Cameron
Az iskola udvara teljesen üresen állt. Normális esetben tele lett volna trécselő, viháncoló csajokkal, egymást püffölő fiúkkal, azonban két nappal korábban kitört a nyári szünet. A diákok nagy része már a nyaraláson töri fejét, én pedig itt ücsörgök a kihalt focipálya mellett, és várok a csodára. Nem is igazán csodára, hanem valami változásra. A barátaim nagy része már nincs a városban, vagy dolgozik. Hallgatnom kellett volna rájuk, és jelentkeznem kellett volna nyári munkára, de későn kezdtem gondolkozni. Leheveredtem a puha fűre, előhalásztam a zsebemből a cigimet, és rágyújtottam egy szálra. Otthon nem gyújthattam rá, Anya és Grant is kinyuvasztott volna. Ugyan tisztában voltak vele, hogy dohányzom, mégsem próbáltak megakadályozni benne. Anya néha még tartott kiselőadásokat a káros hatásairól, de tudta, ha eltilt tőle, annál inkább fogom csinálni. Újonnan Sarah kezdett el papolni nekem, hogy le kéne szoknom róla. Még csak nyolc éves, de már olyan beszédeket tart a dohányzásról és annak hatásairól, hogy ketté áll a fülem. Veszélyes egy politikus lenne belőle. Lyukat tud beszélni az ember hasába nagyon rövid időn belül. Granttel gyakran fogadásokat kötünk, vajon mennyi ideig tud csendben maradni. A leghosszabb időtartam három egész perc volt, és azt is Grant nyerte. Kedvelem a pasast. Miután az apám „lelépett”, mindenben támogatta a családunkat. Tudtam, hogy már előtte is jóban volt Anyával, és minket is kedvelt, így cseppet sem lepett meg, mikor bejelentették a kapcsolatukat. Sarah még egészen kicsi volt, mikor belépett az életünkbe, és egyáltalán sem bántam, hogy őt tekinti az igazi apjának, és nem azt az embert, aki csak szenvedést hozott a családunkba. Megkeserítette mindhármunk életét, és talán még mindig ezt csinálná, ha nem börtönben ülne. Gyakran elgondolkozom rajta, vajon olyan leszek-e, mint ő. Sokan azt mondják, hogy a génjeink határoznak meg minket, szerintem viszont a nevelésnek is köze van hozzá. Anya minden erejét abba fektette, hogy Sarahnak és nekem mindenünk meg legyen. Hosszú ideig két állásban dolgozott, majd mikor elég idős lettem, kerestem magamnak hétvégi munkát, hogy besegíthessek. Grant nagy változást hozott a kis szerény életünkbe, Anya ismét mosolygott, nevetett a vicceken, énekelt főzés közben. Amikor elfajultak a dolgok apával, a ház szinte állandóan csendes volt, csak apa részeg üvöltözését lehetett hallani esténként, illetve Anya éjjelenkénti sírását. Tehetetlennek éreztem magam, de még csak gyerek voltam, nem tudtam javítani a helyzeten, bármennyire is szerettem volna. Anya igyekezett távol tartani az apámtól, de még ő sem lehetett ott mindenhol, ennek a nyomai még ma is meglátszanak rajtam. Anya sokáig győzködött, hogy beszéljek egy szakemberrel a történtekről, de az semmin sem változtatott volna. Egy agyturkász nem értheti meg azt, amit akkor átéltem, és a legkevésbé sem szeretném egy idegennel mindezt megvitatni. Ami történt, megtörtént, senki sem akadályozhatta meg.
Egy ideig ott hevertem a pályán, majd mikor eluntam
magam, haza felé kezdtem baktatni. Tudtam, hogy ma költöznek be az új
szomszédok, de nem töltött el túl nagy lelkesedéssel, hogy lesz egy csaj a
mellettünk lévő házban. Minden bizonnyal ő is apuci pici lánya, aki mindent
megkapott egész életében, nem érdekli más csak a bulizás, a vásárlás, meg a
többi értelmetlen csajos cucc. Maximum egy menetre szándékoztam lekapni, többre
amúgy sem jók a hozzá hasonló lányok. Azonban nagy meglepetés ért. Már csaknem
elhagytam a szomszéd házat, amikor megpillantottam az autó mellett állni Őt.
