult, akinek talán még könnyek is csillogtak a szeme sarkában, ezt nem állíthatom biztosan. – Az utolsó fellépésemen nem lehettél ott… - elcsuklott a hangja. Alig észrevehetően megtörölte a szemét. – Tudom, hogy egyszer sem tudtad megnézni a felvételt arról az estéről, ezért is szeretném neked megmutatni.
addig csókoltam volna, míg kap levegőt
- Grace – suttogta Mr. Wright. Mindannyian arra számítottunk, hogy mond valamit, de nem tette.
- Boldog karácsonyt, Apa – mosolygott Grace. – Cameron, segítenél?
- Persze – bólintottam. A kezembe nyomta a telefonját, gondosan közölte hányadik számot kell elindítanom. Figyeltem, mikor bólint, majd megnyomtam a lejátszás gombot. Felcsendült a zene, Grace mély levegőt vett, behunyta a szemét. Kezét behajlítva a feje fölé emelte. Lábai a zene ritmusára kezdtek mozogni, teste felvette az ütemet, és táncolt. Gyönyörű volt. Nem bírtam levenni róla a szemem, csak néztem, ahogy egyik lépést teszi a másik után. Teljesen elbűvölt a látványa, mint a legutóbb is. Azóta sem tudtam rávenni magam, hogy eláruljam, láttam már táncolni. Akármeddig képes lettem volna őt bámulni. A szám véget ért, Grace várakozásteljesen nézett apjára. Mr. Wright nem tudott egy szót sem kinyögni, lányához lépett, gyengéden megérintette az arcát, majd a mellkasára vonta.
- Köszönöm, kicsim, köszönöm – suttogta, miközben könnyek csorogtak az arcán. Körbenéztem, és csak könnyes arcokat láttam. Angie és Daisy is sírt, Oliver próbálta vigasztalni őket. Grace sokáig apja karjában volt, senki sem sürgette őket.
- Hát én következem – szólalt meg Mr. Wright. Nagy levegőt vett, és a szavakat kereste. – Öltözzön fel mindenki melegen, és készüljön fel egy kisebb sétára. Grace sokatmondóan mosolygott, de az ő szemei is könnyektől csillogtak. A kabátjával bíbelődött, amikor mögé léptem, és segítettem neki belebújni. Lassan fordult csak felém, óvatosan megfogtam a haját, és kihúztam a kabát alól. – Indulhatunk?
- Persze – feleltük egyszerre.
Minden valószínűséggel csak Grace tudta az úti célunkat, mert magabiztosan haladt az élen. – Cameron, ne maradj le!
- Igenis, kisasszony – feleltem mosolyogva, és mellé furakodtam. – Hova megyünk?
- Tudod, mit mondanak – somolygott. – Aki kíváncsi, hamar megöregszik.
- Azt hiszem, ezt vállalom – nevettem. – Nos?
- Titok – kacsintott. Igyekeztem tartani vele a lépést, minden egyes mozdulatánál hozzám ért a karja.
- Nos, itt vagyunk – szólalt meg Mr. Wright. A jégpálya bejáratánál álltunk. Mindenki kíváncsian fürkészte a másik tekintetét, hátha kiderül, miért is jöttünk ide. – Rövid időre csak a miénk.
- Tényleg? – kérdezte meglepődve Angie. – Miért vagyunk itt?
- Ez az én ajándékom, Angie – mosolygott Mr. Wright. – Gyere!
Beléptünk az ajtón, odabent teljes volt a sötétség. Valahonnan halk zene szólt, Grace a telefonján ügyködött valamit, majd hirtelen apró világító valamik tűntek fel a pályán. Egyre több és több. A gyér fényben néhány kislány alakja rajzolódott ki.
- Uram isten – suttogta Angie. Az ajkához kapott, és csak maga elé bámult. Én nem értettem, mi történik, de úgy tűnt, ezzel egyedül vagyok. Valamire megint nem figyelhettem. – Ez… Will, ez…
- Mi folyik itt? – kérdeztem suttogva Gracetől.
Gyorsan elmesélte nekem a történetet arról a karácsonyról, amit Angie nagyapjával töltött, de elismerem, nem sok maradt meg az egészből, mert csak arra tudtam koncentrálni, hogy Grace milyen közel van hozzám. Ajka a fülem mellett volt, lélegzetvételét éreztem a nyakamon, néhány rakoncátlan hajtincs csiklandozta a bőrömet.
- Szóval most itt vagyunk, és felidézzük neki azt a karácsonyt – mondta lezárásul. Erre legalább már figyeltem.
A pályán ekkora már apró táncosok tucatjai korcsolyáztak gyertyákkal a kezükbe. Szipogást hallottam a hátam mögül. Angela arcán patakokban folytak a könnyek, és hiába törölgette, csak újabbak jöttek a helyükre. Grace rémülten pillantott rám. Mr. Wright egészen elveszetten ácsorgott Angie mellett, akinek rogyadozott a lába. A zene lassan a vége felé közeledett, Angie könnyei is elapadtak. A fények kigyúltak.
- Angie, sajnálom, ha fájdalmat okoztam – szólalt meg Mr. Wright. – Nem kellett volna.
- Ne, Will, kérlek, ne magyarázkodj – fordult felé. – Ez egyszerűen gyönyörű volt. Nem is tudom, mit mondjak. Will, ez… - Félő volt, hogy megint sírni kezd, de Mr. Wright köré fonódó karjai meggátolták benne.
