Sziasztok!
Megérkezett a tizedik fejezet, remélem, tetszeni fog, és a jövő héten is visszanéztek. Előreláthatólag szombat-vasárnap fogok érkezni új résszel.
Megérkezett a tizedik fejezet, remélem, tetszeni fog, és a jövő héten is visszanéztek. Előreláthatólag szombat-vasárnap fogok érkezni új résszel.
Ma még jövök egyszer, mert díjat kaptam.
Jó olvasást!
Puszi: Lena
10.
„Talán a titok a
türelem. A lehetőség biztosítása arra, hogy a másik engedjen be az ajtón
anélkül, hogy rátörnéd azt, amikor még nincs is felkészülve arra, hogy belépj. „
- Oravecz Nóra
Cameron
Próbáltam
nyugodt maradni, de minden egyes másodpercben erősödött bennem a vágy, hogy
most azonnal betörjek néhány orrot, eltörjek néhány kezet és lábat. A bennem
lévő dühöngő szörnyeteg készen állt a kitörésre, ahogy figyeltem, miként
csúszik ki a világ legtökéletesebb lánya a kezeim közül. A zöld szemű
szörnyeteg életre kelt bennem, Hulk hozzám képest egész nyugodt idegzetű
személynek számított volna abban a pillanatban. Kezemet ökölbe szorítottam,
mély levegőket próbáltam venni, hogy legyűrjem a dühömet és a csalódottságomat,
de minden nanoszekundumban egyre erősebb lett a kényszer, hogy végigvágtassak a
folyosón, és Jasont az egyik falhoz szegezzem, és felakasszam az öltözőben lévő
egyik fogasra. Szemeim minden bizonnyal villámokat szórtak.
-
Haver, szerintem nem kellene nézned – veregette meg biztatóan Darren a
vállamat, de egyszerűen leráztam magamról a kezét. Nem akartam, hogy bárki is
megpróbáljon megvigasztalni. Nem szerettem volna, ha sajnálni kezdenek, és úgy
viselkednek velem, mintha épp most törték volna össze a szívemet. Én voltam az,
aki elutasította Gracet. Én akartam, hogy távol maradjon tőlem. Én nem akartam
tőle semmit. A francokat nem! Minden
egyes percben egyre jobban szerettem volna a közelemben tudni. Érezni akartam
ahány módon csak lehetséges. Bőrének minden egyes centiméterét fel akartam
fedezni. Magaménak akartam tudni ajkának minden egyes érintését. A rohadt életbe! Olyan féltékeny voltam,
mint még sosem. Azt sem tudtam, hogy képes vagyok ilyenre is. Mindenkit
faképnél hagytam, és a suli udvarának eldugott részére mentem, ahol senki sem
volt ebben az időben. Előkotortam a cigis dobozomat, és rágyújtottam. Az volt a
célom, hogy a nap további részét itt fogom tölteni egyedül, de Darren és Ryan
is megjelentek. Együtt lógtuk volna el a nap hátralévő részét. Ott ücsörögtünk
a pálya mellett, ahol senki sem láthatott minket. Nem beszélgettünk túl sokat,
de nekem ez pont jó volt így. Mindketten tudták, hogy rossz idegállapotban
vagyok, és nem jó szórakozni velem.
-
Fiatalok, tudtommal órán lenne a helyük – mély, szinte mennydörgő hang törte
meg a kellemes csendet. Dühösen kezdtem fújtatni, most vele sem akartam
beszélni. – Mr. Nichols és Mr. Mills, ha most befáradnak a tantermekbe,
megússzák egy szóbeli figyelmeztetéssel. – Rám pillantottak. Tudtam, ha azt
kértem volna tőlük, velem maradtak volna, de bólintottam. – Cameron, nem baj,
ha leülök?
- Nem
mintha lenne választásom – motyogtam. – Magáé az iskola.
- Azt
hittem, hogy a múltkori beszélgetésünk mélyebb nyomot hagyott benned.
- El
sem tudná képzelni, milyen mély – feleltem, miközben az igazgató letelepedett
mellém. Ő volt az egyetlen felnőtt ebben az iskolában, aki ezt is megtette egy
semmirekellő diákért. Mr. Sullivan sosem volt az a tipikus iskolaigazgató. Őt
valóban érdekelték a diákjai. – Most azt várja, hogy kiöntsem a lelkemet?
