1. fejezet/Cameron

Cameron

Az iskola udvara teljesen üresen állt. Normális esetben tele lett volna trécselő, viháncoló csajokkal, egymást püffölő fiúkkal, azonban két nappal korábban kitört a nyári szünet. A diákok nagy része már a nyaraláson töri fejét, én pedig itt ücsörgök a kihalt focipálya mellett, és várok a csodára. Nem is igazán csodára, hanem valami változásra. A barátaim nagy része már nincs a városban, vagy dolgozik. Hallgatnom kellett volna rájuk, és jelentkeznem kellett volna nyári munkára, de későn kezdtem gondolkozni. Leheveredtem a puha fűre, előhalásztam a zsebemből a cigimet, és rágyújtottam egy szálra. Otthon nem gyújthattam rá, Anya és Grant is kinyuvasztott volna. Ugyan tisztában voltak vele, hogy dohányzom, mégsem próbáltak megakadályozni benne. Anya néha még tartott kiselőadásokat a káros hatásairól, de tudta, ha eltilt tőle, annál inkább fogom csinálni. Újonnan Sarah kezdett el papolni nekem, hogy le kéne szoknom róla. Még csak nyolc éves, de már olyan beszédeket tart a dohányzásról és annak hatásairól, hogy ketté áll a fülem. Veszélyes egy politikus lenne belőle. Lyukat tud beszélni az ember hasába nagyon rövid időn belül. Granttel gyakran fogadásokat kötünk, vajon mennyi ideig tud csendben maradni. A leghosszabb időtartam három egész perc volt, és azt is Grant nyerte. Kedvelem a pasast. Miután az apám „lelépett”, mindenben támogatta a családunkat. Tudtam, hogy már előtte is jóban volt Anyával, és minket is kedvelt, így cseppet sem lepett meg, mikor bejelentették a kapcsolatukat. Sarah még egészen kicsi volt, mikor belépett az életünkbe, és egyáltalán sem bántam, hogy őt tekinti az igazi apjának, és nem azt az embert, aki csak szenvedést hozott a családunkba. Megkeserítette mindhármunk életét, és talán még mindig ezt csinálná, ha nem börtönben ülne. Gyakran elgondolkozom rajta, vajon olyan leszek-e, mint ő. Sokan azt mondják, hogy a génjeink határoznak meg minket, szerintem viszont a nevelésnek is köze van hozzá. Anya minden erejét abba fektette, hogy Sarahnak és nekem mindenünk meg legyen. Hosszú ideig két állásban dolgozott, majd mikor elég idős lettem, kerestem magamnak hétvégi munkát, hogy besegíthessek. Grant nagy változást hozott a kis szerény életünkbe, Anya ismét mosolygott, nevetett a vicceken, énekelt főzés közben. Amikor elfajultak a dolgok apával, a ház szinte állandóan csendes volt, csak apa részeg üvöltözését lehetett hallani esténként, illetve Anya éjjelenkénti sírását. Tehetetlennek éreztem magam, de még csak gyerek voltam, nem tudtam javítani a helyzeten, bármennyire is szerettem volna. Anya igyekezett távol tartani az apámtól, de még ő sem lehetett ott mindenhol, ennek a nyomai még ma is meglátszanak rajtam. Anya sokáig győzködött, hogy beszéljek egy szakemberrel a történtekről, de az semmin sem változtatott volna. Egy agyturkász nem értheti meg azt, amit akkor átéltem, és a legkevésbé sem szeretném egy idegennel mindezt megvitatni. Ami történt, megtörtént, senki sem akadályozhatta meg.