Egy ismeretlen nő közeledett felénk, magas volt, igazi táncoshoz méltó kecsességgel lépkedett. Grace mosolyogva ölelte át. Ezek szerint megint lemaradtam valamiről. Gyors bemutatkozások következtek, Angien látszott, hogy még mindig nem tért magához, így csak halkan motyogott, de ne tágított Mr. Wright mellől. Halkan sugdolóztak, így tisztelettudóan odébb araszoltam.
- Gyerünk, Cameron, húzz korcsolyát – utasított Grace a pálya széléről. Míg nem figyeltem, ő már áthúzta a lábbelijét.
- Kizárt – ellenkeztem. – Én oda fel nem megyek.
A pálya széléhez könyökölt, és várakozásteljesen nézett rám. Szemeibe zsiványság költözött, és látszott rajta, hogy nem fogja feladni. Kénytelen leszek ezeket a valamiket felhúzni a lábamra, és a pályára menni. Néhány hónappal ezelőtt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha korcsolyázni fogok, de úgy tűnik, ez a lány mindenre képes. Még arra is, hogy fura korcsolyacipőt erőltessen rám. A pálya szélén állva nem voltam már olyan biztos a dolgomban. A többiek már mind vígan csúszkáltak, nekem azonban voltak gondjaim az ilyesfajta műveletekkel.
- Berezeltél? – kérdezte Grace csípőre tett kézzel. – Na, most akkor ki a beszari?
- Grace, nem hiszem, hogy ez jó ötlet – mondtam, és egy lépést tettem hátra.
- Ejnye, Cameron – Mr. Wright a vállamra tette hatalmas tenyerét. Sokatmondóan mosolygott rám. – Bátorság, fiam. Senki sem halt még bele egy kis korcsolyázásba.
Nagyot sóhajtottam. Pont arra volt szükségem, hogy még ő kigúnyoljon. -  Ó a fene.
Grace elégedetten csapta össze a két tenyerét, és közelebb csúszott hozzám. – Na, mi lesz? Várunk jövő karácsonyig?
Óvatosan tettem egy lépést, jobban szerettem, ha szilárd, tapadós talaj van a lábam alatt, így a következő hirtelen mozdulatom után, elegánsan bár, de seggre ültem. Grace harsány nevetése hallatszott. Ezzel sikerült bebizonyítanom, hogy nem vagyok egy nagy korcsolyatehetség, és a legjobb az lesz, ha fekszem még egy kicsit a hideg jégen.
- Cameron, félreértetted a korcsolyázás lényegét. A mozdulatlanul fekszem a jégen, nem tartozik éppen hozzá.
- Azt hiszem, nem nekem való ez a sport – nevettem. Grace mellém térdelt, és a kezét nyújtotta felém.
- Segítek – szólalt meg. – Csak próbálj megállni a lábadon.
- Egyszerűen hangzik, de egy olyan tapasztalatlannak, mint én, ez nem olyan könnyű – magyaráztam.
- Szóval bevallottad, hogy valamiben tapasztalatlan vagy.
- De rejtett tehetségeim vannak más tevékenységekben – feleltem vigyorogva, mire azonnal elpirult, és elfordította rólam a tekintetét. Tenyeremmel megérintettem az arcát, és kényszerítettem, hogy nézzen rám. Zavartan rágcsálta az alsó ajkát, az én gondolataim önálló életre keltek. Ha most megcsókolom mindenki előtt, azzal mindent felborítok. Mély levegőt vettem, és lassan megpróbáltam felállni. Grace a tenyerét nyújtotta felém, én pedig az ujjaimat övéi közé csúsztattam.
- Először lassan kezdjük – szólalt meg. – Aztán meglátjuk, hova jutunk.
- Oké – bólintottam. Grace rettentő ügyes volt, én viszont csak esetlenül botladoztam. Hogy képes bárki is állva megmaradni ezen a csúszós ízén? De magam is meglepődtem azon, hogy nem taknyoltam el ismét. Grace hirtelen rám mosolygott, majd hátat fordított nekem, elém állt, hátranyúlt mindkét kezemért, és a derekára helyezte. Ujjaim néhány helyen a bőrét érintették, de az istenért nem mozdítottam volna meg őket. Nekem pont jó volt így, és Grace sem fordult meg, hogy lekeverjen. A fene tudja, hány kört mentünk, mikor hirtelen megállt, én pedig szó szerint belerohantam, ő elvesztette az egyensúlyát, és mindketten eldőltünk. Azonban sikerült úgy manővereznem, hogy ne az arcával lefelé essen, hanem felém fordulva. – Ne haragudj.
- Nem, szólnom kellett volna – nevetett.
- Nem ütötted meg magad? – kérdeztem. Mocorogni kezdett alattam, ami korántsem jelentett jót, legalábbis az alsó részeimre való tekintettel.
- Nem, és te?
- Egyáltalán nem – vigyorogtam. – Sőt… Kifejezetten jól vagyok.
Egy mozdulattal kisimítottam az arcába hullott hajtincseket, de nem igazán gondolkodtam el azon, hogy fel kellene kelnünk onnan, viszont fennállt valaminek a veszélye, és az kissé kínos lett volna ott a jégpályán. Zavart köhögés vett rá végül, hogy lassú mozdulatokkal felkeljek. Angie állt mellettünk,
de amint talpra álltunk, továbbment. A kezemet nyújtottam Gracenek, de azzal a lendülettel magamhoz rántottam. Nekem ütközött, keze a mellkasomra csúszott.
- Cameron…
- Grace, boldog karácsonyt! – suttogtam, majd az arcához hajoltam, és egy óvatos puszit nyomtam rá.
- Neked is Cameron Brown!