Hosszú barna haja leengedve omlott a hátára. Rövid farmer shortot viselt, ami
kihangsúlyozta hosszú lábait. Szemem többször is végigsiklott rajta, talán
néhány résznél tovább is elidőztem. De mentségemre szolgáljon, hogy nem
mindennap lát ilyen lányt az ember. Természetes módon volt gyönyörű, nem volt
szüksége sminkre ahhoz, hogy így nézzen ki. Éreztem a tekintetét rajtam.
Leginkább a bal karomon lévő tetoválás kötötte le a figyelmét. Minden bizonnyal
széles vigyor ült ki az arcomra, mert a tekintete elárulta, hogy tetszik neki,
amit lát, még ha nem is vallotta be magának. Viszonoztam a bámulását, és még
néhányszor végignéztem rajta. Alapos munkát végeztem. Szemem néha leragadt a
melleinél, de én erről nem tehetek, így vagyok bekódolva. Azonban karba fonta a
kezét, ami megzavarta a nyáladzásomat. Tekintete végül összetalálkozott az
enyémmel. Összeszűkült szemmel próbált rávenni arra, hogy elforduljak, de ebben
verhetetlen voltam. Továbbra is erőteljesen vigyorogva néztem rá, mire elkapta
a tekintetét. Kutakodni kezdett a nyitott csomagtartóban, ezt használtam ki.
Egészen közel masíroztam hozzá, és még csak fel sem tűnt neki. Azért nem
akartam neki megadni az örömöt, továbbra is „érdeklődő” tekintettel vizslattam.
Hirtelen dühös arccal fordult felém, de másfél fejjel magasabb voltam, így
kénytelen volt hátralépni, hogy a szemembe tudjon nézni. Néhány centire álltunk
egymástól, már tisztán éreztem samponjának gyümölcsös illatát. Kétségtelenül
nagyobb hatással volt rám, mint ahogy gondoltam. Szikráztak a szemei, engem
viszont ez csak ismét vigyorgásra késztetett.
– Segíthetek? –
kérdezte.
- Nem. – feleltem. Szemem ismét önálló életet élt, és
lejjebb siklott néhány pillanatra. Vad düh lett úrrá az arcán, láttam, hogy
ökölbe szorítja a kezét. Nem tartottam kizártnak, hogy bemos egyet. Talán
hagytam is volna neki, hogy lekeverjen, és kitudja, talán még élveztem is
volna. - Gondoltam jó szomszéd módjára üdvözlöm az új lakókat.
- Mondanám azt, hogy örülök a találkozásnak, de
kifejezetten gyűlölöm, ha egyszerűen megbámulnak. – Talán még sem olyan hülye,
mint a többi csaj. Ez kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet.
- Mentségemre szolgáljon, hogy csak szép dolgokat bámulok
meg. – emeltem fel védekezően a kezem,
mert ezzel talán tényleg elérem, hogy megüssön.
Szemöldöke egy pillanat alatt a homloka közepére ugrott.
- Ezt most bóknak szántad?
- Veheted annak is, Cica. – Tudtam, hogy ezzel be fogok
találni nála.
- Cica? – Istenem, de édes volt, ahogy fortyogott a
dühtől. – Inkább legyen Grace.
- A Cica jobban illik rád. – mondtam.
Dühösen horkant fel. – Rád is illik a Bunkó Pöcs név, de
sejtem, hogy nem szoktak így hívni. – Na, ez egyre izgalmasabb lesz.
- Ha szeretnéd, te nevezhetsz így.
- Még a végén szavadon foglak.
- Te úgy fogsz, ahogy csak akarsz. – Kacsintottam. Már
láttam, hogy robbanásra kész. Bármelyik
pillanatban kitörhet belőle, és én ki
fogom élvezni.
– Akkor azt hiszem mostantól így foglak nevezni.