Egy ideig ott hevertem a pályán, majd mikor eluntam magam, haza felé kezdtem baktatni. Tudtam, hogy ma költöznek be az új szomszédok, de nem töltött el túl nagy lelkesedéssel, hogy lesz egy csaj a mellettünk lévő házban. Minden bizonnyal ő is apuci pici lánya, aki mindent megkapott egész életében, nem érdekli más csak a bulizás, a vásárlás, meg a többi értelmetlen csajos cucc. Maximum egy menetre szándékoztam lekapni, többre amúgy sem jók a hozzá hasonló lányok. Azonban nagy meglepetés ért. Már csaknem elhagytam a szomszéd házat, amikor megpillantottam az autó mellett állni Őt. Hosszú barna haja leengedve omlott a hátára. Rövid farmer shortot viselt, ami kihangsúlyozta hosszú lábait. Szemem többször is végigsiklott rajta, talán néhány résznél tovább is elidőztem. De mentségemre szolgáljon, hogy nem mindennap lát ilyen lányt az ember. Természetes módon volt gyönyörű, nem volt szüksége sminkre ahhoz, hogy így nézzen ki. Éreztem a tekintetét rajtam. Leginkább a bal karomon lévő tetoválás kötötte le a figyelmét. Minden bizonnyal széles vigyor ült ki az arcomra, mert a tekintete elárulta, hogy tetszik neki, amit lát, még ha nem is vallotta be magának. Viszonoztam a bámulását, és még néhányszor végignéztem rajta. Alapos munkát végeztem. Szemem néha leragadt a melleinél, de én erről nem tehetek, így vagyok bekódolva. Azonban karba fonta a kezét, ami megzavarta a nyáladzásomat. Tekintete végül összetalálkozott az enyémmel. Összeszűkült szemmel próbált rávenni arra, hogy elforduljak, de ebben verhetetlen voltam. Továbbra is erőteljesen vigyorogva néztem rá, mire elkapta a tekintetét. Kutakodni kezdett a nyitott csomagtartóban, ezt használtam ki. Egészen közel masíroztam hozzá, és még csak fel sem tűnt neki. Azért nem akartam neki megadni az örömöt, továbbra is „érdeklődő” tekintettel vizslattam. Hirtelen dühös arccal fordult felém, de másfél fejjel magasabb voltam, így kénytelen volt hátralépni, hogy a szemembe tudjon nézni. Néhány centire álltunk egymástól, már tisztán éreztem samponjának gyümölcsös illatát. Kétségtelenül nagyobb hatással volt rám, mint ahogy gondoltam. Szikráztak a szemei, engem viszont ez csak ismét vigyorgásra késztetett.

 – Segíthetek? – kérdezte.

- Nem. – feleltem. Szemem ismét önálló életet élt, és lejjebb siklott néhány pillanatra. Vad düh lett úrrá az arcán, láttam, hogy ökölbe szorítja a kezét. Nem tartottam kizártnak, hogy bemos egyet. Talán hagytam is volna neki, hogy lekeverjen, és kitudja, talán még élveztem is volna. - Gondoltam jó szomszéd módjára üdvözlöm az új lakókat. 

- Mondanám azt, hogy örülök a találkozásnak, de kifejezetten gyűlölöm, ha egyszerűen megbámulnak. – Talán még sem olyan hülye, mint a többi csaj. Ez kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet.

- Mentségemre szolgáljon, hogy csak szép dolgokat bámulok meg.  – emeltem fel védekezően a kezem, mert ezzel talán tényleg elérem, hogy megüssön.

Szemöldöke egy pillanat alatt a homloka közepére ugrott. - Ezt most bóknak szántad?

- Veheted annak is, Cica. – Tudtam, hogy ezzel be fogok találni nála.

- Cica? – Istenem, de édes volt, ahogy fortyogott a dühtől. – Inkább legyen Grace.

- A Cica jobban illik rád. – mondtam.

Dühösen horkant fel. – Rád is illik a Bunkó Pöcs név, de sejtem, hogy nem szoktak így hívni. – Na, ez egyre izgalmasabb lesz.

- Ha szeretnéd, te nevezhetsz így.

- Még a végén szavadon foglak.

- Te úgy fogsz, ahogy csak akarsz. – Kacsintottam. Már láttam, hogy robbanásra kész. Bármelyik

pillanatban kitörhet belőle, és én ki fogom élvezni.