- Nem
kötelezlek rá, de ha szeretnéd megosztani, nem állok az utadba. – Úgy
döntöttem, csendben maradok. – Ez az egész egy lány miatt van, nem igaz? Miss.
Wright, ha nem tévednék. – A névre felkaptam a fejem, és ugyanolyan szúrós
szemmel néztem rá, mint korábban az újdonsült szerelmespárra. – Tehát beletrafáltam.
-
Bele – vallottam be. Ő volt az első ember, akinek őszintén válaszoltam. – De ő
nem az a fajta lány, aki egy ilyesfajta fiúra vágyik. Ő különleges.
-
Ilyesfajta fiú? Szerinted nem vagy elég jó neki?
-
Tudom, hogy nem vagyok elég jó neki – magyaráztam. – De képtelen vagyok
elviselni, hogy mással kell látnom.
- Ő
tud erről?
- Én
voltam, aki elutasította. - Drága igazgatóúr szemöldöke ugrott egy hatalmasat.
Tekintete egyszerűen ordította a miért kérdést.
– Többet érdemel nálam. Egy olyan srácot, akinek a múltja is rendben van.
- A
múlt? Jaj, Cameron, a múltadban történteket nem tudod megváltoztatni, de arról
te döntesz, mit teszel a jövőd érdekében. Alábecsülöd magad. Sokkal több vagy
egy bajkeverő fiatalembernél, és ezt neked is be kellene látnod.
- De akkor
is elkéstem.
-
Cameron, elég ideje dolgozom már a tanári szakmában ahhoz, hogy tudjam, az
ilyen fiatal szerelmek nem tartanak sokáig, legalábbis a többsége.
-
Most komolyan azt akarja ezzel mondani, hogy várjak? – néztem rá kérdően. –
Maga szerint várnom kellene? Reménykedjek abban, hogy a kapcsolatuk tönkremegy?
Az sokat elárulna rólam, nem igaz?
- Te
magad mondtad, hogy különleges, és talán megéri rá várni – pillantott rám
sokatmondóan, mielőtt lassan feltápászkodott volna mellőlem. Előkelő mozdulatokkal
leporolta a ruháját. – Most pedig szedd össze magad, és tünés vissza a terembe!
– Még egy mosolyt is sikerült kicsalnia belőlem, mielőtt talpra ugrottam volna.
-
Köszönöm.
-
Ugyan mit?
- Az
újabb fejmosást.
-
Tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz, ha fejmosásra van szükséged, de most
már tényleg indulás – utasított megjátszott szigorsággal.
***
Már
három napja, hogy „nyilvánosságra” került, kik is lesznek idén a Jefferson
középiskola álompárja. Grace és én azóta a reggel óta alig néhány szót váltottunk,
és talán ez így volt rendjén, mert ha beszélnem kellett volna vele, biztosan
csinálok valami egetrengető baromságot. Angela azóta a nap óta folyamatos
szemrehányó pillantásokat vett rám, miközben ingatja a fejét. Kétszer is
tudtomra adta, mekkora idióta voltam, hogy hagytam kicsúszni Gracet a kezeim
közül. Nem mintha magamtól nem tudtam volna, mekkora hibát követtem el, és Mr.
Sullivan is tudatta velem az álláspontját a hozzáállásommal kapcsolatban. Nem
tudom, hogy helyes döntés-e, hogy hallgatok rá, miszerint kivárom, mit hoz a
jövő. De várni azt, hogy tönkremenjen
egy újonnan létrejött kapcsolat, sokat elárul rólam. Azonban nem sűrűn törődtem
mások véleményével, és szarok bele igazából, mit gondolnak rólam, akarom ezt a
lányt.
Grace
aznapra kimenőt kapott az apjától, de arról egy büdös szó nem esett, hogy a
kávézó egyik sarkában fognak enyelegni Jasonnel. Ugyan a srác kénytelen volt
visszafogni magát, de még így is émelyítő volt egész álló nap őket nézni. Mr.
Wright is rajta tartotta a szemét az ifjú szerelmespáron.