- Ahogy akarod, Cica. – nevettem. Kifejezetten vicces
volt a helyzet, ahogy dühöngött, és azon gondolkodott, hogy tudna bemosni nekem
minél nagyobbat, hogy egy életre elvegye a kedvem a nyomulástól. Azonban ez
csak még érdekesebbé tette a számomra. Csupán erre a néhány percre volt
szükségem, hogy eldöntsem, akarom ezt a lányt. Nem úgy, mint az eddigiek, hanem
tényleg AKAROM.
- Nem akarok udvariatlan lenni, de sokáig fogsz még itt
álldogálni? Rengeteg dolgom van.
- Nem, már megyek is. – Villantottam egy utolsó mosolyt.
– Ha szükséged lenne valamire, a szomszédban megtalálsz. Elég sokoldalú
segítséget tudok nyújtani.
- Azt hiszem, egyedül is boldogulok, de azért észben
tartom az ajánlatod.
Csillogó szemekkel néztem rá, és reménykedtem benne, hogy
ez egy utalás volt. Még azt sem bántam volna, ha az éjszaka közepén beállít,
hogy irány betonozni. Minden bizonnyal két szóra ugrottan volna, ha Ő kér meg rá,
természetesen csak fizetség ellenében. Az ajtóból még visszanéztem, de már nem
volt az autó mellett. Talán mégsem lesz
olyan unalmas ez a nyár.
***
- Cam, Cam, Cam! – Sarah rontott be a szobámba. Már épp
ráförmedtem volna, hogy szokás kopogni, mikor megláttam izgatott arcát. – Van
egy kutya az udvaron. Egy igazi kutya! Bellával játszik.
- Biztos kutya? – kérdeztem. Néha hajlamos volt arra,
hogy a bolhából is elefántot csináljon.
- Nem vagyok hülye! – kiáltott rám.
- Kisasszony ne beszélj így! – Lassú mozdulatokkal
felálltam, és az ablakoz sétáltam. A húgomnak igaza volt, tényleg egy idegen
kutya játszott szeretett macskánkkal. – Mindjárt megnézem, te maradj itt!
- De nem harap!
- Azt nem tudhatod! – feleltem.
- Megsimogattam. – Ezt úgy mondta, mintha természetes
dolog lett volna, az udvarunkba tévedt idegen kutyákat megsimogatni.
Legközelebb állatpanziót nyitunk az erre sétáló állatoknak. Mihamarabb
szeretettem volna megszabadulni a kutyától, mielőtt Sarah túlzottan is
megszereti, és nem lesz hajlandó visszaadni a gazdájának. Kisétáltam a hátsó
ajtón nyomomban a húgommal.
- Maradj itt! – utasítottam Saraht. Lassú léptekkel
közelítettem meg a kutyát, de jelét sem láttam annak, hogy esetleg támadni
akart volna. Elhessegettem a közeléből Bellát, hogy jobban szemügyre vehessem
az állatot. Minden bizonnyal fajtiszta példánnyal álltam szemben, barátságosnak
tűnt, de azért biztosra akartam menni. Óvatosan közelítettem felé, vidáman
csaholt a farkával, miközben leguggoltam mellé. Ez talán még sem volt olyan jó
döntés, mert pillanatok alatt leterített, rám mászott, és körbenyalta az egész
arcom.
- Mondtam, hogy nem harap. – Sarah vidáman rohant felénk,
én továbbra is a kutya alatt voltam. Óvatosan odébb löktem, mire a hátára
vágódott azt jelezve, hogy pocakvakargatást szeretne.
Miközben Sarah simogatta, én szemügyre vettem a
nyakörvét. Minden rendes ember legalább a nevét ráírja a kutyája nyakörvére, ha
esetleg elveszne. – Tehát Luckynak hívnak. – Pillantottam legújabb szőrös
barátunkra. Vakkantott egyet, nyelve féloldalasan lógott a szájából, továbbra
is élvezve a kényeztetést. Megfordítottam a nyakörvet. Grace Wright, ez a név állt a hátoldalán. Tehát újdonsült
szomszédom máris elhagyta a kutyáját. Felcsillant a szemem, mert így találtam
egy okot arra, hogy ismét beszéljek vele.