– Akkor azt hiszem mostantól így foglak nevezni.

- Ahogy akarod, Cica. – nevettem. Kifejezetten vicces volt a helyzet, ahogy dühöngött, és azon gondolkodott, hogy tudna bemosni nekem minél nagyobbat, hogy egy életre elvegye a kedvem a nyomulástól. Azonban ez csak még érdekesebbé tette a számomra. Csupán erre a néhány percre volt szükségem, hogy eldöntsem, akarom ezt a lányt. Nem úgy, mint az eddigiek, hanem tényleg AKAROM.

- Nem akarok udvariatlan lenni, de sokáig fogsz még itt álldogálni? Rengeteg dolgom van.

- Nem, már megyek is. – Villantottam egy utolsó mosolyt. – Ha szükséged lenne valamire, a szomszédban megtalálsz. Elég sokoldalú segítséget tudok nyújtani.

- Azt hiszem, egyedül is boldogulok, de azért észben tartom az ajánlatod.

Csillogó szemekkel néztem rá, és reménykedtem benne, hogy ez egy utalás volt. Még azt sem bántam volna, ha az éjszaka közepén beállít, hogy irány betonozni. Minden bizonnyal két szóra ugrottan volna, ha Ő kér meg rá, természetesen csak fizetség ellenében. Az ajtóból még visszanéztem, de már nem volt az autó mellett. Talán mégsem lesz olyan unalmas ez a nyár.

***

- Cam, Cam, Cam! – Sarah rontott be a szobámba. Már épp ráförmedtem volna, hogy szokás kopogni, mikor megláttam izgatott arcát. – Van egy kutya az udvaron. Egy igazi kutya! Bellával játszik.

- Biztos kutya? – kérdeztem. Néha hajlamos volt arra, hogy a bolhából is elefántot csináljon.  

- Nem vagyok hülye! – kiáltott rám.

- Kisasszony ne beszélj így! – Lassú mozdulatokkal felálltam, és az ablakoz sétáltam. A húgomnak igaza volt, tényleg egy idegen kutya játszott szeretett macskánkkal. – Mindjárt megnézem, te maradj itt!

- De nem harap!

- Azt nem tudhatod! – feleltem.

- Megsimogattam. – Ezt úgy mondta, mintha természetes dolog lett volna, az udvarunkba tévedt idegen kutyákat megsimogatni. Legközelebb állatpanziót nyitunk az erre sétáló állatoknak. Mihamarabb szeretettem volna megszabadulni a kutyától, mielőtt Sarah túlzottan is megszereti, és nem lesz hajlandó visszaadni a gazdájának. Kisétáltam a hátsó ajtón nyomomban a húgommal.

- Maradj itt! – utasítottam Saraht. Lassú léptekkel közelítettem meg a kutyát, de jelét sem láttam annak, hogy esetleg támadni akart volna. Elhessegettem a közeléből Bellát, hogy jobban szemügyre vehessem az állatot. Minden bizonnyal fajtiszta példánnyal álltam szemben, barátságosnak tűnt, de azért biztosra akartam menni. Óvatosan közelítettem felé, vidáman csaholt a farkával, miközben leguggoltam mellé. Ez talán még sem volt olyan jó döntés, mert pillanatok alatt leterített, rám mászott, és körbenyalta az egész arcom.

- Mondtam, hogy nem harap. – Sarah vidáman rohant felénk, én továbbra is a kutya alatt voltam. Óvatosan odébb löktem, mire a hátára vágódott azt jelezve, hogy pocakvakargatást szeretne.

Miközben Sarah simogatta, én szemügyre vettem a nyakörvét. Minden rendes ember legalább a nevét ráírja a kutyája nyakörvére, ha esetleg elveszne. – Tehát Luckynak hívnak. – Pillantottam legújabb szőrös barátunkra. Vakkantott egyet, nyelve féloldalasan lógott a szájából, továbbra is élvezve a kényeztetést. Megfordítottam a nyakörvet. Grace Wright, ez a név állt a hátoldalán. Tehát újdonsült szomszédom máris elhagyta a kutyáját. Felcsillant a szemem, mert így találtam egy okot arra, hogy ismét beszéljek vele.