-
Cameron, gyere csak ide! – intett magához. – Kérdeznem kell valamit.
-
Hallgatom!
- Mit
tudsz erről a Jason gyerekről? – pillantott ismét a kávézó eldugott része felé.
Úgy tűnt, a legkevésbé sem bízik meg a srácban.
- A
szülei orvosok, ő az iskola kosárlabdacsapatának a sztárja, nem rossz srác. –
Az utolsó szavakat csak motyogva voltam képes elmondani.
- Nem
kedvelem – mondta minden kertelés nélkül. – De ezt ne mond el a lányomnak!
- Nem
fogom – ígértem. Most, hogy Mr. Wright figyelmét is felkeltette a srác,
gondolkodni kezdtem. Minden bizonnyal volt valami a háttérben, amiről nem
tudtam, de szándékomban állt kideríteni. Nem hagyhattam, hogy Grace valami
olyan dologba keveredjen, amiből nem tud majd kiszállni. Sokkal többet ért ez a
lány, mintsem valami olyan palihoz kerüljön, aki csak kihasználja. Úgy
döntöttem, tovább kínzom magam, és a szerelmespárt fogom figyelni, hogy
Jasonnek minden mozdulatát lássam. Azt akartam, hogy hibázzon.
Újabb
vendég érkezett, így kénytelen voltam abbahagyni a megfigyelésemet, és az
érkezőre figyelni. Egy magas szőke lány volt, akit eddig sosem láttam. Széles
mosoly ült ki az arcára, ahogy megpillantotta a pult mögött álló, kissé morcos
főnökömet.
- Mr.
Wright – boldogan csengett a hangja.
-
Olivia! – Mr. Wright arca is azonnal megváltozott, ahogy megpillantotta a
lányt. Kilépett a pult mögül, és megölelte az érkezőt. Tehát csak én nem ismerem! – Mit keresel itt?
- Meg
akartam lepni a legjobb barátnőmet, akit most azért nem látok, mert…
- A
sarokban enyeleg a pasijával – morogtam.
Rám
pillantott, az arcán felismerés villant át. - Te biztosan Cameron vagy –
nevetett, majd alaposan végigmért. – Pontosan olyan vagy, mint amilyennek Grace
leírt.
-
Mégis milyennek írt le? – kérdeztem karba tett kézzel.
- Szexi
seggfejnek leginkább – felelt.
- Ezt
ő mondta?
- Ne
is álmodozz, barátocskám, az a hajó már elúszott, tudtommal szándékosan
maradtál le róla - magyarázta feltartott mutatóujjal, és olyan arckifejezéssel,
hogy még egy hatalmas embert is a földbe döngölt volna. Kezdtem félni a
csajtól, de a tudat, hogy Grace vette a fáradtságot, és rólam beszélt a
barátnőjével, vigyorgásra késztetett. – Most meg mit vigyorogsz? - Már nem volt
időm válaszolni, mert Grace végre kilépett a rózsaszín pamutfelhőjéből, és
észrevette barátnőjét.
-
Olivia – sikított. Úgy ölelte át a lányt, hogy csaknem mindketten elvágódtak. –
Jézusom, mit keresel itt? Miért nem szóltál, hogy idejössz? Egyáltalán mivel
jöttél? Meddig maradsz? – Szerencsétlent meg sem hagyta szólalni, csak úgy
záporoztak a szavak belőle.
-
Hova lett volna a meglepetés, ha szólok, hogy jövök? – kacsintott. – Látni
szerettelek volna, és persze Mr. Wright is hiányzott már. Anyám teljesen
odavan, mióta elköltöztetek. Véleménye szerint az utolsó partiképes férfi
elhagyta a várost. – Mr. Wright lehajtott fejjel próbálta leplezni a
visszafojtott nevetést, de válla erősen rázkódott. – Nagyon hiányoztál. –
Hirtelen elkomorodott az arca, és nyoma sem volt annak a lánynak, aki percekkel
korábban kioktatott.
-
Bemutatok neked valakit – bontakozott ki barátnője karjai közül Grace. Na, ez
volt az a pillanat, hogy jobbnak láttam, ha lelépek a raktárba, hogy feltöltsem
a készleteket odafent. Terveim szerint legalább addig maradok odalenn, míg az
udvarias bemutatkozások befejeződnek.