- Kié lehet? – kérdezte Sarah.
- A szomszédoké. Grace neve áll a nyakörvén. –
megsimogattam Lucky bundás buksiját. – Na, gyere pajtás, visszaviszlek a
gazdádhoz. – Értelmes kutya volt, mert azonnal talpra ugrott, és követni
kezdett. Wright-ék minden bizonnyal hazaérkeztek már, mert autójuk ismét a
garázs előtt parkolt. Másfél órával korábban indultak valahova. Na, ezt nem
azért tudom, mert folyton őket figyelem, hanem mert hallottam, ahogy felbőgött
az autó motorja. Kinyitottam a kaput, Lucky pedig mint, akit puskából lőnek ki,
már rohant is gazdája irányába. Grace rémült arcára hirtelen megnyugvás
költözött, ahogy megpillantotta szőrös barátját felé rohanni. Luckynak viszont
eszében sem volt fékezni, így néhány másodperc múlva Grace már a füvön feküdt.
Kutyája vidáman nyalogatta körbe az arcát, ahogy néhány perccel korábban az
enyémet is. Grace felült, arcát a kutyája bundájába fúrta, és átölelte a
nyakát. Kétségtelenül jó dolga volt ennek a négylábúnak. Elismerem, mikor Grace
a földön feküdt, az én gondolataim is elkalandoztak picit, de igyekeztem
kordában tartani magam, mielőtt leteperem a lányt a nyílt utcán.
- Ilyet többet ne csinálj! – korholta Luckyt. – Tudod,
hogy megrémisztettél. – Bundás barátom behúzott farokkal ült gazdája előtt,
bűnbánóan hajtotta le a fejét. Grace újra magához ölelte kedvencét, de közben
már telefonjáért nyúlt. – Igen, Apa, megtaláltam. Egyszer csak előkerült…
Rendben… Szia! - Közelebb léptem, mire Lucky odarohant hozzám. Lehajoltam
hozzá, hogy megsimogathassam. Grace meglepődve nézte, ahogy kutyájával játszom.
– Ez különös. – Grace feltápászkodott a földről.
- Mire gondolsz?
- Lucky nagyon ritkán engedi meg idegeneknek, hogy
játszanak vele.
- Talán úgy érzi, hogy ennyi jár nekem, amiért betört a
kertbe.
- Annyira sajnálom… Nem tett semmiben sem kárt?
- Nem… Barátságot kötött a macskánkkal. – feleltem, mire
még inkább elcsodálkozott.
- Most kételkedem benne, hogy tényleg a mi kutyánk. –
felnevetett. – Nem csípte eddig a macskákat, sem az idegeneket. – Rám
pillantott.
- Talán csak elbűvölőnek találta a személyiségemet.
Forgatni kezdte a szemét. - Meghiszem azt. Inkább csak szereti a vele egy
szinten lévőket. – Vigyorgott. Szóval így játszunk? Nekem megfelel, el nem
tudom mondani, mennyire élveztem.
- Ha vele egy szinten lennék, nekem is megengednéd, hogy
végignyalogassalak? Mert akkor örömmel vállalom ezt a lekicsinylést.
Grace szeme elkerekedett, szinte tátva maradt a szája.
Lényegében köpni, nyelni nem tudott, és nekem pontosan ez volt a célom.
Diadalittasan elvigyorodtam, Grace morgott valamit az orra alatt, de nem
értettem, és nem is tudtam rákérdezni, mert megjelent az apja. Lucky ekkor
otthagyott, és idősebb gazdájához szaladt.
- Nagy kópé vagy te! – Megveregette a kutya fejét, majd
lányára pillantott, aki még mindig döbbent arckifejezéssel bámult rám. – Minden
rendben, kicsim?
- Persze. – felelt. – Minden a legnagyobb rendben. – Mr.
Wright rám pillantott, és elmosolyodott. A fene tudja, miért, de mosolygott.
Sarah rohant ki a kapun, és végignézett a házunk előtt
álló kis csoporton. – Helló. Sarah vagyok.