- Kié lehet? – kérdezte Sarah.

- A szomszédoké. Grace neve áll a nyakörvén. – megsimogattam Lucky bundás buksiját. – Na, gyere pajtás, visszaviszlek a gazdádhoz. – Értelmes kutya volt, mert azonnal talpra ugrott, és követni kezdett. Wright-ék minden bizonnyal hazaérkeztek már, mert autójuk ismét a garázs előtt parkolt. Másfél órával korábban indultak valahova. Na, ezt nem azért tudom, mert folyton őket figyelem, hanem mert hallottam, ahogy felbőgött az autó motorja. Kinyitottam a kaput, Lucky pedig mint, akit puskából lőnek ki, már rohant is gazdája irányába. Grace rémült arcára hirtelen megnyugvás költözött, ahogy megpillantotta szőrös barátját felé rohanni. Luckynak viszont eszében sem volt fékezni, így néhány másodperc múlva Grace már a füvön feküdt. Kutyája vidáman nyalogatta körbe az arcát, ahogy néhány perccel korábban az enyémet is. Grace felült, arcát a kutyája bundájába fúrta, és átölelte a nyakát. Kétségtelenül jó dolga volt ennek a négylábúnak. Elismerem, mikor Grace a földön feküdt, az én gondolataim is elkalandoztak picit, de igyekeztem kordában tartani magam, mielőtt leteperem a lányt a nyílt utcán.

- Ilyet többet ne csinálj! – korholta Luckyt. – Tudod, hogy megrémisztettél. – Bundás barátom behúzott farokkal ült gazdája előtt, bűnbánóan hajtotta le a fejét. Grace újra magához ölelte kedvencét, de közben már telefonjáért nyúlt. – Igen, Apa, megtaláltam. Egyszer csak előkerült… Rendben… Szia! - Közelebb léptem, mire Lucky odarohant hozzám. Lehajoltam hozzá, hogy megsimogathassam. Grace meglepődve nézte, ahogy kutyájával játszom. – Ez különös. – Grace feltápászkodott a földről.

- Mire gondolsz?

- Lucky nagyon ritkán engedi meg idegeneknek, hogy játszanak vele.

- Talán úgy érzi, hogy ennyi jár nekem, amiért betört a kertbe.

- Annyira sajnálom… Nem tett semmiben sem kárt?

- Nem… Barátságot kötött a macskánkkal. – feleltem, mire még inkább elcsodálkozott.

- Most kételkedem benne, hogy tényleg a mi kutyánk. – felnevetett. – Nem csípte eddig a macskákat, sem az idegeneket. – Rám pillantott.

- Talán csak elbűvölőnek találta a személyiségemet.

Forgatni kezdte a szemét. -  Meghiszem azt. Inkább csak szereti a vele egy szinten lévőket. – Vigyorgott. Szóval így játszunk? Nekem megfelel, el nem tudom mondani, mennyire élveztem.

- Ha vele egy szinten lennék, nekem is megengednéd, hogy végignyalogassalak? Mert akkor örömmel vállalom ezt a lekicsinylést.

Grace szeme elkerekedett, szinte tátva maradt a szája. Lényegében köpni, nyelni nem tudott, és nekem pontosan ez volt a célom. Diadalittasan elvigyorodtam, Grace morgott valamit az orra alatt, de nem értettem, és nem is tudtam rákérdezni, mert megjelent az apja. Lucky ekkor otthagyott, és idősebb gazdájához szaladt.

- Nagy kópé vagy te! – Megveregette a kutya fejét, majd lányára pillantott, aki még mindig döbbent arckifejezéssel bámult rám. – Minden rendben, kicsim?