10 megjegyzés:

  1. Szia! :) Már egy ideje olvasom a blogodat és azt kell mondanom egyre jobban tetszik! :) Nagyon jól írsz. A történet izgalmas és fordulatos, sosem lehet tudni mi lesz a következő részben, ami nagyon tetszik az egészben! :)
    További sok sikert kívánok neked a következő részekhez és már várom a folytatást! ;)
    Üdv.: Julie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Julie!
      Köszönöm szépen, rendkívül örülök, hogy valaki rendszeresen követi. :)
      Őszinte leszek, még néha én sem tudom, mi fog eszembe jutni. :D Általában semmit nem úgy rendezek, ahogy először eltervezem. :D Így néha még nekem is meglepő a végeredmény. :D
      Üdv: Lena

      Törlés
  2. Szia! Nagyon tetszik a rész. Korcsolyázás, tánc :) a két kedvenc sportom 😊 Felfigyeltem az illusztrációkra, te rajzoltad? Várom a folytatást 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :)
      Nem, sajnos nekem nincs ilyen rajztehetségem, a képeket különböző oldalakról töltöm le. :)

      Törlés
  3. Szia! Már a kezdetek óta olvasom a történetedet és meg kell mondjam...beleszerettem <3
    Nagyon jól írsz, van hozzá tehetséged! ;)
    Minden nap nézem, hogy van-e új bejegyzés vagy valami. És már tűkön ülök, hogy olvashassam a következő részt. :)
    Remélem hamar lesz folytatás! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a kedves szavakat, és nagy örömmel tölt el, hogy egyre többen vagytok, akik várják a folytatást. Holnap érkezik az új rész most már biztosan. :)

      Törlés
  4. Ne haragudj Lena hogy mostansag nem irok a reszekhez igazan rostellem de rengeteg dolgom van most hogy nyakamon az erettsegi. :/
    Szokasosan imadtam/imadom a reszeket es varom a kovetkezot is. Mikor teszed ki? Tukon ulve varom mar hogy Grace es Cam osszejojjon vegre. :)
    Puszi: Maya :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maya!
      Őszinte leszek, már hiányoltalak, de természetesen megértem, ugyanis egy cipőben járunk, azt sem tudom, hol áll a fejem, mindenki az érettségiről beszél. :) Nekem meg már elegem van belőle, csak lenne már vége.
      Puszi: Lena

      Törlés
  5. Hali, ,imádolom ezt a blogot. Nagyon is. Mikor jön már új rész. Remélem hogy Grace megbocsát Camnek és nem lesz ennyire hülye ez a srác hogy elloki Gracet. 😘😘😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. Minden bizonnyal holnap érkezik az új rész. :)
      Lena

      Törlés

layout by Milky Way