- Én pedig Grace. – mosolygott, majd az apjára mutatott.
– Ő itt az apukám, és ez a rosszcsont pedig Lucky. Örülök, hogy találkoztunk. –
Remek! Most már mindenki ismer mindenkit, de akkor miért van mindenki ennyire
kussban?
- Cameron, találtál már a nyárra munkát? – Mr. Wright
törte meg a hirtelen kialakult csendet.
- Nem, és már elég késő bármit is találni. – Ez volt az
igazság, nem voltam elég előrelátó, a legjobb munkákat már mind elhappolták, és
nem volt kedvem egész nyáron mások szemetében turkálni, így úgy néz ki, munka
nélkül maradok a szünetre.
- Van egy ajánlatom a számodra.
- Mire gondol?
- Megvettünk Mr. Pierce kávézóját, és néhány helyen
újításra szorul. Szükségem lenne néhány segítő kézre. Festés, bútorpakolás,
kisebb barkácsolások. Mit szólsz hozzá?
- Benne vagyok, nagyon köszönöm Mr. Wright! – El sem
tudom mondani, mennyire örültem ennek az ajánlatnak. Gracenek kétségtelenül
jófej apja van, ezért egy kicsit irigyeltem is. Nem arról van szó, hogy
bármiben is hiányt szenvednék ezen a téren, de Grant mégsem volt a vérszerinti
apám. Tény, hogy úgy viselkedett velem, és bármit megtett volna értünk. De a tudat,
hogy az apám egy szemétláda, nem tett jót az önbecsülésemnek.
- Később Gracet átküldöm a részletekkel.
- Rendben. – Egyre jobban kedveltem ezt az embert. Csak
úgy átküldi hozzám a lányát, tehát bízik abban, hogy nem teperem le azonnal.
Nehéz lesz megállni, de mindent el fogok követni. – Nagyon köszönöm.
- Grace, gyere, még rengeteg dolgunk van! – Emlékeztette
lányát, mert úgy tűnt, teljesen lefagyott. Figyeltem, ahogy lassan eltűnnek a
házukban.
- Sarah, menjünk be!
- Oké.
***
- Láttam, beköltöztek az új szomszédjaink. – szólalt meg
Grant vacsora közben.
- Igen, Mr. Wright munkát is ajánlott nekem. – Ezt a
pillanatot választottam ki arra, hogy megosszam velük.
- Tényleg? – Anya jobban meglepődött, mint vártam. – Mit
fogsz csinálni?
- Mr. Pierce eladta a kávézóját, ők pedig megvették. Fel
akarják újítani, és ismét kinyitni.
- Végre lesz egy rendes hely, ahol kávét lehet kapni. – Anya
nem is örülhetett volna jobban. Ugyan két másik nagyobb kávézó is volt a
városban, egyik sem volt a Pierce családéhoz hasonló. Íztelen, lötty kávét
adtak a vendégeknek. A sütemények íze megkülönböztethetetlen volt. – Rendes volt tőle.
- Igen az… - bólintottam.
- És van egy lánya is. – Sarah sokatmondóan vigyorgott.
Anya arca rögtön felcsillant, Grant pedig kacsintott. – Gracenek hívják, nem
igaz Cam?
- De… - helyeseltem. Hat érdeklődő szem tapadt rám. –
Miért néztek rám így? Csak egy lány.
- Aki után csorgatod a nyálad. – nevetett Sarah. –
Látnotok kellett volna! – Nyolc éves létére túl sokat tudott az ilyen dolgokról.
Talán nem kellett volna vele annyit filmet néznem.
- Fogd be, tökmag, vagy később halálra csikizlek! –
fenyegetőztem, mire kiöltötte rám a nyelvét. Viszont egy pillanatra
elgondolkodtam, mert fura mód, még nem találkoztam Grace édesanyjával. Egyszer
sem láttam a ház körül, az Apja mindig egyedül érkezett, hogy ellenőrizze a
felújításokat. – Tudtok valamit az édesanyjáról?