- Persze. – felelt. – Minden a legnagyobb rendben. – Mr. Wright rám pillantott, és elmosolyodott. A fene tudja, miért, de mosolygott.

Sarah rohant ki a kapun, és végignézett a házunk előtt álló kis csoporton. – Helló. Sarah vagyok.

- Én pedig Grace. – mosolygott, majd az apjára mutatott. – Ő itt az apukám, és ez a rosszcsont pedig Lucky. Örülök, hogy találkoztunk. – Remek! Most már mindenki ismer mindenkit, de akkor miért van mindenki ennyire kussban?

- Cameron, találtál már a nyárra munkát? – Mr. Wright törte meg a hirtelen kialakult csendet.

- Nem, és már elég késő bármit is találni. – Ez volt az igazság, nem voltam elég előrelátó, a legjobb munkákat már mind elhappolták, és nem volt kedvem egész nyáron mások szemetében turkálni, így úgy néz ki, munka nélkül maradok a szünetre.

- Van egy ajánlatom a számodra.

- Mire gondol?

- Megvettünk Mr. Pierce kávézóját, és néhány helyen újításra szorul. Szükségem lenne néhány segítő kézre. Festés, bútorpakolás, kisebb barkácsolások. Mit szólsz hozzá?

- Benne vagyok, nagyon köszönöm Mr. Wright! – El sem tudom mondani, mennyire örültem ennek az ajánlatnak. Gracenek kétségtelenül jófej apja van, ezért egy kicsit irigyeltem is. Nem arról van szó, hogy bármiben is hiányt szenvednék ezen a téren, de Grant mégsem volt a vérszerinti apám. Tény, hogy úgy viselkedett velem, és bármit megtett volna értünk. De a tudat, hogy az apám egy szemétláda, nem tett jót az önbecsülésemnek.

- Később Gracet átküldöm a részletekkel.

- Rendben. – Egyre jobban kedveltem ezt az embert. Csak úgy átküldi hozzám a lányát, tehát bízik abban, hogy nem teperem le azonnal. Nehéz lesz megállni, de mindent el fogok követni. – Nagyon köszönöm.

- Grace, gyere, még rengeteg dolgunk van! – Emlékeztette lányát, mert úgy tűnt, teljesen lefagyott. Figyeltem, ahogy lassan eltűnnek a házukban.

- Sarah, menjünk be!

- Oké.

***

- Láttam, beköltöztek az új szomszédjaink. – szólalt meg Grant vacsora közben.

- Igen, Mr. Wright munkát is ajánlott nekem. – Ezt a pillanatot választottam ki arra, hogy megosszam velük.

- Tényleg? – Anya jobban meglepődött, mint vártam. – Mit fogsz csinálni?

- Mr. Pierce eladta a kávézóját, ők pedig megvették. Fel akarják újítani, és ismét kinyitni.

- Végre lesz egy rendes hely, ahol kávét lehet kapni. – Anya nem is örülhetett volna jobban. Ugyan két másik nagyobb kávézó is volt a városban, egyik sem volt a Pierce családéhoz hasonló. Íztelen, lötty kávét adtak a vendégeknek. A sütemények íze megkülönböztethetetlen volt.  – Rendes volt tőle.

- Igen az… - bólintottam.

- És van egy lánya is. – Sarah sokatmondóan vigyorgott. Anya arca rögtön felcsillant, Grant pedig kacsintott. – Gracenek hívják, nem igaz Cam?

- De… - helyeseltem. Hat érdeklődő szem tapadt rám. – Miért néztek rám így? Csak egy lány.

- Aki után csorgatod a nyálad. – nevetett Sarah. – Látnotok kellett volna! – Nyolc éves létére túl sokat tudott az ilyen dolgokról. Talán nem kellett volna vele annyit filmet néznem.