- Á,
szóval idelenn bujkálsz! – Nem vártam senkit, így annyira meglepődtem, hogy
kiesett a kezemből a doboz. – Ijedős vagy?
- Nem
– morogtam.
-
Mindig ilyen morgós hangulatban vagy? – kérdezte.
-
Nem.
-
Idefigyelj, Cameron, jól ismerem a fajtádat – bökött felém. – Viszont ismerem
Gracet is. Tudom, mi kell neki, és bármennyire is próbálom áltatni magam, az a
srác odafenn, nem a megfelelő ember számára. Van valami a szemében, amiért
egyszerűen képtelen vagyok benne megbízni. Szóval barátom, a te feladatod lesz,
hogy kiderítsd, tiszták-e a szándékai.
-
Miből gondolod, hogy meg fogom tenni?
- Ó
meg fogod tenni, abban biztos vagyok – nevetett. – Odavagy érte, és kár lenne
tagadni, mert jól olvasok a jelekből.
-
Mégis mit kéne tennem? Legyek a nyomukban minden nap? A gyertyát esetleg ne
tartsam nekik? – fakadtam ki.
-
Próbáld megakadályozni, hogy gyertyára legyen szükség!
-
Mégis hogy? Nem én leszek az a srác, aki tönkreteszi a kapcsolatukat! Ne akard,
hogy ennél is jobban utáljon!
- Nem
utál, csak haragszik rád – vágta rá. – A kettő között hatalmas különbség van.
-
Ebben az esetben nem olyan sok – feleltem.
-
Figyelj, azért jöttem hozzád, mert én nem segíthetek neki, nem leszek itt
sokáig, és ahova megyek, onnan nem nyújthatok segítséget. Neked kell megtenned!
Fogalmam
sem volt, miről hadovál a lány, de kezdett megijeszteni. – Mire célzol?
-
Grace nem ezzel a sráccal lesz boldog – mondta, majd elindult az ajtó felé. –
Imádkozz, hogy végül te legyél a választottja. – Nem mondott mást, hanem
egyszerűen kisétált. Otthagyott egyedül a gondolataimmal. Valami szöget ütött a
fejemben, de a világért nem jöttem rá, mi az a különös érzés, ami
megfagyasztotta a vért az ereimben. Ismételten lejátszottam, amit Olivia
mondott, de képtelen voltam olvasni a jelekből egészen addig, míg végül túl
késő nem lett.
Szia! :)
VálaszTörlésEz a rész, mint a többi is, valami elképesztő volt. Amikor Cameron dühös lett, sőt, őrjöngött, azt olyan szinten meg tudtad fogalmazni, hogy szinte én is ideges lettem. :D Egyszerűen bámulatos, ahogyan beleéled magad a szereplők lelki világába, átérzed az érzéseiket, és ezt ugyanúgy papírra is veted, ezáltal eléred, hogy az olvasó is részese legyen a történetednek, mintha ott lenne, és tanúja lenne, hogy Cameron kiakadt, Grace és Jason enyelegnek, stb...
Nem tudom, hogyan csinálod, de én teljes mértékben úgy éreztem, hogy beszippantott a monitor és egy másik világba, a történeted világába csöppentem és tanúja voltam mindennek. Szinte magam előtt láttam a szereplők arcát, mimikáját, mintha csak egy filmet néztem volna. Egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy: WOW! *.*
Remélem hamar hozod a következő részt.
Üdv.: Maya :)
Szia!
TörlésEl sem hiszed, mennyire fel tudja dobni a napomat egy ilyen komment. Eszméletlenül aranyos vagy, és nagyon hálás vagy neked. :) Illetve rettentően örülök, amiért ennyire elnyerte a tetszésedet. A következő fejezetekben ugyan egy kicsit el fog sötétedni a hangulat, ennyit elmondhatok, de aztán visszatérünk a jelenlegi helyzethez.
Ha az időm megengedi talán már pénteken érkezem, de legkésőbb a hétvégén mindenképp érkezni fog az új fejezet.
Köszönöm még egyszer!
Köszönöm szépen, rettentően örülök, hogy tetszett.
VálaszTörlés