Anya arca elszomorodott. – Meghalt… egy balesetem, azt
hiszem öt éve. – Együttérzést éreztem Grace iránt. A helyzetünk valamilyen
szinten hasonló volt. Mindketten elvesztettük az egyik szülőnket, ezáltal
valami pótolhatatlan hiányzott az életünkből. Persze a két eset nagyban
különbözött egymástól, hiszen Grace édesanyja nem szánt szándékkal távozott a
lánya életéből. Nem volt más választása. Apámnak viszont bőven akadt
lehetősége, de a lehető legrosszabb utat választotta. Csak magának köszönheti,
hogy börtönben van. Mi mindent megtettük, hogy elkerülje, próbáltunk neki
segíteni, de nem hallgatott ránk. Végül mindannyian beláttuk, hogy mindenkinek az
lesz a legjobb, ha távol marad tőlünk, és erre egyedül a börtön volt alkalmas.
Anya sokáig úgy érezte, hogy elárulja őt, ha kapcsolatot kezd Granttel.
Kitartott apám mellett, de aztán végül mégis beadta a válópert. Az utolsó
hónapok voltak a legrosszabbak, hálát adtam azért, hogy Sarah még nagyon kicsi
volt, és nincs sok emléke apáról. Ez így a legjobb.
Vacsora után mindannyian leheveredtünk a kanapéra, és
idióta betelefonálós műsorokat néztünk. Ez volt a kedvenc esti elfoglaltságom.
Sarah az ölemben ült, haja folyamatosan csiklandozta az arcomat. Elég nagy volt
kettőnk között a korkülönbség, mégis jól megértettük egymást. Szerettem vele
lenni, azt akartam, hogy boldog legyen. Bármit megtettem volna azért, hogy őt
boldognak lássam. Nem
akartam, hogy olyan gyerekkora legyen, mint nekem.
Épp egy újabb idióta betelefonálót tárgyaltunk ki, amikor
megszólalt a csengő. Sarah máris talpon volt, és az ajtóhoz rohant.
- Grace az! – kiáltott Sarah. Akaratlanul is izgalom lett
úrrá rajtam, de igyekeztem rendesen eltitkolni.
- Hívd be, kincsem! – Utasította Anya.
Léptek hangja hallatszott, de vártam néhány pillanatig,
míg Grace felé pillantottam.
- Jó estét! Grace vagyok a szomszédból, még nem
találkoztunk. – mosolyogva üdvözölte Anyát és Grantet.
- Susan vagyok, ő pedig itt a férjem Grant. Örülök, hogy
végre megismerhetünk. Sarah mesélt rólad.
- Elnézést, hogy ilyenkor zavarok, de Apa szerette volna,
ha minél gyorsabban elintézik a papírokat, hogy Cameron munkába állhasson. –
Egy mappa volt a kezében.
- Foglalj helyet!
Grace hosszas gondolkodás után leült mellém, de
igyekezett kellő távolságot tartani, viszont rám még ilyen távolból is nagy
hatással volt. Tisztán éreztem a hajából áradó gyümölcsillatot. Szívem szerint
odahajoltam volna, hogy mélyet szippanthassak az édes illatból, de valószínűleg
furán vette volna ki magát, így türtőztettem magam, bár a kísértés elég nagy
volt. Csupán néhány aláírásra volt szükség tőlem és Anyától. Mindössze pár
percet vett volna igénybe, Anya azonban szóval tartotta Gracet Újabb és újabb
kérdéseket tett fel neki a kávézóval kapcsolatban. Grace eleinte zavartan
fészkelődött mellettem, de aztán feloldódott. Végül Anya és Grant valamilyen
ürüggyel a konyhába mentek, és Sarah is észrevétlenül kisurrant valamikor, így
ketten maradtunk. Tudom, hogy direkt csinálták, és ezért még beszélgetni fogok
velük, de most ott voltam egy olyan lánnyal, akit pár perc leforgása alatt
sikerült felbosszantanom. Nem sűrűn fordul elő velem, hogy nem tudok
megszólalni, most viszont némán ültem Grace mellett. Hogy én mekkora szerencsétlenség vagyok! Nem ő volt az első lány,
akit meg akartam kapni, viszont ebben az esetben kétségtelenül nehezebb dolgom
lesz. Nem olyan volt, mint a többi lány, akit két szép szóval ágyba lehet
vinni, és abban sem voltam biztos, hogy csak ennyit akarok tőle, de biztos,
hogy ő nem egy hozzám hasonló srácra vágyik.