- Fogd be, tökmag, vagy később halálra csikizlek! – fenyegetőztem, mire kiöltötte rám a nyelvét. Viszont egy pillanatra elgondolkodtam, mert fura mód, még nem találkoztam Grace édesanyjával. Egyszer sem láttam a ház körül, az Apja mindig egyedül érkezett, hogy ellenőrizze a felújításokat. – Tudtok valamit az édesanyjáról?

Anya arca elszomorodott. – Meghalt… egy balesetem, azt hiszem öt éve. – Együttérzést éreztem Grace iránt. A helyzetünk valamilyen szinten hasonló volt. Mindketten elvesztettük az egyik szülőnket, ezáltal valami pótolhatatlan hiányzott az életünkből. Persze a két eset nagyban különbözött egymástól, hiszen Grace édesanyja nem szánt szándékkal távozott a lánya életéből. Nem volt más választása. Apámnak viszont bőven akadt lehetősége, de a lehető legrosszabb utat választotta. Csak magának köszönheti, hogy börtönben van. Mi mindent megtettük, hogy elkerülje, próbáltunk neki segíteni, de nem hallgatott ránk. Végül mindannyian beláttuk, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha távol marad tőlünk, és erre egyedül a börtön volt alkalmas. Anya sokáig úgy érezte, hogy elárulja őt, ha kapcsolatot kezd Granttel. Kitartott apám mellett, de aztán végül mégis beadta a válópert. Az utolsó hónapok voltak a legrosszabbak, hálát adtam azért, hogy Sarah még nagyon kicsi volt, és nincs sok emléke apáról. Ez így a legjobb.

Vacsora után mindannyian leheveredtünk a kanapéra, és idióta betelefonálós műsorokat néztünk. Ez volt a kedvenc esti elfoglaltságom. Sarah az ölemben ült, haja folyamatosan csiklandozta az arcomat. Elég nagy volt kettőnk között a korkülönbség, mégis jól megértettük egymást. Szerettem vele lenni, azt akartam, hogy boldog legyen. Bármit megtettem volna azért, hogy őt boldognak lássam. Nem

akartam, hogy olyan gyerekkora legyen, mint nekem.

Épp egy újabb idióta betelefonálót tárgyaltunk ki, amikor megszólalt a csengő. Sarah máris talpon volt, és az ajtóhoz rohant.

- Grace az! – kiáltott Sarah. Akaratlanul is izgalom lett úrrá rajtam, de igyekeztem rendesen eltitkolni.

- Hívd be, kincsem! – Utasította Anya.

Léptek hangja hallatszott, de vártam néhány pillanatig, míg Grace felé pillantottam.

- Jó estét! Grace vagyok a szomszédból, még nem találkoztunk. – mosolyogva üdvözölte Anyát és Grantet.

- Susan vagyok, ő pedig itt a férjem Grant. Örülök, hogy végre megismerhetünk. Sarah mesélt rólad.

- Elnézést, hogy ilyenkor zavarok, de Apa szerette volna, ha minél gyorsabban elintézik a papírokat, hogy Cameron munkába állhasson. – Egy mappa volt a kezében.

- Foglalj helyet!

Grace hosszas gondolkodás után leült mellém, de igyekezett kellő távolságot tartani, viszont rám még ilyen távolból is nagy hatással volt. Tisztán éreztem a hajából áradó gyümölcsillatot. Szívem szerint odahajoltam volna, hogy mélyet szippanthassak az édes illatból, de valószínűleg furán vette volna ki magát, így türtőztettem magam, bár a kísértés elég nagy volt. Csupán néhány aláírásra volt szükség tőlem és Anyától. Mindössze pár percet vett volna igénybe, Anya azonban szóval tartotta Gracet Újabb és újabb kérdéseket tett fel neki a kávézóval kapcsolatban. Grace eleinte zavartan fészkelődött mellettem, de aztán feloldódott. Végül Anya és Grant valamilyen ürüggyel a konyhába mentek, és Sarah is észrevétlenül kisurrant valamikor, így ketten maradtunk. Tudom, hogy direkt csinálták, és ezért még beszélgetni fogok velük, de most ott voltam egy olyan lánnyal, akit pár perc leforgása alatt sikerült felbosszantanom. Nem sűrűn fordul elő velem, hogy nem tudok megszólalni, most viszont némán ültem Grace mellett. Hogy én mekkora szerencsétlenség vagyok! Nem ő volt az első lány, akit meg akartam kapni, viszont ebben az esetben kétségtelenül nehezebb dolgom lesz. Nem olyan volt, mint a többi lány, akit két szép szóval ágyba lehet vinni, és abban sem voltam biztos, hogy csak ennyit akarok tőle, de biztos, hogy ő nem egy hozzám hasonló srácra vágyik.