- És hogy tetszik a város?
Szinte megrémült a kérdésemre, és sokáig nem is
válaszolt. - Tetszik, de még sajnos nem volt lehetőségem sokat látni belőle.
- Ha szeretnéd, felajánlhatom a szolgálataimat, és
körbevezetlek.
- Tényleg megtennéd, vagy csak gúnyolódsz velem?
- Komolyan mondtam. – bólintottam. Úgy sejtettem, hogy
rögtön nemet fog mondani, de látszott rajta, hogy gondolkodik, megfontolja az
ajánlatomat.
- Oké. Benne vagyok! De csak egy feltétellel! Nem vezetsz be az első sötét sikátorba, hogy
kedvedre azt tehess velem, amit csak akarsz!
- Ó a fenébe, máris átlátsz rajtam! – feleltem komoly
arccal. – Most mást kell kitalálnom! De sebaj, majd improvizálok, abban nagyon
jó vagyok. – Megjátszott félelemmel nézett rám, de ajka megrándult. Ó édes Istenem! – Sok mindenben jó
vagyok, ha gondolod, önként tesztelés alá vetem magam!
- Egyelőre elhiszem, amit mondasz, de később még
előfordulhat, hogy megkérdőjelezem az állításodat. – Ez a kijelentés
kifejezetten tetszett. Önként és dalolva mondtam volna igent bármilyen
megkérdőjelezésére.
- Csak hogy tudd, nem ajánlom fel mindenkinek a teljes
körű körbevezetést.
- Szóval most érezzem magam kiváltságosnak? – Nézett rám
kérdően.
- Úgy is mondhatjuk. – bólintottam. – Mikor találkozzunk?
- A délelőtt lenne a legjobb, mert Apának még el kell intéznie
néhány dolgot. Engedélyek, stb…
- Kilenc körül átmegyek.
- Rendben. – bólintott. – Viszont most mennem kell, akkor
holnap találkozunk.
- Kikísérlek. – Tudtam, hogy egyedül is kitalálna, de
életemben először igazán udvarias akartam lenni valakivel. Grace még futólag
odaköszönt Anyának és Grantnek is, Sarah mosolyogva rohant le az emeletről,
hogy elköszönhessen. Egészen a verandánk lépcsőéig kísértem Gracet, ott aztán
kénytelen voltam elbúcsúzni tőle, de a tudat, hogy a délelőttöt vele fogom
tölteni, felvillanyozott.
- Csak nem randit beszéltetek meg? – kérdezte mosolyogva
Anya.
- Camnek randevúja lesz, Camnek randevúja lesz. –
mondogatta Sarah ugrándozva.
- Ez nem egy randi! – mondtam. – Csak körbevezetem.
- Attól félek, hogy te csak körbevezeted. – nevetett
Grant. – Ahogy bámulod, annál biztosan több lesz.
- Ő nem olyan lány, akinek egy ilyen srác kell. Jobbat
érdemel nálam! – Keserűen csengett a hangom, de komolyan gondoltam. Sok
hülyeséget csináltam az utóbbi időben, és nem szeretném ennek kitenni Gracet. Ő
nem egy bajkeverőt érdemel, hanem egy rendes srácot. Talán hibát követtem el
azzal, hogy barátkozni próbáltam vele, mert a végén nem csak neki, de saját
magamnak is fájdalmat fogok okozni. Viszont meg akartam ismerni, nagyon is.
"Leheveredtem a puha fűre, előhalásztam a zsebemből a cigimet, és rágyújtottam egy szálra" --> tessék eldobni, most azonnal! ×D
VálaszTörlés"Még csak hat éves, de már olyan beszédeket tart a dohányzásról és annak hatásairól, hogy ketté áll a fülem" --> nagyon helyes! ×D
"Sokan azt mondják, hogy a génjeink határoznak meg minket, szerintem viszont a nevelésnek is köze van hozzá" --> teljes mértékben egyetértek :D
"... de még ő sem lehetett ott mindenhol, ennek a nyomai még ma is meglátszanak rajtam" --> oooooh szeeegény <3 :(
"Maximum egy menetre szándékoztam lekapni, többre amúgy sem jók a hozzá hasonló lányok. --> hát anyád ×D
"Szemem néha leragadt a melleinél, de én erről nem tehetek, így vagyok bekódolva" --> *felnevet* bírom ezt a csávót ×D
"Nem tartottam kizártnak, hogy bemos egyet." --> vajon miért? ×D
"Talán hagytam is volna neki, hogy lekeverjen, és kitudja, talán még élveztem is volna" --> te mazochista állat ×D
"Talán még sem olyan hülye, mint a többi csaj. " --> talán...? :P
"emeltem fel védekezően a kezem, mert ezzel talán tényleg elérem, hogy megüssön." --> te tényleg erre játszol? ×D hát szép ×D
"Na, ez egyre izgalmasabb lesz" --> élvezi a kis pöcs ×D :P
"Nem úgy, mint az eddigiek, hanem tényleg AKAROM" --> oh... alakul a molekula??? *.*
"Még azt sem bántam volna, ha az éjszaka közepén beállít, hogy irány betonozni." --> neeee ×D ez fájt ×D
jaaaj de kis cuki a hugica :D :3 *.*
"Sarah vidáman rohant felénk, én továbbra is a kutya alatt voltam." --> oké, bocs... fáradt vagyok, de ezt félreértettem 3:) és ráadásul a húga előtt? hát szép :D :P ×D
"de igyekeztem kordában tartani magam, mielőtt leteperem a lányt a nyílt utcán." --> csak nyugalom ×D semmi hirtelen mozdulat :D ×D
"- Talán csak elbűvölőnek találta a személyiségemet." --> na az egó megszólalt ×D
"- Ha vele egy szinten lennék, nekem is megengednéd, hogy végignyalogassalak?" --> neeee :D ez kész ×D
"- Van egy ajánlatom a számodra." --> neeee :D tudtam :D apuka jó kerítő-nő lenne :D ×D
"- Később Gracet átküldöm a részletekkel.
- Rendben. – Egyre jobban kedveltem ezt az embert." --> én is... nagyon is :D O:)
"- És van egy lánya is. – Sarah sokatmondóan vigyorgott. Anya arca rögtön felcsillant, Grant pedig kacsintott. " --> basszus itt mindenki kerítő nő ×D de tetszik :D
"Talán nem kellett volna vele annyit filmet néznem." --> gondolod? :D ×D
Jaaaaj de cuki, ahogy Sarahval bánik :D igazi nagybátyó :D :3 :$
"Anya és Grant valamilyen ürüggyel a konyhába mentek, és Sarah is észrevétlenül kisurrant valamikor, így ketten maradtunk. " --> milyen kis rendesek ×D
"Nem vezetsz be az első sötét sikátorba, hogy kedvedre azt tehess velem, amit csak akarsz!" --> pedig szerintem tetszene :D :P
"- Ó a fenébe, máris átlátsz rajtam! " --> át hát ×D
"- Camnek randevúja lesz, Camnek randevúja lesz. – mondogatta Sarah ugrándozva." --> hát én imádom ezt a kiscsajt :D ×D
Hát ez nagyon cuuuki volt :D Imádom Cameront, és Grace-t... és persze Sarah... hát az a kiscsaj kész :D ennyi :D nem tudok mit mondani :D
Nagyon tetszett, és várom a folytatást :D ;)
Örülök, hogy az új rész is elnyerte a tetszésedet. :)
VálaszTörlés" te mazochista állat" -> ez a jelző kifejezetten tetszett. :D
Nem lepődtem meg, hogy félreértetted a kutya alatt dolgot. :D Utólag már nekem is elég félreérthetőnek tűnt.
Természetesen igyekszem a folytatással. :)