- És hogy tetszik a város?

Szinte megrémült a kérdésemre, és sokáig nem is válaszolt. - Tetszik, de még sajnos nem volt lehetőségem sokat látni belőle.

- Ha szeretnéd, felajánlhatom a szolgálataimat, és körbevezetlek.

- Tényleg megtennéd, vagy csak gúnyolódsz velem?

- Komolyan mondtam. – bólintottam. Úgy sejtettem, hogy rögtön nemet fog mondani, de látszott rajta, hogy gondolkodik, megfontolja az ajánlatomat.

- Oké. Benne vagyok! De csak egy feltétellel!  Nem vezetsz be az első sötét sikátorba, hogy kedvedre azt tehess velem, amit csak akarsz!

- Ó a fenébe, máris átlátsz rajtam! – feleltem komoly arccal. – Most mást kell kitalálnom! De sebaj, majd improvizálok, abban nagyon jó vagyok. – Megjátszott félelemmel nézett rám, de ajka megrándult. Ó édes Istenem! – Sok mindenben jó vagyok, ha gondolod, önként tesztelés alá vetem magam!

- Egyelőre elhiszem, amit mondasz, de később még előfordulhat, hogy megkérdőjelezem az állításodat. – Ez a kijelentés kifejezetten tetszett. Önként és dalolva mondtam volna igent bármilyen megkérdőjelezésére.

- Csak hogy tudd, nem ajánlom fel mindenkinek a teljes körű körbevezetést.

- Szóval most érezzem magam kiváltságosnak? – Nézett rám kérdően.

- Úgy is mondhatjuk. – bólintottam. – Mikor találkozzunk?

- A délelőtt lenne a legjobb, mert Apának még el kell intéznie néhány dolgot. Engedélyek, stb…

- Kilenc körül átmegyek.

- Rendben. – bólintott. – Viszont most mennem kell, akkor holnap találkozunk.

- Kikísérlek. – Tudtam, hogy egyedül is kitalálna, de életemben először igazán udvarias akartam lenni valakivel. Grace még futólag odaköszönt Anyának és Grantnek is, Sarah mosolyogva rohant le az emeletről, hogy elköszönhessen. Egészen a verandánk lépcsőéig kísértem Gracet, ott aztán kénytelen voltam elbúcsúzni tőle, de a tudat, hogy a délelőttöt vele fogom tölteni, felvillanyozott.

- Csak nem randit beszéltetek meg? – kérdezte mosolyogva Anya.

- Camnek randevúja lesz, Camnek randevúja lesz. – mondogatta Sarah ugrándozva.

- Ez nem egy randi! – mondtam. – Csak körbevezetem.

- Attól félek, hogy te csak körbevezeted. – nevetett Grant. – Ahogy bámulod, annál biztosan több lesz.

- Ő nem olyan lány, akinek egy ilyen srác kell. Jobbat érdemel nálam! – Keserűen csengett a hangom, de komolyan gondoltam. Sok hülyeséget csináltam az utóbbi időben, és nem szeretném ennek kitenni Gracet. Ő nem egy bajkeverőt érdemel, hanem egy rendes srácot. Talán hibát követtem el azzal, hogy barátkozni próbáltam vele, mert a végén nem csak neki, de saját magamnak is fájdalmat fogok okozni. Viszont meg akartam ismerni, nagyon is.